Esőben is hazataláltak Zsákára

Birkapörkölt rotyogott az üstökben, hús sült a tárcsán, régi ismerősök keresték egymás arcán az egykori játszótársat a zsákai Hazavárón. A Rhédey-kastély kertjében tartott falunapon az eső ugyan időnként a sátrak alá terelte a vendégeket, a jókedvet azonban nem tudta elmosni: helybeliek és elszármazottak idézték fel közös történeteiket szeptember 12-én.

Egyre nagyobb társaság

A Dudoma család három felnőttel és három gyerekkel telepedett le az egyik bogrács körül. Nem először neveztek a főzőversenyre: számukra magától értetődő, hogy minden évben ott legyenek a rendezvényen. Az önkormányzattól kapott négy kilogramm birkahúsból úgy készítették a pörköltet, ahogy otthon is szokták.

– Nem öntöttünk rá vizet, a hús a saját levében fő. Sok vöröshagyma és fokhagyma, fűszerkömény, bors, paradicsom, tv-paprika kerül bele, a végén pedig egy kis bor – sorolták. Mint mondták, a Hazavárót leginkább a találkozások miatt szeretik. Ilyenkor együtt van a falu, más településekről is megérkeznek a rokonok, barátok, valamint az elszármazott zsákaiak.

Soós Laci Konyhája már messziről magára vonta a figyelmet. Kovácsoltvasból és faragott fából készült, míves főzőhelyük akár önálló műalkotásként is megállta volna a helyét.

– Tavaly is itt voltunk, tavalyelőtt is. Egyre nagyobb a társaság, mert közben születtek a gyerekek. Most tizenegyen vannak, és akkor még a felnőtteket nem számoltuk – nevettek. A versenyre hagyományos ízesítésű, ízfokozó nélküli birkapörköltet főztek, mellette azonban egy különlegesebb fogás is készült: kacsazúza, valamint tyúk- és kakastaréj, majd a végén laskagomba került az edénybe.

Nem messze tőlük egy férfi aprófát hasogatott. A nemrég újjáalakult Zsákai Sportegyesület labdarúgóinak, tíz-tizenöt embernek sütött húst tárcsán. Tréfásan megjegyezte, ők nem elszármazottak, hanem „röghöz kötött” zsákaiak. A közös étkezést egyúttal csapatépítő programnak szánták.

Az önkormányzat sátrai alatt eközben hét üstben birkapörkölt, a nyolcadikban pedig babgulyás rotyogott.

A régi Zsáka a kastélyban

A Rhédey-kastélyban egészen másfajta időutazás kezdődött. Az elszármazottak előbb csak szemmel ismerkedtek egymással, majd amikor egy név vagy családi kapcsolat nyomán felismerték a másikat, már jött is a puszi, az ölelés és a vállveregetés. 

A beszélgetésekből lassan kirajzolódott az 1960-as és 1970-es évek Zsákája: felidézték az egykori házakat, a szomszédokat, a gyerekcsínyeket, valamint az erdőt, ahová együtt jártak. Szóba kerültek a faluszéli tavak is, amelyekben akkoriban még halat fogtak.

Kóti Sándorné Berettyóújfaluból érkezett férjével, aki Vekerdről származik. Ötven éve élnek Berettyóújfaluban, de a Hazaváróra visszatérnek, a zsákai temetőben nyugvó szeretteiket pedig havonta felkeresik. Kóti Sándorné egykor a kastélyban működő iskolába járt.

– Nagyon szerettük egymást az osztálytársakkal, és imádtuk a fiatal tanárainkat. Öröm volt tanulni, én pedig igyekeztem mindenkinek a kedvében járni, hogy én legyek a kedvenc – idézte fel mosolyogva.

Dániel Béla Budapestről tért haza. Zsákán nőtt fel, 1974-ben a kastély iskolájából ballagott el, majd az Arany János Gimnáziumban tanult. Később felvették a budapesti Rajkó Zenekarba, amellyel bejárta a fél világot; közben bölcsészdiplomát is szerzett. Ma Pesterzsébeten él, és több zsákai származású zenésszel ismét fellépésekre jár.

– Lehet, hogy hirtelen már nem ismerjük meg egymást, de amikor elmondjuk, kik vagyunk, rögtön tudjuk, hová tenni a másikat. Nagyon szép kezdeményezés ez, hiszen itt vannak a gyökereink – fogalmazott.