80 évesen még maratont futna a debreceni vegyésznő

Nagyszerű debreceni siker született a nagyatádi országos Ironman-bajnokságon a női 50-55 évesek kategóriájában. Őri Nóra – azon túl, hogy magyar bajnokságot nyert a korcsoportjában – abszolútban is előkelő helyen végzett, hiszen jóval fiatalabbakat is megelőzve a hatodik helyen ért célba.

Normális? – kérdeztük Besenyő Pista bácsi után szabadon a debreceni vaslady-t, amikor vendégül láttuk a szerkesztőségünkben. Nevetve fogadja a kérdést, pedig már hozzászokott, hogy a legtöbbeknél ez a reakció, amikor tudatosul, miből is áll az Ironman: 3,8 kilométer úszás, 180 kilométer kerékpározás, majd 42 kilométer futás. Mindezt megszakítás, pihenő nélkül.

– Mindig is nagyon mozgékony voltam, és bár nem tipikus sportos családba születtem, a mozgás mindennapos volt a gyerekkoromban. Szegények voltunk, de nekem egy koskormányos versenybiciklire azért mindig futotta. Szinte mindenhová kerékpárral közlekedtünk – például a Keletire is rendszeresen biciklivel mentünk családostul. A Vénkerti Általános Iskolába jártam, ahol kiválogattak tornára, de ott nem ragadtam meg, és több sportágat is kipróbáltam. A rendszerváltáskor voltam 16 éves, amikor a régi tehetséggondozás már nem, az új pedig még nem működött, így mondhatni, hogy egy vákuumba kerültem a versenysportot illetően, de azért mindig is mozogtam, a középiskolában például kosaraztam is, még ha az én magasságommal ezt nehéz is elképzelni. Zavart, amikor elkezdtem nőiesedni, vagyis inkább testesedni, ezért rendszeresen futottam az Agrár-pályán vagy a pallagi erdőben, továbbá kedvtelésből kitekertem a Tiszához, tehát 100-120 kilométereket bicikliztem délutáni időtöltés gyanánt 

– meséli Nóra, amikor azt kérdeztük tőle, hogy honnan merít energiát ahhoz, hogy olyan extrém kihívásokat teljesítsen, mint az Ironman. Hiszen, amikor 1978-ban a Hawaii-on állomásozó amerikai hadtest három tagja fogadásból kitűzte, hogy összegyúrják három legendás helyi verseny távját – a 3,8 kilométer úszást, a 180 kilométer biciklizést és a 42 kilométeres maratoni futást –, azt gondolták, ezt nő nem tudja teljesíteni, de férfiak is csak nagyon kevesen, ezért nevezték el Ironmannek. Aztán mindössze egy év telt el, hogy az első nő is vasemberré váljon: az amerikai Lyn Lemaire írt történelmet.

Őri Nóra a triatlon három sportágát külön-külön űzte, később ért meg arra, hogy ezek „összegyúrja”. De akár öttusára is válthatott volna, hiszen lovagolt is, mégpedig a saját lovával, amelynek egy súlyos betegsége is közrejátszott az életmódváltásban.

– A lovamat petefészekdaganattal műtötték Budapesten, és egyik alkalommal, amikor mentem látogatni, elhaladt mellettem a Budapest Maraton mezőnye. A hangulat magával ragadott, nagyon megérintett azok látványa, akik óriási akarattal küzdöttek azért, hogy teljesítsék a távot, és ehhez minden támogatást megkaptak a nézőktől. Megfogadtam, ha felépül a lovam, akkor én is lefutom a maratont. Zengő hazakerült, de sokáig lábadozott, ezért lovagolni nem tudtam, így elkezdtem futni. Az egyik barátnőm, Veronika, aki ultrafutó volt, a férje pedig Ironman, kijött hozzám a tanyára, és nekem szegezte azt a kérdést, hogy miért nem próbálom meg a maratont, hiszen megvan hozzá a kondim. Csak ennyi kellett. Ez volt a hólabda, amelyik elindult a lejtőn, és lavina lett belőle 

– meséli nagy átéléssel Nóra, aki büszkén teszi hozzá: az első maratonját 42 évesen négy órán belüli idővel futotta le, majd később ezt az időt – a Loki-ikon Dombi Tiborral együtt – 3 óra 22 percig faragta.

Az Ironmannel az egyik debreceni futóközösség tagja, Sólyom Gábor „fertőzte meg”. Futás közben mesélt neki a nagyatádi versenyről, annak fergeteges hangulatáról. Megbeszélték, hogy hármas váltóban teljesítik. Bevették a buliba Veronikát, aki Nórát inspirálta a maratonra.

– Amikor Vangelisnek A paradicsom meghódítása című klasszikusára elrajtolt a mezőny, úgy éreztem, hogy lelkemből itt hagyok egy darabot. Még el is sírtam magam, pedig nem vagyok egy érzelgős típus. Váltóban megcsináltuk, amire vállalkoztunk, de már ott eldöntöttem, hogy majd egyszer egyedül is nekivágok, de nem azért, hogy megszerezzem az Ironman címet, és kihúzzam a bakancslistáról. Nem akarok senkit megbántani, de abban nem látok sok értelmet. Az Ironmannek az a szlogenje, hogy »Az út maga a cél«. Engem mindig az út érdekelt, nem a cél. A cím megszerzéséről nem is posztoltam, és a későbbiekről sem mindig írtam. Visszatérve az elhatározás pillanatához: adtam magamnak két évet. A következő esztendőben Veronikával párban teljesítettük az Ironmant, 2018-ban pedig végre egyedül vágtam neki. Nem sikerült jól a verseny, két defektet is kaptam kerékpározás közben, a maraton elejét »elfutottam«, még hánytam is, végül 13 órán túli idővel értem célba, ami a várakozásaimtól jócskán elmaradt. A szezonom azonban összességében sikeres volt, hiszen több versenyen kifejezetten jól szerepeltem – a korosztályomban középtávon bajnoki címet is szereztem.

Nórát természetesen nem hagyta nyugodni, hogy az első Ironmanjén „benne maradt” másfél óra. A nyíregyházi ViniBike-hoz igazolt, amely a szeniorok felkészítésével is foglalkozik. Debrecenben működik ugyan egy sikeres triatlonszakosztály a DSI égisze alatt, de az utánpótlás-nevelő műhely, ahol amatőr szeniorokkal nem foglalkoznak. A nyíregyházi profi szervizcsapat és szakmai útmutatás megtette a hatását: a következő évben 11 óra 19 percnél állt meg az óra Nóránál 3,8 kilométer úszás, 180 kilométer kerékpározás és 42 kilométer futás után. Ez azóta is az egyéni csúcsa, ami amatőr férfiak által is irigylésre méltó idő.

– A verseny másnapján a nagyatádi sportcsarnokban tartották a díjkiosztót, ahol beérkezési sorrendben foglalhatnak helyet a versenyzők. Lélekemelő érzés, amikor keresed a neved, és egyre előrébb és előrébb mehetsz. Amikor hatszáz ember között beültem a második sorba, mégpedig úgy, hogy férfiak hada foglalt helyet mögöttem, köztük a hatszoros Ironman Kovács István olimpiai bajnok is, és felcsendült a Himnusz, akkor egyszerre éreztem megrendülést, örömöt, hálát, meghatottságot, elérzékenyülést. »Istenem, ez vagyok én?« – csak ezen merengtem.

Nórának az idei volt a nyolcadik rajtja, és a hetedik befejezett Ironmanje. Mindössze egyszer adta fel, amikor az édesapja betegsége miatt fejben, egy baleset miatt pedig fizikailag sem volt megfelelő állapotban.

– 2022-ben sajnos minden összejött, szétestem lelkileg. Édesapám éppen a verseny hetében került otthonba, a felkészülés során elgázoltak. El se akartam menni Nagyatádra, de a társak addig győzködtek, hogy végül vállaltam. A biciklizés századik kilométerénél egyik pillanatról a másikra elpattant valami bennem, és kiálltam. Nehezen tudtam ezt feldolgozni, ráadásul néhány hónap múlva elvesztettem aput – ebből a traumából sokáig nem találtam a kiutat. Az idei Ironmanen éreztem végre újra a versenyzés örömét. Az elejétől a végig jó érzéssel, belső békével versenyeztem, pedig ott aztán minden baja támad az embernek. Ha megfelelő spirituális állapotba kerülsz, a test és a lélek szétválik, és akkor hiába fáj, csak mész előre – avatott be Nóra élete nehéz időszakába, majd adott ízelítőt abból, hogy az Ironman legalább akkora mentális és lelki harc, mint fizikai próbatétel.

Nórát ezt követően arról faggatjuk, hogy mi a hatékony időbeosztás alapja, vagyis miként lehet egyszerre három sportágat – az úszást, a kerékpározást és a futást – egyensúlyba hozni a civil élettel. Merthogy a vaslady nem a sportból él, annak csak szenvedélyesen hódol, a foglalkozása: vegyész.

– Azt szoktuk mondani, hogy ha a család, munka, sport háromszög valamerre elbillen, akkora oda lesz minden. Vagyis egyiket sem szabad elhanyagolni. Az évek során megtanultam megteremteni az életemben az egyensúlyt, kigyomlálva abból a szükségtelen dolgokat. Például egyáltalán nem nézek tévét, és nem lógok a közösségi oldalakon sem. Idejében, fél ötkor kelek – amikor az átlagembernek csörög az ébresztő, én már túl vagyok másfél órányi úszáson.

Mi az, ami még mindig motivál? – kíváncsiskodunk, mire Nóra azt feleli: az edzés utáni öröm és elégedettség.

– Idén, a felkészülés során egyetlen egy alkalommal sem volt kedvem kimenni edzeni, de ha van egy célod, akkor túllendülsz a lustaságon, majd az edzés után rendkívül jó érzés tölt el. Olyan, mintha belőnéd magad. Természetesen motiválnak az edzőtársak, a barátok is. »Ha ők kimennek futni, kerékpározni vagy úszni, akkor én sem leszek lekvár, erőt veszek magamon!« – mondogatom, és ettől lelki erőt kapok. Különösen télen nehéz, mert nagyon fázós vagyok. Sokszor csak ülök, és azon morfondírozom, hogy »miért kell ez nekem?« Nehezen, de mindig meggyőzöm magam, hogy menni kell.”

Nóra a Debreceni Szakképzési Centrum Vegyipari Technikumában vegyész szakoktatóként dolgozik. A munkahelyi közeget támogatóként írja le, amiért rendkívül hálás, de nem volt ez mindig így az életében. Egy korábbi munkahelyén, egy egyetemi laboratóriumban nem talált megértést a különleges életmódja. 

– A lyukasóráimat sem láblógatással töltöm, hanem beiktatok egy futóedzést – mondja, amivel a tervszerű, hatékony és szigorú időbeosztására utal.

Aztán rátérünk az ultra- és extrémsportok kulcsfontosságú elemére, a táplálkozásra. Megemlítjük Nórának, hogy az egészséges táplálkozással csak egy gond van: sokkal többe kerül, mint az egészségtelen, de ezt ő határozottan cáfolja.

– Egy fej káposzta vagy egy kiló sárgarépa mennyibe kerül? A tojás sem annyira drága, vagy a vöröslencse például kifejezetten olcsó, de kiváló fehérje-, rost- és vasforrás, ugyanúgy, mint a többi hüvelyes zöldség, a csicseriborsó, a bab vagy a zöldborsó. Időnként veszek kinoát is, de az sem túlzottan drága ahhoz képest, hogy mennyire egészséges fehérjeforrás. A különböző táplálékiegészítők közül szelektálok, foglalkoztam táplálkozástudománnyal is, sok podcastet is hallgatok erről, így szerencsére van rálátásom arra, hogy mit érdemes fogyasztani, és mit nem. Egyébként nem vagyok vega, eszem húst is időnként, de keveset, mert rosszul emésztem – fejti ki Nóra, akit a sporteszközökkel sem tudjuk „megfogni”. Az Ironmanhez szükséges, professzionális kerékpár ára egyenértékű egy fiatalabb, középkategóriás autóéval – jegyezzük meg.

– Nekem különleges tehetségem van ahhoz, hogy miként kell kéztől, az eredeti ár töredékéért jót kifogni. Két kerékpárom van, mindkettőt alacsonyabb férfiaktól vettem. Futócipőket nyilvánvalóan nem használtat vásárolok, de követem a különböző leárazásokat, kiárusításokat – így vettem most 30 ezerért egy 70 ezres cipőt. Ami ebben a sportban fájóan drága, az a nevezési díj. A mostani Ironman-versenyre 120 ezer forintért neveztem be törzsgárdatagként. Nem járok nyaralni, vagyis nekem a nagyatádi verseny a nyaralás, de ott is egy komfort nélküli faházban szálltam meg éjszakánként 5 ezer forintért.

Nóra egy Debrecen melletti tanyán él, amit még a szüleivel vásároltak. A természet közelsége igazi mentális menedéket nyújt számára. A lótartást semmi máshoz nem fogható, mély és életre szóló élményként írja le. Zengőnek már egy csikója is született, így immár két, empátiával teli lény várja haza mindennap.

A tanyáról természetesen kerékpárral jár dolgozni a belvárosban lévő Vegyipariba, de ha lenne ott lehetősége zuhanyozni, akkor minden nap futva közlekedne.

– A sportolás életem végéig jelen lesz valamilyen formában, és az a célom, hogy ez minél tovább tartson. Feltett szándékom, hogy a testemet még sokáig megőrizzem jó állapotban. Szerencsére jó genetikát örököltem, így nem a valóságtól elrugaszkodott terv az, hogy hetvenévesen Ironmant teljesítsek, nyolcvanévesen pedig maratont fussak – válaszolta Nóra arra a kérdésre, milyen álmokat dédelget a jövőre nézve. Tisztában van vele, hogy az öregedés egyre nehezebb regenerációval jár, de vannak jó példák előtte, olyanok, akik már kitaposták az utat a szeniorok számára, és hasznos tudással vértezték fel.

– Mostanában rá kellett jönnöm arra, hogy a bor is sok nekem, töményet már évek óta nem iszom. Sörözni szoktam, az jólesik az alacsony alkoholtartalma miatt, de azért oda kell figyelnem, hogy túlzásba ne vigyem. A nyári nagy melegben napi kettőt meg tudnék inni, de az már az edzésmunka kárára menne – így Nóra, amikor azt firtattuk, hogy mivel koccint a sikerei után. Kiderült tehát, hogy nem aszkéta életmódot folytat, hanem egészségeset, mértéktartót.

Végül az ötvenes nőkhöz intéz felhívást.

– Mindenkinek érdemes elkezdeni valamilyen formában mozogni! Nem baj, ha az első néhány alkalommal csak egy kilométerig jut az ember, és annak is lesétálja a felét. Ha kitart, napról napra többet bír, és fokozatosan fejlődik. Kívánom minden hölgytársamnak, hogy élje meg azt az érzést, mennyire jó fittnek lenni! Félreértés ne essék, én nem ösztönzök senkit arra, hogy Ironman legyen. Egy ilyen táv már nem az egészségmegőrzésről szól, és nagyon megterheli a szervezetet. Nem is kell feltétlenül versenyezni, csak egyszerűen mozogni a testi és mentális jóllétért” – hangzik Őri Nóra motivációs beszéde, majd azzal állunk fel az asztal mellől, hogy ha már ilyen remek kondiban van, akkor jövőre újra nekivág az Ironmannek, hogy megpróbálja megdönteni korábbi egyéni csúcsát. Mert szép az ultratriatlonista gondolat, hogy az út maga a cél, vagyis az életben a megélés, a tanulás és a folyamat fontosabb, mint a végső eredmény, de azért az óra komoly ellenfél, ha már erre adta fejét az ember.

Cs. Bereczki Attila