Hirdetés
Elhunyt a DVSC egykori kiválósága
Debrecenben bajnoki címet is szerzett.

Arany Éva (Fotó: mksz.hu)
Elhunyt Oláh Antalné Arany Éva, az 1957-ben világbajnoki ezüstérmes magyar női kézilabda-válogatott tagja.
A magyar szövetség csütörtöki gyászjelentése szerint a 92 esztendős korában elhunyt Arany Éva 1956 és 1962 között a Debreceni Törekvés, illetve a DVSC játékosaként összesen 14 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban.
Az 1957-es világbajnokságon a nemzeti együttes valamennyi mérkőzésén pályára lépett és négy gólt szerzett. A következő, 1962-es vb-n is játszott és ötödik lett a válogatottal. A Törekvéssel 1955-ben magyar bajnokságot nyert.
Temetésére 2025. július 3-án kerül sor Debrecenben.
További híreink

Bondár Anna nyolcaddöntős Varsóban
A szoboszlói teniszező Harriet Dart ellen játszott.

A Debrecen simán elverte a szlovák bajnokot
Újabb felkészülési meccset játszott a DVSC Schaeffler.

Mászófal épül több hajdú-bihari iskolában
A boulder falakon a gyerekek alacsony magasságban, kötélbiztosítás nélkül mászhatnak.

Könnyed szoboszlói siker Torontóban
Marozsán Fábián alig több mint egy óra alatt győzött.

Itt a vége! Kialakult a debreceni keret
Lezártnak tekintik a DEAC-nál a csapatépítést.

Egymás után kétszer péntek a DVSC napja
Előbb hazai pályán az MTK, majd idegenben a Kazincbarcika lesz az ellenfél.

Senánszky Petra legidősebb döntősként remekelt
A debreceni úszó is tagja volt az országos csúcsott úszó váltónak.

Orosz támadóval bővült a debreceniek kerete
A DEAC-ban folytatja a 24 éves hokis.

Ukrán védő csatlakozott a Debrecenhez
Legutóbb Litvániában játszott.

Tour de France - Pogacar negyedszer a legjobb
A belga van Aerté a záróetap.

Pont nélkül maradtak a debreceniek az NB III-ban
A DEAC és a DVSC II. is vereséget szenvedett.

Forma 1: Piastri nyert és növelte az előnyét összetettben
A 24 éves pilótának ez az idei hatodik és pályafutása nyolcadik futamgyőzelme.

A Debrecen simán elverte a szlovák bajnokot
Újabb felkészülési meccset játszott a DVSC Schaeffler.

Fotókon a DVSC első felkészülési meccse
A debreceniek nyertek a Hódosban.

DEAC: a bronzérem után jöhet az NB I.?
A debreceni kézisek elkezdték a felkészülést.

Elhunyt a magyar válogatott egykori kapitánya
A magyar válogatottban 1967 és 1972 között 52 alkalommal lépett pályára.

DVSC: megvan a BL-meccsek sorrendje
A debreceniek Podgoricában kezdenek.

Újra együtt a debreceni lányok
A DVSC rendkívül zsúfolt idény elé néz.

Európa Liga-győztest igazolt a Debrecen
A DVSC Schaefflert váratlanul elhagyó Gabriel helyére érkezett.

Távozott a Debrecen vb-ezüstérmes kapusa
Kivásárolta a Metz.

BL: Vámos Petra visszatér Debrecenbe
A Loki korábbi irányítójának csapat egy csoportba került a Lokival.

Tíz éve hunyt el Komáromi Gábor
A debreceni vezérszurkoló 35 évesen hunyt el tragikus balesetben.

Megkapta a Debrecen, amire nagyon vágyott
Újra Európa elitjében a Loki.

Az élvonalban folytatja a debreceni nevelés
Az újonchoz igazolt.
Hirdetés
Olvasta már?

Nem jött be Nagy Márton korábbi számítása
Az első félévben a gazdaság teljesítménye stagnált.

Kommentben fenyegette Orbán Viktort a debreceni nő
Az asszony lakásán éles lőszereket is találtak.

Forbes-celeblista: Majka a legértékesebb
Visszaelőzte Azahriah-t.
Gazdaság
Tűzvédelmi felülvizsgálatra vár jelentkezőket a debreceni cég
A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. nyílt beszerzési eljárást hirdet időszakos tűzvédelmi biztonsági felülvizsgálat elvégzésére.
Építésrendészet létrehozását kezdeményezik
A cél, hogy kóklerek ne vehessenek részt kivitelezésben.
NAV: változik az áfa-bevallás
Közölték a részleteket.
Aszály: mi lesz az almával és a krumplival?
Magyarországon jelentősen növelni kell az öntözhető területek nagyságát.
Ősszel kézbesítik az élelmiszer-utalványokat
Vendéglátóhelyeken nem használhatók fel, de közölték, hogy hol igen.
NAV: négy- vagy többgyermekes anyák kedvezménye
Tisztáztak egy félreértést.
Támogatott tartalom

Kívánatos barnaság a Solisunnal
Arra is van mód, hogy UV-mentes kezeléssel érjék el a kívánt hatást.

Reflektorfényben a Zsuzsi
Különleges kiállítás várja az érdeklődőket a FÓRUM Debrecenben.

Lánchíd, ahol a szabadság kezdődött
Ötven éve hozták meg életük legnagyobb döntését.

Mi mindenre van szükség egy működőképes vállalkozáshoz?
Hogyan érhetjük el, hogy fejlődjön?