Egyek országosan is példát mutat

Egyek neve ismét a legjobbak között szerepel: a közfoglalkoztatási programot nemcsak a teljesítménye, hanem a közösségformáló ereje miatt is elismerték.
A püspökladányi „Helyi Értékek Startja” vármegyei kiállításon a „legvidámabb közösség” fődíját hozta el a település, majd november 5-én a Belügyminisztériumban Réthy Pál helyettes államtitkártól vehette át az önkormányzat a közfoglalkoztatásért járó miniszteri oklevelet és a hozzá tartozó tízmillió forintos támogatást. Ez már a második alkalom, hogy Egyek ilyen rangos elismerésben részesült – bizonyítva, hogy a közmunka itt valóban értéket teremt.
– 2015-ben hárommillió forint járt az elismeréssel, amiből a gyepmesteri telep számára vásároltunk egy gépjárművet. Akkor talán nem is gondoltuk, mekkora haszna lesz ennek. Azóta 65 település ebrendészeti feladatait látjuk el vele. Az akkori befektetés sokszorosan megtérült
– mondta Miluczky Attila polgármester. A mostani oklevéllel már tízmillió forint támogatás érkezett, amelyet a szociális szövetkezet fejlesztésére fordítanak.
Az egyeki szociális szövetkezet – ahogy a polgármester fogalmaz – talán egyedülálló az országban: teljes körű temetkezési szolgáltatást végez a településen.
– Az új forrásból egy korszerű gépjárművet vásárolunk, hogy a szertartásokat méltó módon szolgálhassuk ki. De a támogatás egyben a közösség munkájának elismerése is, hiszen az elmúlt évtizedben folyamatosan fejlődtünk, és ma is kétszáz fő dolgozik a közmunkaprogramban – tette hozzá az aljegyző, Bóta Barbara.
A település közfoglalkoztatása 2011-ben indult, akkor 580 fővel. Bár az évek során a létszám csökkent, a program szellemisége, értékteremtő ereje megmaradt. A közmunkások nemcsak utcát takarítanak, hanem valódi, gazdasági hasznot is termelő munkát végeznek. A gyepmesteri telep, a betonelemgyártó üzem és a varroda mind a helyi foglalkoztatás stabil pontja. Emellett a mezőgazdasági ágazatban is komoly fejlesztés zajlik: a fokhagyma-termesztés lendületet kap, 2,4 hektáron vetnek majd kínai partnerekkel együttműködésben.
A közfoglalkoztatás nemcsak munka, hanem közösség is.
– A püspökladányi vármegyei közfoglalkoztatási kiállításon valóban mi voltunk a legvidámabbak. Mi már akkor tudtuk, hogy novemberben megkapjuk a miniszteri elismerést, de a hangulat, az összetartás mindig velünk van – meséli mosolyogva Miluczky Attila.
A programhoz kapcsolódó tevékenységek mára a település életének alapját adják: a zöldterületek ápolása, a közutak javítása, az árkok tisztítása, az illegális hulladéklerakók felszámolása mind-mind a közmunkások keze nyomát dicséri. – A közfoglalkoztatásnak köszönhetően Egyek rendezett, élhető település maradt, ahol a munka nem segély, hanem érték – fogalmaz a polgármester.
Az egyeki modell sikere abban rejlik, hogy a program nem pusztán munkát ad, hanem közösséget épít. Az önkormányzat célja, hogy a közfoglalkoztatás ne kényszer legyen, hanem lehetőség – a helyi emberek számára pedig kapaszkodó, amelyből új szakmák, vállalkozások és önálló megélhetések nőhetnek ki.
– A közfoglalkoztatás ma Egyeken már nem csak a lapátot és a seprűt jelenti. Azt is, hogy egymásért dolgozunk, és közösen építjük a település jövőjét – összegzett a polgármester.














































