Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A színháznak és az egyetemnek is jobb együtt

Cívishír | 2025. 12. 04. | 14:11:51
Újabb intézményi szövetség Debrecenben.
A színháznak és az egyetemnek is jobb együtt
Papp László, Vadász Dániel, Szilvássy Zoltán és Bács Zoltán (Fotó: Cívishír)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az előadóművészetek, a színház iránt érdeklődő hallgatókat is igyekszik „helyzetbe hozni” az az együttműködési megállapodás, amely december 4-én köttetett a Debreceni Egyetem és a Csokonai Nemzeti Színház között. Oktatás,  előadások, színpadieszköz-használat: ezen témák köré szerveződik közös cselekvés.  

Az esemény sajtótájékoztatóján Vadász Dániel színházigazgató jelezte: most is születnek olyan produkciók, amelyekben egyetemi hallgatók a színpadon vagy a háttérben, de részt vesznek. Ilyen a Szerelmi bájital, A víg özvegy vagy a Varázsfuvola, mely előadások révén a művészeti pályára készülő, vagy azt már egy ideje gyakorló hallgatók profi színészektől, rendezőktől és más, a színházhoz kapcsolódó szakmák képviselőitől tanulhatnak. Mindez azért is fontos, mert az előadóművészetek számtalan fogása csak élő előadás keretében sajátítható el. 

A Csokonai Nemzeti Színháznak egyebek mellett azért érdemes szoros együttműködést kialakítani a Debreceni Egyetemmel, mert ha vannak közös produkciók, úgy sokkal könnyebb felfedezni a tehetséges előadókat, színpadtechnikai szakembereket.

Ilyen fiatal tehetség például az a Faluvégi Fanni, akivel – énekesként – már szerződést is kötött a debreceni teátrum december elsejével (ő lesz a januárban bemutatandó János vitéz daljátékban Iluska). A most szignózott együttműködés során a színház azt is vállalja, hogy a Debreceni Egyetem hallgatói adott esetekben – napközben – használhatják az ő eszközeiket. Vadász Dániel hangsúlyozta: az egyetem által megcélzott piacképes tudásátadást igyekeznek akár a nemzetközi kapcsolatrendszereik révén is támogatni. 

Papp László jelezte: az együttműködéssel nem az a cél, hogy Debrecenben immár színészképzés is induljon. Hanem az, hogy a meglévő kulturális infrastruktúrát és lehetőségeket a lehető leghatékonyabban használják ki. Ez a törekvés – mutatott rá a polgármester – a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karát különösen segítheti, hiszen Vadász Dániel igazgatói kinevezésével az operajátszás sokkal hangsúlyosabbá válna Debrecenben.

Szilvássy Zoltán rektor elismerte: Debreceni Egyetem oktatási kínálata összességében rendkívül széles, ám a művészeti képzések terén – az operaénekesi képzést leszámítva – „nem hozzák azt az intenzív tevékenységet, mint illene”. Az együttműködés során a színházi szakértelmekről is tanulnának. Bács Zoltán kancellár ezt azzal egészítette ki, hogy például a könnyűzenei képzés felsőoktatási elfogadtatása 6-7 éves kemény küzdelmet jelentett. A Zeneművészeti Kar, az Odeon színház és a DESZínház révén az egyetem jelenleg is hozzájárul a debreceni kulturális élet sokszínűségéhez, programkínálatához – tette hozzá.

RaL

További híreink
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
A partnerség célja a kutatás-fejlesztés erősítése is.
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Lukács Zsolt beolvasott a fideszes vezetésnek
Lukács Zsolt beolvasott a fideszes vezetésnek
Hibás kampánystratégiáról beszélt Papp László a debreceni közgyűlésen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Bombával fenyegetett Debrecenben
Bombával fenyegetett Debrecenben
Férje bírósági tárgyalását akarta megakadályozni.
Felújítják a távhővezetéket a Teleki utcán
Felújítják a távhővezetéket a Teleki utcán
A debreceni lakótelepen élők türelmét kérik június végéig.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
A partnerség célja a kutatás-fejlesztés erősítése is.
Harminchat nemzet ételeit kóstolhatták Debrecenben
Harminchat nemzet ételeit kóstolhatták Debrecenben
Az egyetem rendezvényére minden eddiginél többen látogattak ki.
Király kapott domborművet a Debreceni Egyetemen
Király kapott domborművet a Debreceni Egyetemen
IV. Károly utolsó magyarországi közszereplése a városhoz kötődik.
Korszakváltás a Debreceni Egyetemen
Korszakváltás a Debreceni Egyetemen
Szilvássy Zoltán átadta a rektori láncot Bács Zoltánnak.
Innovatív módszerek az SNI-s gyermekekért
Innovatív módszerek az SNI-s gyermekekért
Konferenciát tartottak Hajdúböszörményben.
Digitális mesemondók: debreceni gyerekek versengtek
Digitális mesemondók: debreceni gyerekek versengtek
Prezentációban mutatták be legkedvesebb Lázár Ervin meséiket.
Mozgástér pont nyílt Debrecenben
Mozgástér pont nyílt Debrecenben
Amíg a gyerek edz, a szülő se tétlenkedjen.
Karrierút a debreceni laborból az iparba
Karrierút a debreceni laborból az iparba
Szakmai napon találkoztak a munkáltatók és a hallgatók.
Gyöngytyúkok élnek a Böszörményi úti campuson
Gyöngytyúkok élnek a Böszörményi úti campuson
„Bio-rovarirtóiként” működnek a Debreceni Egyetemen: pusztítják a kullancsokat és a krumplibogarakat.
Maszkviselés: enyhítettek a szabályokon Debrecenben
Maszkviselés: enyhítettek a szabályokon Debrecenben
A berettyóújfalui kórházban sem kötelező a viselése mindenhol.
Szentek, ereklyék, zarándoklat a Science Caféban
Szentek, ereklyék, zarándoklat a Science Caféban
A középkor a témája a Debreceni Egyetem ismeretterjesztő előadásának.
Irodalom éjszakája: 25 szerző, 25 alkotás Debrecenben
Irodalom éjszakája: 25 szerző, 25 alkotás Debrecenben
Háromnapos rendezvénysorozat május végén.
Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló film
Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló film
217 millió dollár egyetlen hétvége alatt.
Világsztárokkal készül a Márai-regény új feldolgozása
Világsztárokkal készül a Márai-regény új feldolgozása
Az egyik főszerepet a háromszoros Oscar-jelölt Ralph Fiennes alakítja.
Távozik a filmügyi kormánybiztos
Távozik a filmügyi kormánybiztos
A Nemzeti Filmintézet a továbbiakban nem vállal hosszútávú pénzügyi kötelezettségeket.
Gerendás Péter: 70
Gerendás Péter: 70
Zeneszerzőként, szövegíróként is maradandót alkotott.
Versünnep a magyar költészet napján
Versünnep a magyar költészet napján
Közelebb hozzák a kortárs és klasszikus lírát a közönséghez.
Életképek a városnapi ünnepről
Életképek a városnapi ünnepről
Debrecen szombatig ünnepel.
Gáspár Sándor 70 éves
Gáspár Sándor 70 éves
Isten éltessen, Róka!
Megkezdődött Debrecen ötnapos ünnepe
Megkezdődött Debrecen ötnapos ünnepe
A szervezők szerint gazdag kulturális és szórakoztató kínálat várja a cívisvárosiakat.
Szoboravatóra készül Debrecen
Szoboravatóra készül Debrecen
A város így is emlékezik a díszpolgárára.
Spiró György: 80
Spiró György: 80
A kortárs magyar irodalom egyik kiemelkedő írója.
90 éve született Csukás István
90 éve született Csukás István
Egy örök gyerek a magyar irodalomban – generációkat kötött össze .
Hirdetés
Hirdetés
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
A zenészeket és sportolókat is rangsorolták.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.
Gazdaság
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés