Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közös mozgással töltődtek fel a debreceni hallgatók

unideb.hu | 2024. 04. 24. | 13:23:28
Több százan sportoltak együtt.
Közös mozgással töltődtek fel a debreceni hallgatók
Megtelt a DESOK (Fotó: unideb.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Több mint háromszáz hallgató sportolt együtt a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének (DESKI) szervezésében megvalósult Body & Mind rendezvényen április 23-án este a DESOK-ban. Először az aerobik, majd a spine up és a stretching volt a középpontban. A DESKI által már hagyományosan, minden félévben megtartott mozgásprogram ezúttal is remek hangulatban telt. A fiatalok számára remek alkalom volt ez a közösségépítésre, a kikapcsolódásra, a feltöltődésre. Nem mellesleg pedig testnevelésóra-pótlási lehetőséget is kínált.

Csire Marianna oktató egyedi zenével készült, külön erre az alkalomra. Igazi testi-lelki feltöltődésben volt részük az egyetemistáknak, hiszen az este első fele egy dinamikusabb részből állt, majd következett egy nyugodtabb etap, melyben a jóga került a középpontba.

A rendezvény népszerűségét jelzi, hogy a meghirdetett helyek rendszerint pillanatok alatt betelnek, most sem volt ez másképp.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Római tenisztorna: Bondár Anna a főtábla küszöbén
Római tenisztorna: Bondár Anna a főtábla küszöbén
Bejutott a selejtező második fordulójába a hajdúszoboszlói sportoló.
Gazdaság
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.