Úgy gondolta, nem gyalog indul el a debreceni tüzépre

Még 2024 őszén érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy valaki egy debreceni ingatlan kerítésének ütközött. Az egyenruhások hamar a helyszínre értek és megtalálták a sofőrt, akinek – mint később kiderült – nem volt vezetői engedélye, és az alkoholszonda pozitív értéket jelzett nála.
A rendőrök azt is kiderítették, hogy az autó nem az övé, és engedély nélkül vitte el.
A 40 éves férfi elmondta, hogy egyik ismerősénél végzett kőművesmunkát, és elment egy kisboltba, ahol megivott néhány sört és rövid italt. Miután visszatért dolgozni, elfogyott a cement, majd úgy gondolta, hogy nem gyalog indul a közeli tüzépre, ezért tudtuk nélkül magához vette munkaadói autóját, és azzal hajtott el. Az üzlet zárva volt, meg akart fordulni, azonban ekkor egy kerítésnek tolatott.
A debreceni nyomozók befejezték a vizsgálatot, és az iratokat a napokban megküldték az ügyészségnek. A férfinak jármű önkényes elvétele és járművezetés ittas állapotban bűncselekmények miatt kell felelnie, továbbá az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési előkészítő eljárást folytattak vele szemben.





























