Tovább várat a nagykereki várkastély felújítása

Harmincmillió forintból megvásárolná és felújíttatná az állam a nagykereki Bocskai-várkastélyhoz közeli magtárat; az ingatlant adásvétellel, megegyezés híján kisajátítással szereznék meg, majd az önkormányzat ingyenes használatába adnák – derül ki egy, a Magyar Közlönyben elérhető novemberi kormányhatározatból.
A nagykereki várkastélyt Bocskai István erdélyi fejedelem, hadvezér építtette át több száz katona elhelyezésére alkalmas várrá a 16. század végén. Az erődítményt 1660-ban a török romba döntötte. A várat már nem állították helyre, de száz évvel később a várkastély megújult a Csanády családnak köszönhetően. Az ő leszármazottaik többször szépítették az épületet, utoljára romantikus neobarokk stílusban (1870). Állagmegóvó felújítás azóta csak egyszer történt, még az 1960-as évek elején az Országos Műemléki Felügyelőség által.
A kormány 2017 végén határozatban kötelezte el magát a várkastély rekonstrukciója iránt, sőt azt is vizsgálták, hogy volna-e esély a műemlék kulturális és turisztikai szerepének vármegyei szintű kiterjesztésére, válhat-e Nagykereki a Bocskai-kultusz hazai központjává. A lendület aztán elhalt.
Legközelebb 2022 tavaszán hallhattunk újra a várkastélyról. Akkor a térség országgyűlési képviselője, Vitányi István ígérte meg az épület 21. századi igények szerinti felújítását, egész éves kulturális-turisztikai attrakció létrehozását. Már akkor is szó esett a magtár megszerzéséről és rendezvénytérré alakításáról, sőt a kastély pincerendszerének feltárása és hasznosítása, a park újragondolása szintén szóba került. Ez a nekirugaszkodás sem járt sikerrel; nyilvánvalóan a központi költségvetés súlyos veszteségei miatt nem volt időszerű a beruházás.

A látványosságról legutóbb egy, az Építési és Közlekedési Minisztérium által nyilvánossá tett dokumentumban olvashattunk. Abban az áll, hogy valamikor a jövő évtized első felében 300 millió forintot szánnának a várkastély rekonstrukciójára. Ez a dokumentum ugyanakkor legjobb indulattal is csak munkaanyagnak nevezhető, kötelező erejű kormánydöntés nincs mögötte.
A várkastély látogatható, még 2004 körül az állam 15 millió forinttal járult hozzá az állandó kiállítás felújításához. A parkban az önkormányzat rendszeresen tart közösségi programokat.
Ratalics László































































