Hirdetés
Több százerezer forintos biciklit lopott Debrecenben
| 2026. 08. 10. | 13:35:11
Nem sokáig élvezte a bringázás örömeit.

Visszakapta a kerékpárt a tulajdonosa (Fotó: Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség/Facebook )
Hirdetés
A rendőrségre augusztus 9-én, vasárnap délután jelentették, hogy elloptak egy több százezer forint értékű elektromos kerékpárt.
Mint kiderült, a gyalogos nemes egyszerűséggel beugrott egy debreceni ingatlanra, kitette a kapun a biciklit, majd mintha mi sem történt volna, azzal folytatta az útját. Pechére nem jutott messzire, a járőrök személyismeretüknek köszönhetően a bejelentéstől számított egy órán belül megtalálták. Először mindent tagadott, de rövidesen ő is belátta, hogy nem tud túljárni az egyenruhások eszén, beismerte tettét
- olvasható a Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség közleményében. A rendőrök a 39 éves férfit előállították, lopás miatt kihallgatták, a kerékpárt pedig még aznap visszaadták a tulajdonosnak.
Hirdetés
További híreink

Súlyos baleseteket „okoznak” Debrecenben
A zsűri gyakorló szakemberekből, képzett mentőorvosokból áll.

EcoPro: közmeghallgatást tartanak Debrecenben
A rendezvény nyilvános, azon bárki részt vehet.

Tavasszal belevágnának az egyetemi park megújításába
Fontos egyeztetés következik a debreceni közügyben.

Jubiláló diplomásokat köszöntöttek Debrecenben
Olyanokat, akik 50, 60, 65, 70 éve végeztek.

A debreceni házaspár szárnyai alá vette Gólyuékat
Márton és Mónika nyáron sem hagyta magára a városban telelő gólyát

Robotsebészetet oktat a debreceni klinikaigazgató
Proktorrá vált Krasznai Zoárd.

Gyűjtés indult a debreceni késelésben elhunyt fiatal családjának
Több helyen várják a felajánlásokat.

Nem bírunk az Aranybikával
Mire elkészül a grandiózus terv, már se pénz, se hatalmi akarat a megvalósításra.

Kórházi fertőzések: elérhetők a debreceni adatok
Az eligazodást közérthető magyarázatok, grafikonok és az adatok helyes értelmezését segítő szakmai mutatók támogatják.

Visszakapta korábbi nevét a debreceni dandár
A katonák elmondhatták véleményüket.

Díjat nyert a debreceni gimnazista filmje
Budai Bence alkotás lett a legjobb magyar film.

Autók ütköztek a 33-ason, Debrecenben
A tűzoltók áramtalanítottak.

Robbantással fenyegetőzött a hajdúhadházi férfi
Mentek érte a rendőrök.

Drogosan okozott balesetet az Egyetem sugárúton
A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejelzték be az ügyet.

A püspökladányi vasútállomáson végzett önkielégítést
Egy 17 éves lánynak szánta.

Debrecenben szigoríthatnak a pátrohai pár büntetésén
Halálra éheztettek egy nőt.

Halmozta a bűncselekményeket a debreceni férfi
Ittas vezetés, becsületsértés és személyi szabadság megsértése a vád.

Egy rutinműtét után halt meg a 18 éves szabolcsi lány
Az elhunyt családja válaszokat akar.

Gyerekektől lopták el az ételt a konyhai dolgozók
Mind a négy embert kirúgta a polgármester.

Felgyújtotta barátja autóját Debrecenben
Bosszúból.

Új rendőrfőkapitány Hajdú-Biharban
Igazolódott, amiről júliusban már lehetett hallani.

Ittasan és bedrogozva hajtott egy háznak Debrecenben
Az utasa sem volt tiszta.
Hirdetés
Kiemelt híreink
EcoPro: közmeghallgatást tartanak Debrecenben
A rendezvény nyilvános, azon bárki részt vehet.
Tavasszal belevágnának az egyetemi park megújításába
Fontos egyeztetés következik a debreceni közügyben.
A debreceni házaspár szárnyai alá vette Gólyuékat
Márton és Mónika nyáron sem hagyta magára a városban telelő gólyát
Nem bírunk az Aranybikával
Mire elkészül a grandiózus terv, már se pénz, se hatalmi akarat a megvalósításra.
Bevették Egert a debreceniek
Főszerepet kaptak a DVSC legfiatalabb játékosai.
Támogatott tartalom
Hirdetés
Minden, ami Loki
Hajdú-Bihar