Kossa György elköszönt: lezárul egy korszak a Debreceni Egyetemen

A jelenlegi kuratórium egyik tagja sem pályázik újra, miközben a Debreceni Egyetem fenntartói rendszere újabb jelentős átalakulás előtt áll. Kossa György öt év után búcsúzott a szenátustól, és számot vetett az alapítványi időszak eredményeivel is.
Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke utoljára szólalt fel ebben a minőségében a Debreceni Egyetem szenátusa előtt az augusztus 6-án tartott rendkívüli ülésen.
Búcsúbeszéde egyben az elmúlt öt év mérlege és a következő időszakra szóló üzenet is volt. Kossa György bejelentette: a jelenlegi kuratórium egyik tagja sem pályázik az új testületbe.
A döntés hátterében a Debreceni Egyetem fenntartói rendszerének újabb átalakítása áll.
A hatályos szabályozás szerint a felsőoktatási feladatokat is ellátó közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat 2027. augusztus 1-jéig meg kell szüntetni. Az új kuratórium ezért már eleve átmeneti időszakra kap megbízást: 2026. szeptember 1-től 2027. augusztus 1-jéig működik majd.
Feladata nem pusztán az egyetem fenntartása lesz, hanem közre kell működnie a jelenlegi alapítvány megszüntetésében, és a Debreceni Egyetem új működési struktúrába történő átvezetésében is.
Kossa szerint a jelenlegi kuratórium tagjai az új pályázati feltételek megismerése után közösen döntöttek úgy, hogy nem indulnak újra.
„Ez közös, átgondolt és felelős döntés” – fogalmazott.
113 milliárdról 275 milliárd fölé
A leköszönő kuratóriumi elnök részletesen beszélt az elmúlt öt év eredményeiről is. A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány 2021-ben jött létre, amikor az intézmény átállt az alapítványi fenntartási modellre.
Kossa közlése szerint az alapítvány mérlegfőösszege a 2021 végi mintegy 113 milliárd forintról 2025 végére 275 milliárd forint fölé emelkedett. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az adatot a speciális számviteli szabályok miatt összefüggéseiben kell értelmezni, hiszen az tartalmazza az egyetem saját tőkéjét is.
Az elmúlt évek másik fontos eredményeként a Debreceni Egyetem nemzetközi előrelépését emelte ki. Az intézmény a QS 2026-os világrangsorában az 563. helyre került, ezzel bekerült a világ hatszáz legjobb egyeteme közé.
Az egyetemen jelenleg több mint 34 ezer hallgató tanul, közülük több mint 7 800 külföldi, akik 140 országból érkeztek Debrecenbe.
Kossa szerint az elmúlt öt évben erősödött a tudományos életpályák támogatása, új ösztöndíj- és kiválósági programokat vezettek be, publikációs díjakat és doktoranduszi támogatásokat hoztak létre, miközben fejlesztették az infrastruktúrát, a bérezést és az ösztönzőrendszereket is.
Külön kitért a Klinikai Központra, amelynek fejlesztését és a betegellátás biztonságát a kuratórium kiemelt feladatként kezelte.
„Erős, működő és fejlődő egyetemet vesznek át”
Kossa György ugyanakkor világossá tette: az eredményeket nem a kuratórium saját teljesítményének tekinti. Mint mondta, azok elsősorban az egyetem oktatóinak, kutatóinak, orvosainak, ápolóinak, dolgozóinak, hallgatóinak és vezetőinek munkáját dicsérik.
Úgy fogalmazott:
„Meggyőződésem, hogy a Debreceni Egyetem történetének egyik legerősebb és legeredményesebb időszakát élhettük meg.”
A következő kuratóriumnak szerinte erős, működő és fejlődő intézményt adnak át. Egyúttal azt kérte az új testület tagjaitól, hogy őrizzék meg az egyetem autonómiáját, hallgassák meg a szenátust, és döntéseikben a Debreceni Egyetem hosszú távú érdekeit helyezzék előtérbe.
Különösen fontosnak nevezte, hogy az átalakulásból az egyetemi közösség a lehető legkevesebbet érzékelje.
„Az intézményi változás nem válhat bizonytalansággá az emberek mindennapi életében” – hangsúlyozta.
Nagyobb felelősség hárulhat a szenátusra
Kossa beszédének egyik hangsúlyos része már a Debreceni Egyetem alapítvány utáni korszakáról szólt. Úgy vélte, a következő időszakban különösen nagy felelősség hárul majd a szenátusra, amelyet az egyetem akadémiai önazonossága, szakmai minősége, autonómiája és közösségi egysége legfontosabb őrzőjének nevezett.
A következő időszak kulcsfeladatai között említette a fiatal tehetségek megtartását, a betegellátás biztonságát, a kutatás és innováció erősítését, valamint a digitalizáció és a mesterséges intelligencia felelős alkalmazását.
Kossa György kuratóriumi elnöki megbízatása tehát lezárul, de – mint fogalmazott – a Debreceni Egyetem iránti elkötelezettsége nem ér véget.
„Ahol szükség van a munkámra, tapasztalatomra vagy segítségemre, a jövőben is számíthat rám az Egyetem közössége. A tisztségek változnak. A szolgálat kötelessége megmarad.”
Beszédét azzal zárta: a Debreceni Egyetem jövője nem egyetlen kuratóriumé vagy szenátusé, hanem közös örökség, amelyet a következő generációknak erősebben és gazdagabban kell továbbadni.




























































