
Rendőr segít a Malomparknál

Októberben újabb sávokon zajlik a Füredi út felújítása, a munkagépek jelenleg a Böszörményi út és a Dózsa György utca közötti szakaszon dolgoznak; a reggeli és a délutáni csúcsidőben két kereszteződésben rendőri irányítással gyorsítják a forgalmat.
A 33-as főút részének tekinhető Füredi út felújítása júniusban kezdődött el a Bem térnél, tervszerűen halad és 2026 decemberére elkészülnének a Balmazújvárosi útig tartó mintegy 1,8 kilométernyi út rekonstrukciójával. Ez magában foglalja
- az aszfaltréteg marását, a kötőréteg cseréjét és új kopóréteg építését;
- új szegélyek kialakítását;
- az aknák szintbe emelését;
- a Sinay Miklós utcai kereszteződésben vezetékbélelést, az elöregedett ivóvíz-gerincvezetékek bontás nélküli technológiával történő megújítását.

A beruházás a Balmazújvárosi útra is kiterjed majd. Ennek érdekében a Debreceni Vízmű Zrt. a Mömax közelében szintén végez vezetékbélelést, hiszen az útrekonstrukció csak a felszín alatti víziközmű-felújítás befejezésével indulhat meg. Az útberuházás 1,3 milliárd állami forrásból forintból valósul meg, a fővállalkozó a Duna Aszfalt.

Ők végzik a Domokos Márton út és a 354-es főút összekötését is, az a 8 milliárd forintos, szintén állami projekt a befejezéshez közeledik. A város nyugati határában futó – észak-déli irányú – Domokos Márton út a Böszörményi úttal párhuzamos, s a remények szerint érezhetően hozzájárul majd annak tehermentesítéséhez.
Visszatérve a Füredi útra, mind a Malomparknál, mind a Sinay Miklós utcai csomópontnál (a Füredi sörözőnél) rendőrök strázsálnak hétköznap reggelente és délutánonként (másfél-másfél órát). A város egyik legforgalmasabb útjáról van szó ahol jelenleg egy-egy sávra szűkül a forgalom.

Amikor az egyenruhások úgy érzékelik, hogy az ő irányításukkal gyorsabbá válna a haladás, a közlekedési lámpákat kikapcsoltatják. A Füredi út–Dózsa György utca–Nádor utca csomópontjában – október 12-i ott jártunkkor – ez a pont fél nyolckor jött el.

A rendőrök belépésével jól érezhetően dinamikusabbá vált a tempó, kevésbé torlódtak össze a Füredi úti kocsisorok. Az autósok egy része láthatóan bizonytalan a rendőr testhelyzetének és karjelzések értelmezésében, ugyannakor az egyenruhások gyorsan felismerik a tétovákat és külön segítik őket a haladásban.

Ezen a csomóponton a 2-es villamos is áthalad, ezért különösen óvatosan vezessenek. Akinek arra akad dolga, a mobiltelefonján ide kattintva gyorstalpalót talál.

A gyalogosok ne feledjék: a rendőri jelzések rájuk is vonatkoznak!
Ratalics László
























































































