Mikor lehet szükség hallássegítő készülékre?

Az egyik legfontosabb érzékszervünk a hallás, hiszen ezen keresztül tudunk megfelelően kommunikálni a külvilággal a látás és a beszéd mellett. A kor előrehaladtával azonban sajnos sokszor romlik a hallásunk, már-már olyannyira, hogy az nagymértékben rontja az életminőségünket is.
Emellett balesetekből vagy komolyabb egészségügyi problémákból fakadóan is csökkenhet a hallásunk, ami jelentősen befolyásolja a kommunikációnkat. De vajon mikor érdemes elektronikai hallásjavító készüléket használni?
Ebben a cikkben ezt a témát járjuk egy kicsit körül. Ha a megfelelő készüléket keressük, érdemes ellátogatni a gumikesztyu.hu elektronikai eszközök menüpontjába, és átböngészni a hallássegítő eszközök széles kínálatát.
Figyeljünk az első jelekre!
Sokszor csak elbagatellizáljuk az első figyelmeztető jeleket, pedig érdemes ügyelni az egészségi állapotunkra. Ha azt tapasztaljuk, hogy egyre többször kérdezünk vissza, mert nem értettük, nem hallottuk jól a másik mondandóját, az már több, mint elgondolkodtató. Ha nem értjük tisztán a szavakat, vagy egy kicsit is zajosabb környezetben gondot okoz a többiek beszédére való odafigyelés, akkor lehet, hogy gond van a hallásunkkal.
Akkor is érdemes szakemberhez fordulnunk, ha a közvetlen környezetünk jelzi, hogy egyre hangosabban hallgatjuk a tévét vagy egyre többször néznek rád furcsán, amiért nem válaszolsz a kérdéseikre. Közben pedig lehet, csak nem hallod őket, mert már a halkabb beszédhangok elkezdtek kívül esni azon a frekvencián, amire még reagálni tudsz.
A halláscsökkenés kialakulása
Gyakori eset, hogy a teljes hallásvesztés nem hirtelen jelentkezik, sokkal inkább fokozatosan alakul ki. Éppen ezért az érintett szinte észre sem veszi a változást, mert olyan lassan történik. Ha a fenti tüneteket tapasztaljuk, feltétlenül keressünk fel szakorvost, és fontoljuk meg, hogy beszerzünk egy hallássegítő eszközt.
Ezek az eszközök ugyanis nem csupán csak arra valók, hogy felerősítsék a hangokat és kiszűrjék a zavaró zajokat számunkra. Azzal, hogy ezt teszik, csökkentik az agyunk terhelését is, így megóvnak bennünket hosszú távon a mentális túlterheléstől és az ebből fakadó károsodástól. Manapság már számtalan olyan eszköz kapható a piacon, amelyek szinte észrevétlenül belesimulnak a fülünkbe vagy a fülünk mögé és teljesen diszkréten használhatóak.
Forduljunk szakemberhez!
Egy hallássegítő eszköz használata ma már nem az öregedés jele. Ez egy olyan tudatos döntés, amellyel javítani tudunk az életminőségünkön. Ha nem foglalkozunk a problémával, akkor később az teljes hallásvesztést is okozhat, amely nem visszafordítható és drasztikusan rányomja a bélyegét a szociális kapcsolatainkra és a testi-lelki jóllétünkre is.
Éppen ezért, ha a korábban említett tüneteket huzamosabb ideig észleljük, feltétlenül keressünk fel szakembert, és ne féljünk a hallássegítő eszközök használatától sem! Hosszú távon többet árthatunk magunknak azzal, ha elodázzuk a dolgokat, tegyünk hát meg mindent az egészségünk megőrzése érdekében!















































