Miért éppen Debrecen? – ezért eredt ősei és iskolája nyomába a gimnáziumi tanár
Új interjúsorozatunkban arra vállalkozunk, hogy olyan Debrecenben élő érdekes arcokat mutassunk meg a nagyközönségnek, akik tudatosan ezt a várost választották otthonuknak, vagy olyan lokálpatriótákat, akiket még ha el is sodort az élet, végül visszatértek és ragaszkodnak szülővárosukhoz.
Fazekas Attila Győző azon kívül, hogy a Fazekas Mihály Gimnázium magyar és angol szakos tanára, immár kétkötetes írónak is mondhatja magát. Trilógiának tervezett iskolaregényeivel alma materének és jelenlegi munkahelyének állít emléket sajátos módon. Sok mindent kipróbált, mielőtt egykori iskolájához szegődött tanítani, de azután sem hagyott fel az aktív élettel: a gimnázium kosárlabdacsapatának edzője lett, színjátszó kört vezetett, most pedig dobol és a Fazekas Alumni Alapítvány kuratóriumi elnöke. Talán nem is véletlen, hogy abban az iskolában dolgozik… Fazekas Attila Győző többek között mesélt nekünk saját diákéveiről, kutatómunkája felfedezéseiről, íróvá válásáról és természetesen Debrecenhez való viszonyáról.
Ilyen nevezetes felmenőkkel kevesen büszkélkedhetnek Debrecenben! Az első könyvedhez mellékelt családfa ábrázoláson Fazekas Mihályig vezeted vissza a gyökereidet.
Fazekas Attila Győző: Ezzel a névvel akár így is lehetne (nevet)! Bizonyítsa be valaki nyugodtan az ellenkezőjét! Első generációs debreceni vagyok, mert szüleim még nem, de én már Debrecenben születtem. Édesapám a Partiumból, édesanyám pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származik. Egyetemi éveim alatt én is kíváncsi voltam, hogy milyen az élet külföldön, voltam ösztöndíjjal Angliában, és a bébiszitterkedést is kipróbáltam, de Debrecen mindig visszahúzott.
Mi lehet ennek a különösebb oka, hogy végül itt maradtál vagy itt ragadtál?
Fazekas Attila Győző: Igazából én szeretem ezt a helyet. Egyfelől rövid külföldi tartózkodásaim alatt azért azt le tudtam szűrni, hogy jó ez, szép ez, de én nem tudnék külföldön élni. Ennyi idősen pedig már végképp nem. Másfelől az itteni kapcsolatrendszerem egy olyan visszahúzó erő volt – melynek alapját még mindig a Fazekas Gimnáziumban megismert barátaim adják –, hogy emiatt sem tudtam volna elköltözni. Ha csak a páromon múlt volna, talán elmegyünk. Ő Százhalombattáról származik, és sokáig nem érezte magát ide valónak. Ezt a cívis mentalitást, ezt az erős belterjességet a mai napig néha nehezen viseli. Kívülről jőve sokkal szembetűnőbb ez. Az itt eltöltött harminc év alatt azért már megbarátkozott a várossal, szó szerint is, mert neki is elég komoly baráti köre lett Debrecenben.
Tizenöt évvel ezelőtt tértél vissza az alma materedbe, de már tanárként. Az életreszóló barátságok kialakulásán kívül mit jelentett neked diákként a Fazekas Mihály Gimnázium és mit jelent most, amikor már ott dolgozol?
Fazekas Attila Győző: Diákként a legszebb éveket, amit már akkor is éreztünk. Szerintem egy picit kiváltságos helyzetben voltunk gimnazistaként a rendszerváltás idején, hiszen egyrészt rengeteg változás zajlott a külvilágban, másrészt velünk kamaszként is nagyon sok minden történt. Akkor abszolút ki tudtak alakulni tartós kapcsolatok a diákok között, ami máig meghatározó. Nagyon sok pozitív tanár-élményt is őrzök annak ellenére, hogy akkoriban az oktatás erősen poroszos volt, tehát a tanárokkal való kapcsolattartás nagyon más volt, mint manapság. Érdekes, a mai napig visszahalljuk, hogy a Fazekas konzervatív iskola. Nem gondolnám. Az én időmben sem volt annyira az, épp akkor kezdtek lazulni a dolgok. Úgy tudom, az egyik első iskola volt, ahol mai szóval diákönkormányzatot lehetett választani. A KISZ kicsit már hátrébb lépett, a politika nem volt nyíltan jelen, így kialakult egyfajta szabadságérzet. Nem azt éltük meg, hogy gúzsba vagyunk kötve, pedig azért mégiscsak poroszos tanáraink voltak. Tehát én azt gondolom, jó szellemisége van az iskolának. Az sem véletlen, hogy most már közel két éve sikeresen működik az öregdiák alapítvány az iskolában, aminek az egyik motorja én vagyok. A programjainkra nagyon sok régi diák jön vissza, akik elmondják, hogy mennyit kaptak az iskolától. Másrészt anyagilag is támogatnak bennünket, volt olyan, hogy két nap alatt összejött a kitűzött összeg.
A Fazekas Mihály Gimnázium fennállásának 150 éves évfordulóját ünnepelte 2023-ban, ehhez kapcsolódnak a könyveid. Az első kötet, a Fazekas szelleme miközben izgalmas olvasmány, tele van Debrecen és az iskola múltjának érdekes momentumaival. Honnan jött az ötlet, hogy egy ilyen sajátos művet írj?
Fazekas Attila Győző: Elkezdtem magánszorgalomból olvasgatni a gimnázium évkönyveit, egy kis iskolatörténetet, utánanéztem dolgoknak, aztán egyszer csak bevillant az alapötlet. Mondhatni nekem is megjelent a múzsa szelleme, mint ahogy Fazekas Mihály szelleme összeköti a történeteket. Izgalmas volt átlépni a másik oldalra, hiszen magyartanárként a diákok (akik között valóban sok tehetséges van) gyakran megtalálnak, a kezembe nyomnak vagy elküldenek egy verset, most pedig kíváncsi voltam, hogy vajon én képes vagyok-e valamit alkotni. Hobbinak indult, most sem gondolom magam írónak. Nagyon élveztem az írás folyamatának minden percét, a kutatási részét is, mert számomra is jöttek elő érdekes dolgok és nagyon furcsa összefüggések. Eleinte több verzió volt, de egyszer csak kiforrta magát. Tudatos volt a szerkesztés, hogy több eléggé különálló novellaszerű részből álljon össze. Szándékosan vannak benne különböző típusú figurák, főhősnek is nem véletlenül választottam például egy lányt az elsőnek a végén. Mindkét könyvben a tényanyag és a fikció keveredik, nagyon tág vázra épült az egész, a szellem pedig mint összekötő kapocs lehetővé teszi, hogy ugráljunk az időben. Ha műfajilag kategorizálni kellene, fantasztikus ifjúsági regénynek nevezném időutazással megfűszerezve, amely az iskola történetén vezet keresztül.
Hogyan tudtad az írás tevékenységét beilleszteni a napi rutinodba?
Fazekas Attila Győző: Nagyon izgalmas folyamat volt. Először csak papírra felirkáltam pár oldalnyi ötletet magamnak, és aztán nyilván gépen láttam hozzá a megírásának. Rendszeresen, naponta akartam dolgozni rajta, de hát ez teljesen lehetetlen munka mellett, így akkor foglalkoztam vele, amikor éppen energiám volt. Egyébként flow élményként éltem meg, időnként két óra alatt 15 oldalt is megírtam, persze máskor két hétig hozzá se nyúltam. Egy idő után állandóan ezen járt az agyam – zuhanyzás közben, az utcán, és aztán úgy is aludtam, hogy a telefonom mellettem volt, hogy ha valami bevillan, azt gyorsan leírhassam. 2018-tól 2020-ra készült el az első kötet, majd 2021-től 2023-ra írtam meg a másodikat.
Fazekas Mihályról a Ludas Matyi jut általában mindenkinek az eszébe, de a könyvedben ezen túl sok minden mást is megtudhatunk róla.
Fazekas Attila Győző: Hogy Fazekas Mihály saját korát jobban megismerjem, ez valóban sok kutatómunkát igényelt. Az életrajzát nyilván alaposabban ismertem magyartanárként, de azért most ami csak fellelhető róla, mindent megnéztem. Egyébként érdekes, nagyon kevés dolog van róla, én a kéziratait, a leveleit, mindent, amit csak lehet, kézbe is fogtam. Zárkózott, nagyon morózus figura volt, és csak keveseket engedett közel magához. A katonaság is valószínűleg kiölte belőle az emberi kapcsolatokra való igényt. Hazatérése után Csokonaival alakított ki legendás barátságot, de Csokonai korai halála miatt ez sem tartott sokáig. Egyes életrajzok állítása ellenére sosem házasodott meg, de a könyvemben is bemutatott Amélihez fűződő szerelme egyfajta magyarázatot ad arra, miért nem. Erkölcsi alapelvei viszont szilárdak voltak, nem véletlenül választották a Nagytemplom újjáépítésének – mai szóval – a projektvezetőjévé és a református egyház pénztárnokává.
A második kötetet, ami az első folytatása még mindig végigkíséri Fazekas Mihály szelleme, de ez a Fazekas – Forradalmak címet kapta. Miben más ez a 2023 decemberében, mondhatni frissen megjelent könyv?
Fazekas Attila Győző: Az elsőben már megismert két diák, azaz a főszereplők maradnak, és időben továbbra is ugrándozunk ide-oda, így nem közvetlen folytatást írtam. A cím, a Forradalmak arra utal, hogy olyan időszakokba megyünk vissza, amelyek valamiképp forradalmi hangulathoz köthetőek. Először 1923-ba, kicsivel a Trianon utáni időkbe kalandozunk, majd 1956-ba, aztán 1989-ben, a rendszerváltás idején találjuk magunkat, onnan pedig visszatérünk a saját korunkba. A fő fókuszban továbbra is az iskola van, viszont az első részben még nem volt merszem hozzányúlni a saját diákkoromhoz, mert úgy éreztem, ahhoz kell még egy kis rutin. Tehát itt a másodikban bátrabb voltam ebből a szempontból.
Ennyi kutatómunka után mi az, ami nagy felfedezés volt számodra, ami igazán újat vagy meglepőt mondott neked?
Fazekas Attila Győző: A Fazekas - Forradalmak elején egy olyan figurával kezdek, akinek a neve ismerős lehet a debrecenieknek, de mélyebben szerintem nem sokan ismerik. Én se tudtam sokat róla. Oláh Gáborról beszélek, akiről bizonyára beugrik a róla elnevezett utca és stadion. Ez is megjelenik a regényben, hogy biztos valami sportoló volt. Nem, a Fazekasban tanított magyar nyelvet és irodalmat. Saját korában megbecsült író, költő és színdarabíró volt, olyannyira, hogy egy időben Ady ellenlábasaként tartották számon. A Csokonai Színház 4-5 darabját elő is adta. Költőként is nagyon termékeny volt, regényei is megjelentek, miközben tanított először a Református Kollégiumban, aztán a Fazekas Mihály Gimnáziumban. Ez utóbbiban mindennap elmegyünk a domborműve előtt, azért is említem meg a regényben, hogy végre tudatosan nézzünk körül a környezetünkben. Ma már látszik, hogy életműve az idő próbáját nem állta ki, Ady kultusza egyértelműen erősebb, de az, hogy meg sem említjük, érthetetlen. A legmeglepőbb számomra az ő nézetei voltak, amelyeket egyértelműen leírt a naplójában. Finoman szólva erősen fasiszta elképzeléseket vallott, amiből utána „kigyógyult”, de szó szerint leírta, hogy miért ne lehetne ugyanúgy tenyészteni az embereket is, mint ahogy az állatokat, és így megkaphatjuk a legjobb fajt, akikből az ország vezetői lehetnek, hiszen így erkölcsileg és minden szempontból szilárd lényeket alkothatunk. Érdekes figura volt, kicsit összeférhetetlen, sértett, de valószínűleg egy zseni.
Az is kiderül a könyvedből, hogy Tóth Árpád is oda járt, az akkor még reáliskola néven számontartott intézménybe. Szerinted mi adja a Fazekas Mihály Gimnázium varázsát, hogy sokan ennyire kötődnek hozzá, szívesen visszajárnak, nagyon jó emlékeket őriznek?
Fazekas Attila Győző: Egy konkrét dolgot biztos, hogy nem fogok tudni mondani. A tanári karnak kétségtelenül szerepe van ebben valamilyen szinten. Amitől az iskola szerintem egy picit speciálisabb volt és még ma is az, hogy nagyon sok vidéki tanulója van. Ha a saját évfolyamomra gondolok, akik 1991-ben végeztünk, minden osztálynak minimum a harmada, azaz 10-12 fő kollégista vagy bejárós volt. A környékről Püspökladánytól kezdve Berettyóújfaluról, Balmazújvárosról is járnak be, de most például vásárosnaményi gyerek is van az iskolában, és azért onnan eljönni nem evidens. A Partiumból is járnak hozzánk. Így szinte az egész régiónak egy furcsa egyvelege alakul ki, akik mások vagyunk, de mégis jól működünk együtt. Azt látom a saját volt osztályaimnál is, hogy nagyon komoly összetartó erőt jelent. Ha érettségi után Budapestre kerülnek is a volt diákok, ott is összejárnak bulizni, vagy egy lakásban laknak az egyetemi évek alatt, tehát a baráti kör magját adja, amire ráépülnek később az egyetemi barátságok. A kapcsolatok maradandóságát biztosítja talán az is, hogy a tagozatos osztályokba közös érdeklődésű egyének kerülnek.
Kiváltság lehet ott tanítani is. Sosem fordult meg a fejedben, hogy elhagyod a tanári pályát?
Fazekas Attila Győző: Én fordítva működöm, hiszen előbb csináltam sok minden mást, és 15 évvel ezelőtt alakult úgy, hogy oda szegődtem. Nyelviskolában dolgoztam előtte, és vicces is volt, amikor az igazgató úr megkérdezte tőlem, hogy jól meggondoltam-e, tudom-e, mit vállalok magamra, és a fizetést is megnéztem-e. Mondtam neki, higgye el, tudom, értem és ezt elfogadom. Nem mondom, hogy minden pillanatban azt gondoltam, innen fogok nyugdíjba menni. Látva a jelenlegi helyzetet erre azért még most se tenném a fejem. Ennyi idősen már érzi az ember finoman a kiégés jeleit is magán, a napi rutinba és a diákokkal való folyamatos küzdelembe – például a telefon miatt – nyilván bele lehet fáradni, de innen nem áll fel az ember csak úgy. A hullámvölgyeken segít átlendülni a regényírás és minden plusz tevékenység. Az alapítvány is sokat ad a többletmunka ellenére is, valamint van egy zenekarunk, a Tanárock, amivel évente párszor fellépünk. Én vagyok a dobos, ezt is felnőtt fejjel, 10 évvel ezelőtt kezdtem tanulni. Ezek mind olyan dolgok, amik ugyanarra a kérdésre válaszolnak: a közösség köt oda. Hány olyan munkahely van, ahol csak szigorúan a kollégákból egy zenekart szervezünk? A tanítás által pedig visszaadhatok valamit abból, amit én kaptam anno. Ilyen élmény volt a kosárlabdaedzői poszt is, mert a sportnak és az iskolának nagyon sok mindent köszönhetek.
Debrecenhez is kötődsz, szeretsz itt élni, úgy vettem ki a szavaidból. Mi az, ami szerinted élhetővé teszi a várost?
Fazekas Attila Győző: Szerintem kedvező az elhelyezkedése. A könyvem elején idéztem is egy angol utazót, aki leírta, hogy nem érti, mi vett rá 10-20 ezer embert arra, hogy a semmi közepén víztől, építőanyagtól, mindentől távol kezdjen el élni. Ugyanakkor semmi sincs messze innen. Szeretem a természeti környezetét, mi sokat járunk ki a tényleges Nagyerdőbe, Pallag és Józsa környékére kisebb-nagyobb túrákra. Azt gondolom, kulturálisan is nagyon sokat fejlődött a város. Van színházunk, zeneileg is nagyon rendben van. A sport területén is van miből válogatni, én nem vagyok focirajongó, de régebben kézilabda- és kosárlabdameccsre sokat jártam. Az biztos, hogy diákkoromhoz képest sokkal élhetőbb lett a város, gondolok itt ezalatt például a bicikliutakra. Az autós közlekedés viszont katasztrófa, rosszabb, mint Budapesten, ami nyilván köszönhető annak, hogy régióközpont vagyunk. Ha tehetem, én biciklizem vagy gyalogolok mindenhova, a belvárosba – bár nagyon sokat változott –, azért még több autómentes övezetet el tudnék képzelni.
A közlekedésen kívül más hiányosságot vagy negatívumot érzékelsz Debrecenben?
Fazekas Attila Győző: Tulajdonképpen minden elérhető a városban, ami fontos az embernek. Nem látom viszont értelmét a Fórumnak, sem a Fórum II.-nek, hogy miért kell behozni a bevásárlóközpontokat a belvárosba, nyilván autóval jönnek majd be az emberek, ami megint csak a közlekedést nehezíti. Ezen kívül ami az utóbbi időben feltűnt, és picit keserű szájízzel mondom, hogy miközben cívis hagyományról beszélünk, sorra bontjuk le a cívisházakat. Én az óvárosban lakom és látom, hogy épülnek egymás után a rondábbnál rondább házak, amiktől engem a hideg kiráz. A közeljövőben a Roncs átadja helyét a Fórum II.-nek, amivel szintén nem értek egyet, mégiscsak egy nagyon régi épület. Miért kell ledúlni? Ezek a megalomán tervek nem tetszenek. Őszintén nem is értem, ha azt hangoztatjuk, milyen büszkék vagyunk a cívis mivoltunkra, miért nem tudtuk például a Párizsi Udvart legalább egy csipetnyi cívis jelleggel megépíteni? Annak viszont örülök, hogy az Aranybikát átalakítják és a szocreál szárnyat eltüntetik, amivel végre szimmetrikus lesz az épület.
Visszatérve a könyvedre nem sokat pihenhetsz, a kutatómunkát és az írást még folytatnod kell, hiszen trilógiát terveztél. Mikorra várható a harmadik kötet elkészülése?
Fazekas Attila Győző: Elég magasra tettem a lécet a magam számára, de a kezdetektől trilógiát terveztem. Nagyon tudatosan posztmodern felütésű lett a két rész, telis-tele vannak irodalmi és filmes utalásokkal, egy ponton pedig ki is szólunk a regényből, amikor a szereplők vitatkoznak, hogy akkor most ők egy regényben vannak benne vagy sem. A harmadik részhez az ötletelést már elkezdtem, az alapkoncepció lassan összeáll, és aztán már csak le kell ülni és elkezdeni az effektív írást.
Addig is hol lehet hozzájutni az első két kötethez?
Fazekas Attila Győző: A Fazekas szelleme Facebook-oldalon lehet tőlem rendelni, hiszen magánkiadásban jelentek meg, továbbá megvásárolhatóak az Egymalom antikváriumban is.
Krajnik Ildikó
