Magyar hittérítők nyomában Amazónia mélyén – Téglásról
Még honfitársaink közül is csak kevesen tudják, hogy Amazónia és Dél-Amerika más részeinek földrajzi feltárásában úttörő szerepük volt a 18. században itt szolgáló magyar jezsuita szerzeteseknek. Sőt az egykori Perui Alkirályságban (a mai Peru és Bolívia területén) munkálkodó magyar hitküldetők az építészetben és a zenében is maradandót alkottak. Ennek eredt nyomába Cséke Zsolt, a Téglásról származó, Rockenbauer Pál-emlékdíjjal is elismert filmrendező ma Debrecenben élő alkotó. Két utazása során két filmet is készített: egy nagyobb költségvetésű alkotást és egy kisebb, dokumentarista kísérőanyagot. A főfilm egy 18. században élt magyar jezsuita, Éder Xavér Ferenc (megformálója Pálóczi Bence, a Csokonai Színház színésze) életútját követi végig születésétől halálának helyszínéig. A munkálatok során egy másik film is elkészült: ebben öt magyar jezsuita emlékhelyeit kutatták fel. A film vágója Jóvér Csaba, a Csokonai Színház munkatársa, aki egyben a kisebbik filmben Zakarjás János atyát alakítja, továbbá a hangmérnök, Szakajda Tibor is debreceni. A papi jelmezeket a Csokonai Színháztól bérelték. A hazai felvételek operatőre, Renyó Norbert pedig Derecskén él.
Elkészült az „Egy magyar jezsuita Amazóniában” című, Éder Xavér Ferenc életét bemutató produkció 52 perces változata, amely az 56. Magyar Filmszemle versenyprogramjába is bekerült. A tervek szerint ebből egy hosszabb, több részes változat is készül. A másik, jelenleg még utómunkán lévő „Missziós parancs” című filmnek – az Éderről szóló alkotással együtt – a Perui Magyar Nagykövetség kérésére spanyol feliratos verziója is lesz.
Segített az indiánok tanácsa
A két film előkészítése már 2025 májusában elkezdődött a Peruban és Bolíviában tartott 30 napos terepszemlével. A legnagyobb kihívást a főfilm „korabeli” jeleneteinek felvétele jelentette: helyi szereplőket kellett bevonni, korhű ruhákat varratni a közel 60 helybeli indián szereplőnek, miközben minden szükséges helyi segítség (szervezés, háttér, kapcsolatok) is adott volt. A nagyobb, az Éder-életutat feldolgozó film korabeli jeleneteinek megszervezésében a helyi indián tanács kulcsszerepet játszott: ők szervezték a szereplőket, a helyszínek felkutatásában és a háttérmunkákban is segítettek. A 18. századbeli jelenetekhez gyerek- és felnőtt szereplők mindegyikének korabeli öltözéket varrattak, így tudtak több rekonstruált jelenetet felvenni.
A megfelelő bázist végül San Ignacio de Moxosban találták meg, ahol egy ma is működő, közel 300 éves jezsuita templomra bukkantak. Ez lett a forgatás egyik kulcshelyszíne: itt ma is működik az indián közösség választott vezetőiből álló tanács, a Cabildo. A helyszínt építészeti szempontból az is kiemeli, hogy az egykori Moxitánia területén egyedül itt maradt fenn az a jezsuita templomtípus, amely máshol elpusztult – így a filmben külön súlyt kap, hogy a magyar jezsuiták hajdanán milyen szentélyekben szolgáltak.
Továbbadták tudásukat
A dél-amerikai forgatás során a stáb mintegy négyezer kilométert járt be terepjáróval. Peruban több helyen is forgattak, többek között a fővárosban, Limában. Itt Cséke Zsolt egy másik magyar jezsuita hittérítő, Rér János munkásságát emelte ki. Az 1746-os, hatalmas limai földrengésben a város több temploma és épülete romba dőlt. Rér Jánoshoz köthető a Lima főterén álló katedrális tetőszerkezetének felújítása – méghozzá a magyar paticsfalú építkezési szemléletet idéző megoldással. Ez a vesszőfonatok között, agyaggal kitöltött, náddal erősített szerkezet a rugalmassága révén „földrengésbiztosabbnak” bizonyult, mint a korábbi, kőből épített tetőszerkezet. A székesegyház tetejét ugyan bevakolták, de a legutóbbi felújításkor ezt megbontották, és alatta megtalálták a Rér által készíttetett régi szerkezetet.
Cséke Zsolt elmondta azt is, hogy Magyarország limai nagykövetsége idén a magyar jezsuita atyák tiszteletére megemlékezést és emléktáblaavatást tervez. Az emléktábla már elkészült: rajta az egykori Magyar Királyságból származó, a hajdani Perui Alkirályságban szolgált jelentősebb magyar misszionáriusok neve szerepel, köztük Éder Xavér Ferencé és Rér Jánosé.
A filmrendező egy másik limai helyszínt is kiemelt: Surco templomát, amelynek tetőszerkezete felújítása is Rér János nevéhez köthető. Itt a földrengéseknek ellenállóbb, egy könnyű, fából készült dongaboltozatot alkalmazott. Tiszteletére a templom homlokzatán Rér János nevét latinosan („Johan Rehr”) feltüntették, és ez napjainkban is látható.
– A magyar jezsuita emlékek nyomában készült filmekben a zene külön hangsúlyt kap, hiszen az indián közösségek fogékonyak voltak az európai zenére; tudniillik már a spanyolok érkezése előtt is készítettek hangszereket, és zenei kultúrájuk is létezett. A jezsuiták közül többen hangszeren játszottak, komponáltak, és a missziókba magukkal vitték az európai barokk zenét – mesélte a rendező.
A barokk zene kapcsolatteremtőként szolgált, és megkönnyítette az indiánok evangelizációját. A magyar jezsuiták is többször hajóztak a vad indián törzsek által lakott terület valamelyik folyóján úgy, hogy a magukkal vitt zenekar jezsuita barokk muzsikával próbálta előcsalogatni az indiánokat az erdőből. Az Európából hozott barokk zene és az indián közösségek saját zenei kultúrája kölcsönösen hatott egymásra. Az indiánok nemcsak fogékonyak voltak a zenére, hanem kiváló kézügyességgel is rendelkeztek: a jezsuiták hangszereit „szemre” leutánozva hegedűket, pengetős hangszereket és fuvolaféléket készítettek. A hangszerkészítést olyan magas minőségben végezték, hogy az általuk készítettek Európa-szerte keresettek voltak. A hangszerkészítés hagyományának ma is vannak követői: a rendező elmondása szerint a filmben bemutatnak egy olyan hegedűkészítőt, akinek ősei közel 300 éve, generációról generációra hangszereket készítenek. A mester udvarában olyan rekonstruált jelenetet is rögzítettek, amelyben korabeli öltözékben a redukció tagjai hagyományos szerszámokkal különféle hangszereket készítenek. A filmrendező kiemelte azt is: az indián közösségek a jezsuita atyáktól nemcsak zenélni, hanem írni és zenét szerezni is megtanultak, amit az is bizonyít, hogy ebből az időszakból hétezer, főként indián szerzőktől származó partitúra maradt fenn.
A dokumentarista film
Az öt magyar jezsuitáról szóló dokumentarista film Cséke Zsolt szerint lényegében kész, de még hiányzik némi forrás ahhoz, hogy a nagyközönség előtt levetítsék. Úgy fogalmazott: eredetileg mellékprojektnek szánták, később viszont kiderült, hogy a film a magyar nagykövetség számára kifejezetten értékes. A spanyol nyelvű változatban ugyanakkor szükség van még néhány látványosabb és költségesebb, mesterséges intelligenciát is alkalmazó technikai megoldásra is. Ennek segítségével tudnák megjeleníteni a filmben azokat az egykori Perui Alkirályságban szolgált honfitársainkat, akikről semmilyen korabeli ábrázolás nem készült.
