Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek Debrecenben

Cívishír | 2025. 04. 02. | 19:54:32
Virágvasárnap: mutatjuk a programokat.
Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek Debrecenben
Ismertették a részleteket (Fotó: önkormányzat)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A keresztény világ számára a virágvasárnap különleges bibliai ünnep. A debrecenieknek néprajzi vonatkozású nap is, mely több mint tíz éve, összművészeti formában mutatja be Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulását barkaszentelés és ökumenikus liturgia kíséretében. Az idei virágvasárnapi programsorozat részleteiről a Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban tartottak sajtótájékoztatót április 2-án – közölte az önkormányzat.

Papp László polgármester kiemelte, hogy idén már kilencedik alkalommal indulunk virágvasárnapi keresztútra március 13-án. Mint mondta, a menet a korábbi évekhez hasonlóan a Nagytemplom elől indul. – A délelőtti szertartások után, a templom falai közül kilépve, délután az ökumené jegyében a felekezetek egymással kéz a kézben indulhatnak el erre a csodálatos keresztútra, amely bár vallási, egyházi tradíciókat tekintve nagyon-nagyon régmúltban gyökerezik, de mégis a városi életben egy picit különleges alkalom. Tízéves lesz jövőre a városi keresztút gondolata, és én nagyon büszke vagyok arra, hogy Debrecen az a város, amelyik ebben a nagyon gyorsan változó, kicsit úgy érezzük sokszor, hogy az Istentől távolodó világban meg tudja mutatni, hogy a hit, a vallás, az Isten szeretete, Jézus feltámadása az mekkora erővel bír mindannyiunk számára – fogalmazott. Megjegyezte, a virágvasárnapi keresztútnak minden évben van egy központi gondolata, amely felé fordulnak. A korábbi években a család, a nemzet és a béke álltak a középpontban, az idei évben pedig a fiatalok felé fordul a figyelem.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke úgy fogalmazott, hogy nem csak ökumenikus szempontból fontos a keresztútjárás, hiszen a 21. század embere és a 21. század világa is keresztutat jár. A püspök arról is szólt, hogy a debreceni keresztút az legyen példamutatóan békességes, egymásra figyelő, az énekekben szólaljon meg az a tiszta hang és tiszta üzenet, amely áthatja a városunkat és a városunkon keresztül ezt a világot.

Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája kiemelte: az idei keresztút főként a fiatalokat célozza meg. Azt szeretnék, ha minél több emberhez eljutna a hívószó. Az érsek-metropolita emlékeztetett: Krisztus értünk szenvedett, mert szeret bennünket. Hozzátette: az egyház nemcsak magyaráz, nemcsak tanít, hanem bevon. Hozzásegít ahhoz, hogy mi is éljük át ezeket az eseményeket. A misztériumjátékok, a liturgia, a rítus, a rituálék az egyházban mindig azt szolgálják, hogy az ember minél jobban bekapcsolódjék, szereplője legyen az eseményeknek. Kocsis Fülöp úgy fogalmazott a keresztútjárás nem Krisztus szenvedésének az enyhítésére van, hanem azért, hogy minél jobban megértsük a megérthetetlent. Ezért fontos, hogy minél többen induljunk el, tegyük meg ezeket a lépéseket, és ezáltal közelebb kerülhetünk Krisztushoz, ahhoz a szeretethez, amellyel az Isten szeret minket.

Krakomperger Zoltán, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynöke azt emelte ki, hogy szeretnénk megismerni, megszeretni és a gyakorlatba átültetni azokat az erényeket, amelyeket Krisztus tanúsított a történelmi keresztút járása során. Úgy fogalmazott, a kereszt nem agyonnyomni akar, mint terheinknek, megpróbáltatásainknak, szenvedéseinknek a szimbóluma, hanem a kereszt fel akar bennünket emelni a teljes szentháromság, Isten kimondhatatlanul boldog életközösségébe. Az elmélkedő keresztútjárás erre ad lehetőséget, erről szerezhetünk személyes tapasztalatot.

Bódor Edit, az esemény főszervezője tudatta, a keresztút hat állomást ölel fel: Kossuth tér, Dósa nádor tér, Régi Városháza, Csonkatemplom, Csokonai Teátrum és a Szent Anna Székesegyház. Ezeken a helyszíneken az egyházak képviselőivel felolvassák a keresztúttal kapcsolatos gondolatokat, mindemellett pedig olyan művészeti produkciókat is bemutatnak, amelyeket a városunkban élő alkotóművészekkel közösen állítottak össze.

Program

  • 15.00 barkaszentelés és emlékezés Jézus jeruzsálemi bevonulására a Debreceni Református Nagytemplom előtt
    A virágvasárnapi ünneplésben közreműködnek: a Debrecen Helyőrségi Zenekar, a Kuckó Művésztanya, Martin Brass Rézfúvós Együttes, a Főnix Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttes, a Forgórózsa Táncegyüttes, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Hortobágy Néptáncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes és a Sol Oriens Kórus képviselői.
  • 15.30 városi keresztútjárás
    A városi keresztút a történelmi egyházak püspökeinek vezetésével indul a Nagytemplomtól a Szent Anna Székesegyházig, érintve a következő állomásokat: 
    Kossuth tér (főnixmadaras szökőkút) – Szent István-szobor (Dósa nádor tér) - Régi Városháza – Csonkatemplom – Csokonai Teátrum – Szent Anna Székesegyház
    Művészetükkel szolgálnak a Csokonai Nemzeti Színház színművészei
  • 18.00 zenés istentisztelet – Dominica Palmarum a Debrecen Helyőrségi Zenekar közreműködésével a Debreceni Református Nagytemplomban
    Igét hirdet: Sajtos Szilárd alezredes, kiemelt, vezető tábori lelkész
    Vezényel: Pál István őrnagy, karmester

A keresztút stációit az alábbi egyházak fogadják örökbe: Debreceni Baptista Gyülekezet – Debreceni Evangélikus Egyházközség – Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye – Debreceni Szent Háromság Magyar Ortodox Egyházközség – Hajdúdorogi Főegyházmegye – Tiszántúli Református Egyházkerület

A virágvasárnapi keresztúton szolgálatukkal közreműködnek:

  • Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
  • Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Hajdúdorogi Főegyházmegye
  • Palánki Ferenc megyéspüspök, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
  • Asztalos Richárd igazgatólelkész, Debreceni Evangélikus Egyházközség
  • Kiss János lelkipásztor, Debreceni Baptista Gyülekezet
  • Krakomperger Zoltán általános helynök, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
  • Sipos Barnabás parókus, Debreceni Szent Háromság Magyar Ortodox Egyházközség
  • Szarka Gergely parókus, Debreceni Görögkatolikus Parókia
  • Zsoldos Tibor lelkipásztor, Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség

A keresztút állomásainál elhangzó művészeti produkciók mindig új elemmel gazdagítják az keresztutat. A keresztút stációit szimbolizáló hat helyszínen a Csokonai Nemzeti Színház színművészei tisztelik meg jelenlétükkel a debreceni ökumenikus keresztutat, és a szakrális ünnep üzenetéhez méltó művészi produkciókat adnak elő. 

Hirdetés
További híreink
A nihilizmus elpusztítja a demokráciát
A nihilizmus elpusztítja a demokráciát
Röhrig Géza Debrecenben: csúszunk megint vissza a mágikus világba.
Új fogászati egységet helyeztek üzembe Debrecenben
Új fogászati egységet helyeztek üzembe Debrecenben
Az intézményben így már két fogorvosi rendelő működik.
Részlegesen felújították a Golgotát
Részlegesen felújították a Golgotát
Hamarosan újra Debrecenben lesz Munkácsy Mihály legnagyobb Krisztus-képe.
Karambol a debreceni Hatvan utcában
Karambol a debreceni Hatvan utcában
Rendőrök, mentők a helyszínen.
CATL: több száz Fülöp-szigeteki érkezhet Debrecenbe
CATL: több száz Fülöp-szigeteki érkezhet Debrecenbe
Még idén elkezdődhet a sorozatgyártás.
Országos kitüntetést kapott két debreceni sportlövő
Országos kitüntetést kapott két debreceni sportlövő
Bereczky Sándor és Cimre József több évtizedes munkáját díjazták.
A szakmák „meghódították” Debrecen belvárosát
A szakmák „meghódították” Debrecen belvárosát
Szakmafesztivált rendezett a DSZC. +Fotók
Virágot osztanak a debreceni képviselők
Virágot osztanak a debreceni képviselők
Egynyári virágokat és balkonnövény-palántákat kapnak, akik jelentkeznek.
Megszűnik a máltai és a lipcsei járat
Megszűnik a máltai és a lipcsei járat
Kérészéletű volt az Universal Air debreceni projektje.
Kilométeres futópályát kapnak a józsaiak
Kilométeres futópályát kapnak a józsaiak
A debreceni városrész „ékszerdoboza” lesz - hangzott el.
A Golgota fél év után hazatér Debrecenbe
A Golgota fél év után hazatér Debrecenbe
Újra együtt Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája.
Átlép a fény Hajdú-Bihar határán
Átlép a fény Hajdú-Bihar határán
A látványosságot Nagyváradra viszik.
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Páratlan termékkínálat a Mihály-napi nagyvásárban.
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Feminárium: fókuszban a debreceni nők
Feminárium: fókuszban a debreceni nők
Ingyenes rendezvénysorozatot indít a Civil Fórum.
Képtelen történet ihlette a debreceni újságírót
Képtelen történet ihlette a debreceni újságírót
„Vidéki mocorgásból” Nők Lapja irodalmi díj.
Hagyomány és közösség Hajdúhadházon
Hagyomány és közösség Hajdúhadházon
Megnyílt a Hajdúhadházi Kézimunka Szakkör idei kiállítása.
Jogszabályi hiányosságok miatt elmarad a vásár
Jogszabályi hiányosságok miatt elmarad a vásár
Hajdúböszörményben 3 ezer embert vártak – hiába.
Pihenés és élmények Berettyóújfaluban
Pihenés és élmények Berettyóújfaluban
Miután letettük a hajszárítót a fürdőben, akkor is színes programokat kínál a város.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Csilipaprikával kínozta a rabot a tiszalöki börtönorvos
Csilipaprikával kínozta a rabot a tiszalöki börtönorvos
Az ügyben a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa dönt majd.
Hirdetés
Hirdetés
Hamis munkáltatói igazolást gyártott a nádudvari férfi
Hamis munkáltatói igazolást gyártott a nádudvari férfi
Személyi kölcsönökhöz kellett a papír.
Az új román elnök sokat köszönhet a magyaroknak
Az új román elnök sokat köszönhet a magyaroknak
A magyarlakta megyékben elsöprő győzelmet aratott.
Hirdetés
Gazdaság
Árrésstop: olcsóbb a vécépapír és a tampon
Összesen 30 termékkategória árát szabályozzák.
Adó 1 százaléka: itt a véghajrá
Eddig már csaknem 1,3 millióan rendelkeztek adójuk 1+1 százalékáról.
Június végétől visszaállhat az állat- és élelmiszerexport
Magyarország hamarosan kihirdetheti a mentességet a ragadós száj- és körömfájás ügyében.
Devizahitel: aláírásgyűjtési akciót indított a Jobbik
A megmozdulásuk célja, hogy a törvényhozás állítsa fel a kérdéssel foglalkozó vizsgálóbizottságot.
Megszűnik a máltai és a lipcsei járat
Kérészéletű volt az Universal Air debreceni projektje.
Debrecen Drive: autók, tudomány, szórakozás
Az autógyártás új fellegvárában ismét megrendezik a háromnapos autós bulit.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Ablakszigetelés házilag
Ablakszigetelés házilag
Mikor csinálhatod meg magad is, és mikor érdemes szakembert hívni?
Ezer debreceni diák ismerkedett a STEM-területekkel
Ezer debreceni diák ismerkedett a STEM-területekkel
Ingyenes rendezvény az Emerson | NI jóvoltából.
Szakmák költöznek a Dósa nádor térre
Szakmák költöznek a Dósa nádor térre
Május 17-én újra jön a Debreceni Szakmafesztivál!
Hogyan újítsd fel házilag a kerti bútorokat?
Hogyan újítsd fel házilag a kerti bútorokat?
Az időjárás viszontagságai, a napfény, az eső és a szél gyorsan nyomot hagyhatnak a kültéri bútorokon.
Hirdetés