A debreceni belváros fejlesztéséről egyeztettek

A belvárosban kereskedelmi és szolgáltató tevékenységet végző bérlőinek szervezett partnertalálkozót a Cívis Ház Zrt. a Rózsa utca 2. szám alatti Jardin Cukrászdában. A találkozó célja a belváros működésével kapcsolatos tapasztalatok megosztása és a közös fejlesztési irányok kijelölése volt.
Papp László, Debrecen polgármestere köszöntőjében elmondta, Debrecen önkormányzata az ország egyik legnagyobb ingatlanállományával rendelkezik, melynek jelentős része képezi az a belvárosi vagyont, amely a város hangulatát és arculatát meghatározza. Kiemelte, a Cívis Ház Zrt. rendszeres partneri egyeztetései különösen hasznosak, mert a bérlői visszajelzések közvetlenül segítik a városi döntéseket is.
A belváros akkor él, ha mozog, ha vannak programok, és ha a mindennapi szolgáltatások, üzletek is erős jelenléttel működnek. Igyekszünk minden évben olyan tematikát és olyan rendezvényeket összeállítani, amelyek a turisztikailag legértékesebb városrészeket támogatják a működésben. Két nagy egységre figyelünk különösen: a belvárosra és a Nagyerdőre. Ha ezek a városrészek lüktetnek, annak hatása természetesen az üzletekben is megjelenik
- fogalmazott.
A polgármester hangsúlyozta, a belváros fejlesztése a következő időszakban is napirenden van, példaként említette az új, könnyűzenei fókuszú kulturális központ létrehozását a Dósa nádor téren. Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere megköszönte a belvárosi üzletek és szolgáltatók munkáját. Úgy fogalmazott, egy városról mindig bizonyítványt állít ki az, milyen üzletek működnek és milyen élményt adnak a belváros.
A város számára stratégiai kérdés a belváros élénkítése és fontosnak nevezte az elmúlt évek közös akcióit, amelyek kulturális programokkal is erősítették a belvárosi jelenlétet. Elmondta, a rendelkezésre álló adatok alapján a belvárosi üzletportfólió széles, az üresedési arány alacsony, a gyalogosforgalom pedig növekedést mutat. A Cívis Ház Zrt. által tavaly elvégzett mérések alapján - hangsúlyozta a városvezető -közel egymilliós látogatószámról beszélhetünk.
Erdei Edit, a Cívis Ház Zrt. vezérigazgatója szerint a belváros élhetőségét és versenyképességét a gasztronómiai kínálat mellett erősen meghatározza a kereskedők és a szolgáltatók mindennapi jelenléte. A jelenlévő partnerek által képviselt belvárosi üzletkör közel 2000 négyzetméteren működik és a kereskedelmi és szolgáltatói szegmens a társaság árbevételének érdemi részét adja. Erdei Edit felidézte a hosszú távú együttműködések értékét is, példaként említve a belvárosi bérlői körben található több évtizedes múlttal rendelkező szerződéses kapcsolatot, miközben új bérlők is folyamatosan csatlakoznak a közösséghez.
A Cívis Ház Zrt. belváros működését támogató intézkedései közül kiemelte, a társaság a korábbi évek inflációs terheinek mérséklésére kedvezményt biztosított, átvállalja a társasházi közös költség egy részét is, illetve rugalmasabb szabályozást alkalmaz a bérleti együttműködésekben. A szakember rámutatott, ezek a lépések tudatos stratégiai döntések, amelyek a belváros működőképességének megőrzését szolgálják. A vezérigazgató előadásában kitért arra is, hogy a belváros élénkítésében jelentős szerepe van az együttműködéseknek. A Cívis Ház Zrt. szoros kapcsolatban dolgozik Debrecen önkormányzatának kulturális osztályával, a Német Kulturális Fórummal, a DEMKI szervezetével és a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. szervezetével. Ezeknek a programoknak nem titkolt célja, hogy több korosztályt szólítsanak meg, növeljék a belvárosi jelenlétet, és erősítsék a „Belváros-Szeretem!” brand ismertségét.
A belváros akkor működik igazán jól, ha a gasztronómia mellett a kereskedők és a szolgáltatók is egységként vannak jelen. A mindennapi nyitvatartás, a kiszámítható kínálat és az együttműködés teszi élhetővé, vonzóvá és versenyképessé a belvárost
- fogalmazott a vezérigazgató.
Erdei Edit zárásként felhívta a partnerek figyelmét a térítésmentesen elérhető marketingtámogatásokra is, amelyek a Korzó magazin belvárosi mellékletében és a „BelvárosSzeretem!” online felületein jelennek meg. Kiemelte, a megjelenési lehetőségek nemcsak az új bérlőknek szólnak, hanem a közösség bármely tagjának segítséget adhatnak a láthatóság növelésében. A partnertalálkozón elismerő oklevél átadásával köszönték meg a jelenlévő bérlők közül a leghosszabb ideje, 1971-től tartó partnerkapcsolatot a Bihar Antikváriumnak. A kiemelkedő aktív közösségi szerepvállalás elismeréseként oklevélben részesült továbbá a Bortársaság Debrecen borszaküzlet, a ROOM Debrecen és a GAIA Debrecen ruhaszalonok.




























































