Vadászmester: nem a pénzszerzés, a rend a lényeg

A vadászat talán sosem volt olyan megosztó téma, mint manapság; miközben a vad elejtése egyidős az emberiséggel: volt, amikor az életben maradáshoz kellett, ma sokaknak inkább hobbi, hagyomány, közösségi élmény – néhányaknak pedig hivatás. Van, aki a vadállományt félti, mások a fegyvertől idegenkednek, a mezőgazdaságban dolgozók pedig leginkább a vadak kártételeit emlegetik, míg a vadászoknak kellő mennyiségű és minőségű zsákmány kell. Közben ne feledjük: a vad is a természet része, a tájhoz tartozik. Ebben a négyszögben kell nap mint nap lavíroznia egy területért felelős vadásztársaságnak: legyen élettere a vadnak, ne szaporodjon túl, a földeken se okozzon akkora kárt, és legyen puskavégre való.

Nehéz tartani az egyensúlyt

Ezt a feladatot Biharnagybajomban Dobos Sándor, a Dózsa Vadásztársaság vadászmestere úgy fogja fel, mint folyamatos egyensúlykeresést. Nála a vadászat nem „haszonvadászat”: gyerekkori indíttatás után lett hivatásos vadász, később vadászmester, és állítja, a munkája a hobbija. A tagságnál is azt látja, sokan egyszerűen beleszeretnek ebbe a kényes egyensúlyt fenntartó életformába.

A bajomi vadásztársaság mintegy ötezer hektáron gazdálkodik, ami a közepesnél valamivel nagyobb kategória. A 18 tagból egy-egy vadászaton általában tízen vesznek részt. A terület inkább apróvadas; nagyvadban az őz a meghatározó, mostanában felbukkan a dámszarvas is, a vaddisznó viszont az afrikai sertéspestis miatt két éve gyakorlatilag eltűnt. Apróvadként a fácán és a mezei nyúl a főszereplő.

– A vadgazdálkodás lényege egyszerűen megfogalmazható: szinten kell tartani a vadállomány nagyságát és minőségét úgy, hogy közben a mezőgazdasággal és a természettel is összhangban maradjon. A gond csak az, hogy az utóbbi években ezt az egyensúlyt egyre nehezebb megtartani – beszél munkájáról Dobos Sándor. A feszültség egyik legérzékenyebb pontja a mezei nyúl, amely leginkább a fiatal napraforgóban és kukoricában tud számottevő kárt okozni. A gazdák ezt érthetően úgy érzik, hogy a termelésüket rontja.

A vadászok nézőpontja persze más: vadászati és árbevételi szempontból a mezei nyúl fontos vad, ezért a társaságnak érdeke lenne az állomány erősödése, miközben a mezőgazdaság épp a kár miatt alacsonyabb egyedszámot kíván. – Ezt a két igényt összehozni kifejezetten nehéz. Az egyensúly hiányának intő jelei a két oldal szöges ellentétei: a gazdáknál a mérce a vadkár, a vadásztársaságnál pedig az gyanús, ha nincs vadkár.

Érkeznek a vendégvadászok

Nézzük azonban a vadászatot! – Olyan nincs, hogy kimegy egy vadász, és csak úgy elkezd lövöldözni – szögezi le elöljáróban Dobos Sándor, majd részletezi a témát. A nagyvadnál, az őzbakoknál évente figyelik a selejtezési és a minőségi szempontokat: már fiatal korban igyekeznek kiszűrni a nem kívánatos agancsú bakokat, a jobb minőséget „nevelik”, majd a kilövésükkel értékesítik. Az agancsfejlődés évjáratfüggő: számít a tél jellege, de a tapasztalat alapján különösen a napsütéses órák száma befolyásolhatja. A téli etetésnek is az őzek a fő célpontjai; náluk ősszel, október közepe-vége körül indul, és februárig tart. Mostanában betegség tizedeli az állományt: az elmúlt napokban 10 elhullott őzet találtak. A mezei nyúlnál megjelent a myxomatózis (a nyulak vérszívók általterjesztett, lázzal, valamint szem-, orr- és fülduzzanattal járó, gyakran halálos betegsége – a szerk.), ami miatt nagyobb számban pusztulnak az állatok.

– A vadászat nálunk nemcsak szakmai, hanem szervezési kérdés is, és ezt a kívülálló ritkán látja. A társas vadászat reggel fél nyolc és nyolc között gyülekezővel indul a Dózsa Agrár Zrt. területén: beírás a könyvbe, kávé, tea, aztán traktorral irány a vadászterület. A program többnyire néhány órás: délig, kora délutánig tart. Kiérkezés után balesetvédelmi oktatást és eligazítást tartok. Kijelölöm a vadászható területet, a személyek közül a leállókat és a hajtókat. A leállók a helyükön maradnak, a hajtók mozgatják a vadat. Elmondom azt is, mi lőhető: alapvetően mezei nyúl és fácánkakas, a nyúl december 31-ig vadászható, fácántyúk pedig nálunk nem lőhető. A fegyverkezelésre külön kitérek: például bokros tereprész előtt üríteni kell. A hajtás jellemzően vonalban zajlik; van, ahol inkább nyúl, máshol inkább fácán kerül előtérbe, de előfordul, hogy mindkettő. Zsákmány nélküli vadászat még nem fordult elő – részletezi Dobos Sándor.

A vadásztársaság természetesen gazdasági szereplő is, az „eredményesség” a bevételben és a levadászott mennyiségben mérhető. A vadászidény február végén zárul – a mostani összességében jónak mondható. Ezt a vadászmester konkrét számokkal is érzékeltette: – Harmincnyolc őzbakot értékesítettünk, ez adja a bérvadászat keretét, amelybe külföldi, belföldi és tagsági vadászok is beletartoznak. Mezei nyúlból több mint 600 egyedet lőttünk ki. A bérvadászat mellett a tagságnak vannak vendégei, továbbá rátértünk az úgynevezett „csomagos” vadászatra. Van napi csomag, és ötalkalmas konstrukció is, öt mezei nyúllal és öt fácánkakassal. Az árakat a csomag nagysága és az elejthető vadak száma határozza meg. A mezei nyúl kilövése jellemzően 15-18 ezer forint, őzsutát ritkábban adunk el, ott 15 ezer forint a kilövési díj. Az őzbak trófeáját nem darabra, hanem súly alapján árazzuk: az agancs értéke grammhoz és súlykategóriákhoz kötött, 500 gramm felett grammonként emelkedik az ár. Egy őztrófea értéke akár több százezer forint is lehet, a vége nagyjából 800-900 ezer forint – összegzett Dobos Sándor, aki nem titkolta: olykor konfliktushelyzettel is járhat egy-egy őz kilövése. Mivel az állomány minőségének javítása érdekében főleg a gyengébb, beteg állatokat igyekeznek puskavégre kapni, és ezeket a vadakat javasolják vendégvadászoknak, akik sokszor az egyértelmű utasítás ellenére sem a vadászmester által javasolt állatot ejtik el.

– A beteg, legyengült egyedekről több jel is árulkodik – borzolt szőr, testtartás, viselkedés, a hátulsó testtájon látható jelek; télen pedig a csoportos mozgás miatt még könnyebb észrevenni a különbségeket

– mondja Dobos Sándor.

Dámszarvasból évente három egyedet lőnek ki, ezt a tagságon belül oldják meg. A nem tagsági vadászok bevonását hirdetéssel kezdték két éve – azóta vannak visszajáró vendégek, és egyre többen szájhagyomány útján érkeznek – miközben a jelentkezések egy részét már vissza kell mondani, mert nincs annyi vad, amennyire igény lenne. A cél tehát nem a pénzszerzés, hanem a rend, az egyensúly: a természet védelme, a vadállományra való odafigyelés – és az, hogy a táj minden szereplője együtt tudjon élni egymással.