
Tök jó találkozások Biharkeresztesen

Családokat, barátokat, régi ismerősöket hozott össze a Növekedésért Egyesület harmadik Tök jó bulija Biharkeresztesen, az Európa-ligetben október 10-én. A töklámpások, a sütemények és a gyerekek vidám jelenete köré szervezett délutánon a találkozásoknak jutott a főszerep: leülni egymás mellé, enni valami finomat, beszélgetni, együtt nevetni. A szervezők ezúttal kevesebb műsorral készültek, hogy az együttlétre több idő maradjon. A sokak számára gyermekkori emlékeket őrző park ehhez különleges helyszínt adott. Ahogy alkonyodott, töklámpások fénye tette még hangulatosabbá a ligetet, ahol a helyi közösségek ötleteiből, munkájából és vendégszeretetéből született meg az őszi ünnep.
A gyerekkor parkjában
– Ez egy igazi közösségi program. Az alkalmainkat az jellemzi, hogy az emberek találkozhatnak egymással, és szerintem mindenki ezért szereti ezeket. A park hangulata is sokat hozzátesz: ez a gyerekkorunk parkja, sokakban nosztalgiát ébreszt – mondta Farr Krisztina, a rendezvényt szervező Növekedésért Egyesület vezetője.
Az idei délután újdonságát a gyerekek szereplése jelentette. Ferenczi Tünde, az egyesület drámapedagógus tagja készítette fel az iskolásokat, akik négy rövid, humoros jelenettel szórakoztatták a közönséget. A produkciókat időközönként adták elő, így azok végigkísérték a rendezvényt, közöttük pedig maradt idő a játékra és a beszélgetésre.
A standoknál is akadt miért megállni. Az egyesület férfi tagjai pincepörköltet főztek, két asszony lángost sütött, a sütivásár kínálatához pedig maguk a szervezők is hozzájárultak. A tökös finomságok mellé tökös dekorációk kerültek, a programhoz a Szivárvány Óvoda és Bölcsőde közössége is csatlakozott. Tombola és a gyerekeknek szervezett zenés játék színesítette a délutánt.
Farr Krisztina elmondta: a korábbi alkalmak tapasztalatai is segítettek abban, hogy idén több teret hagyjanak a kötetlen együttlétnek.
– Máskor koncerttel is készültünk, és előfordult, hogy egy kicsit túlszerveztük a rendezvényt. Most úgy gondoltuk, néhány órára ennyi program elég. A rövid műsorokat szívesen megnézték az emberek, közben pedig beszélgettek, leültek egymás mellé, ettek, sütiztek. Éppen ezekért a találkozásokért szervezzük az alkalmainkat – fogalmazott.
Két telitalálat, sok közös élmény
A töksúlybecslés két telitalálatot is hozott: két gyermek egészen pontosan eltalálta a tök súlyát, így megosztott első hely született. A töklámpások szépségversenyére otthon elkészített alkotásokkal érkeztek a résztvevők, és a közönség is szavazhatott a kedvenceire. A tökös sütemények ugyancsak versenyre keltek egymással; a délutánt az eredményhirdetések zárták.
A rendezvény mögé helyi támogatók is felsorakoztak: az önkormányzat, a cukrászda, pékség és a Baromfiudvar 2000 is segítette a szervezőket. Az egyesület tagjainak munkája és a felajánlások együtt tették lehetővé, hogy legyen mivel kínálni és szórakoztatni a vendégeket.
Dani Béla Péter polgármester közösségi oldalán a töklámpás- és süteményverseny kapcsán a helyiek ötletességét, ügyességét és lelkesedését méltatta. A délután legfontosabb élményét azonban ő is az együttlétben látta.
„Beszélgettünk, nevettünk, találkoztunk, és egy kicsit megálltunk a hétköznapok rohanásában” – írta. Köszönetet mondott az egyesületnek és mindazoknak, akik sütöttek, alkottak, felléptek, segítettek vagy részt vettek a programon. Bejegyzését a folytatás reményével zárta: „Jó volt együtt lenni! És azt hiszem, ezt a hagyományt érdemes folytatnunk.”






































