Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő

Megkezdődik az amerikai kis moduláris nukleáris technológia magyarországi bevezetéséhez szükséges technológiai, infrastrukturális, pénzügyi és jogi előkészítő munka - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a mai, kihívásokkal teli időszakban az energiaellátás biztonsága is veszélybe került a világ számos pontján, köztük Európában is, ahol több szállítási útvonal is megszűnt a politikai döntések következményeként, ennek nyomán pedig az egekbe szöktek az árak.
Kiemelte, hogy a tengerparttal és jelentős saját energiaforrásokkal nem rendelkező Magyarországot ez különösen súlyosan érinti, márpedig a kormányzat célkitűzése továbbra is az, hogy a lakosság számára a kontinens legalacsonyabb rezsiköltségeit garantálják.
"Ezért a feladat az, hogy ezen körülmények közepette is biztosítsuk, hogy az ország energiaigényének minél nagyobb részét saját magunk tudjuk előállítani" - szögezte le, hozzátéve, hogy erre az első számú megoldást az atomenergia jelenti, amely jelenleg komoly technológiai forradalmon megy keresztül.
Kifejtette, hogy a nagy erőművek mellett elkezdtek kis moduláris nukleáris reaktorokat fejleszteni, ezek ideálisak az olyan ipari térségek megbízható, olcsó és környezetkímélő energiaellátására, mint amilyen területek Magyarországon a nagy gyárépítésekkel és a rekordberuházásokkal létrejöttek.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy ennek a még fejlesztés alatt álló technológiának a világpiaci vezetői az amerikai vállalatok, így a Magyarországon egyébként is jelen lévő GE Vernova, amely technológiájának felhasználását Közép-Európában jogtulajdonosként egy lengyel cég, a Synthos Green Energy birtokolja.
"Ilyen amerikai technológiával már zajlik egy kis nukleáris erőmű építése Kanadában, ahol a kanadai hatóságok megadták a létesítési engedélyt. Ez számunkra mindenképpen egy biztató, sőt megnyugtató jelzés" - fogalmazott.
Majd bejelentette, hogy a a Paks II. vállalatcsoporthoz tartozó, nukleáris technológiai fejlesztésekkel foglalkozó Hunatom megállapodást kötött a Synthos Green Energy-vel az amerikai technológia magyarországi bevezetésének előkészítéséről.
"Ez a megállapodás arról szól, hogy ezen amerikai nukleáris technológia magyarországi bevezetéséhez szükséges technológiai, infrastrukturális, pénzügyi, jogi előkészítő munkákat megkezdjük" - tudatta.
Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság jövőbeli növekedésének a megalapozásához szükség van a növekvő energiaigény biztos és olcsó kielégítésére.
"Ez azért is fontos, mert Magyarországra továbbra is jó ütemben érkeznek a beruházások, épülnek a gyárak, jönnek létre a munkahelyek, és ahhoz, hogy ezek a gyárak működőképesek legyenek, energia kell, az energiát pedig elő kell állítani nagy mennyiségben, olcsón, biztonságosan és úgy, hogy közben a károsanyag-kibocsátásunk se nőjön" - sorolta
A miniszter aláhúzta, hogy egy Magyarország méretű ország esetében nem reális több nagy nukleáris erőmű egymás utáni építésében gondolkozni, azonban a kis méretű moduláris reaktorok jó megoldást jelenthetnek.
"Ma tehát az első lépést megtettük annak érdekében, hogy Magyarország a legmodernebb kis nukleáris technológiát is tudja használni a jövőben akkor, amikor energiaellátásának biztonságáról van szó. Az előkészítő munka tehát ma mind a jogi, mind az infrastrukturális, mind a pénzügyi, mind a törvényhozási területen megkezdődik ennek a megállapodásnak az aláírásával" - mondta.
Robert Palladino, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője fontos mérföldkőnek nevezte a mostani megállapodás aláírását a Magyarország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokban.
"Ez egyfajta stratégiai együttműködés, amit a régióban megvalósítunk, valós partnerség, amely kölcsönös tiszteleten alapul" - szögezte le, majd hozzátette, hogy a védelem, a kereskedelem, az űrkutatás és az energetika területén is mélyülnek a magyar-amerikai kapcsolatok.
"Ez nem véletlenül van így, azért tesszük ezt, mert közös érdekeink vannak, és közösek az értékeink, a szuverenitás, a szabadság és az, hogy döntsünk a saját sorsunkról" - jelentette ki.










































