Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Sorozatban ötödik meccsét is megnyerte a DEAC

DEAC | 2025. 01. 23. | 20:24:27
A debreceniek remekeltek.
Sorozatban ötödik meccsét is megnyerte a DEAC
Jó mérkőzést láthattak a nézők (Fotó: DEAC)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Három negyeden keresztül tartotta a sereghajtó PVSK a lépést a DEAC-cal, ám az utolsó tíz percben megint robbantani tudtak a Williamson nélkül felálló hajdúságiak, s végül magabiztos, 84-68 arányú győzelmet arattak január 23-án.

Három megnyert bajnoki mérkőzés és egy sikerrel megvívott kupa negyeddöntőt követően a PVSK vendége volt a Debreceni Egyetem a 17. forduló nyitómérkőzésén. Mindkét együttesnek három bevethető idegenlégiósa volt, hiszen a hazaiak a héten szerződést bontottak Nigel Johnsonnal, míg a cívisvárosiaknál Andre Williamson nem tudta vállalni a játékot térdfájdalmai miatt. A vendéglátók kezdték jobban a találkozót, a kissé álmoskás hajdúsági védekezést az első három percben a kezdőötös minden tagjának sikerült feltörnie (10-5). A folytatásban sem voltak dicsérhetőek a hátsó alakzatok, s bár a hajdúságiak Anderson és Pongó tripláival zárkóztak, a korábban Debrecenben is megforduló Dzseletovics kosaraival tartotta minimális fórját a Pécs. A negyed hajrájában felgyorsultak az események, Osztojics ziccerével a találkozó során először vette át a vezetést a DEAC, s bár Archibald egy triplával azonnal válaszolt, az utolsó megmozdulás így is Pongó Máté nevéhez fűződött, az irányító szépségdíjas kosarával 20-21-el zárult a játékrész.

Antóni ziccere után Garamvölgyi kintről, Osztojics pedig a palánk alól volt eredményes, ám ezt követően sorozatban három hazai kosár született, így Andjelko Mandics jobbnak látta kikérni a találkozó első taktikai szünetét (28-26). Ezt követően Osztojics, majd Payton zsákolt hatalmasat, de érezhetően mindkét fél igyekezett sokkal nagyobb energiát mozgósítani védekezésben. Előbbit tudatosan keresték társai a gyűrű alatt, s bár az első félidőben 17 pontig jutó center kosaraival többször átvette a vezetést a DEAC, a pécsi légióstriónak mindenre volt válasza. A végszó azonban újra a debrecenieké volt, az első félidőben önmagához képest jóval szürkébb Drenovac megszerezte második kosarát a mérkőzésen, így 38-39-el vonulhattak az öltözőbe a felek.

A fordulás után sem bírtak egymással a csapatok, felválva estek a kosarak, így percenként változott a vezető kiléte. A DEAC ugyan szépen szervezte támadásait, ám hátul rendszeresen „elaludt” valaki, melynek köszönhetően könnyű ziccereket dobhatott a rivális. Archibald betöréseivel percekig nem tudtak mit kezdeni Mócsánék, így a negyed derekához érve öttel meglépett a házigazda (54-49). Mandics időkérése után sokkal zártabb volt a védekezés, s bár rengeteg második esélyt hagytak riválisuknak, a játékrész hajrában Pongó kosaraival végül sikerült a harmadik tíz percet is megnyerni, így négypontos fórral várhatták a záró felvonást (55-59).

Pongó büntetője és Drenovac hárompontosa után hamar kialakult a mérkőzés addigi legnagyobb különbsége, de Dzseletovics egy hármassal azonnal lehűtötte a kedélyeket. Mindkét oldalon sok volt az egyénieskedés, így egyre több hiba csúszott a játékba, így hat pontos debreceni vezetésnél egy négyperces kosárcsend vette kezdetét. Antóni talált be hosszú idő után, de a kiválóan játszó Pongó triplájávalval és Anderson kettő plusz egyével négy perccel az órán kétszámjegyűre hízott a differencia (62-72). A végjátékban is okosan játszott a DEAC a Williamsont nagyszerűen helyettesítő Garamvölgyi és a visszatérése óta egyre jobb formába lendülő Mócsán vitte be a kegyelemdöfést egy-egy hármassal. A játék összképe alapján a végeredmény némileg csalóka, ám a tényen ez sem változtat, a DEAC 84-68-as sikerének köszönhetően sorozatban ötödik győzelmét jegyzi december vége óta.

PVSK-VEOLIA – DEAC 68-84 (20-21, 18-18, 17-20, 13-25)
PVSK: ARCHIBALD 19/3, Plézer 4, Antóni 6, DZSELETOVICS 16/3, Payton 12 csere: Mokánszki 6, Merkl 4, Frank 1.
vezetőedző: Szrecsko Szekulovics
DEAC: PONGÓ 16/9, Anderson 16/3, Drenovac 15/3, GARAMVÖLGYI 12/9, OSZTOJICS 22 csere: Hőgye, Mócsán 3/3, Neuwirth, Ságodi, Kovács, Várszegi.
vezetőedző: Andjelko Mandics

Mesterszemmel

Andjelko Mandics: Aki nem látta a meccset, az eredmény alapján azt hiheti, hogy könnyed győzelem volt, de ez nincs így, nagyon megszenvedtünk érte. Álmosan kezdtünk, puha volt a védekezésünk, és a faultjainkat sem használtuk, így sok könnyű kosarat kaptunk a festékből. A félidőben ugyan vezettünk, de igazából a fordulás után kezdtünk el jobban védekezni, s bár a pécsiek sokáig jól tartották magukat, a végén sikerült felőrölnünk őket.

Hirdetés
További híreink
Esélyük sem volt a debrecenieknek Zalaegerszegen
Esélyük sem volt a debrecenieknek Zalaegerszegen
Az egyetemi gárda rossz sorozata folytatódik...
Az utolsó másodpercben kapott ki a Debrecen
Az utolsó másodpercben kapott ki a Debrecen
Hosszabbításban dőlt el a Magyar Kupa harmadik helye.
A bronzért játszhat a DEAC
A bronzért játszhat a DEAC
A Körmend jutott a döntőbe.
Magyar Kupa négyes döntő: hajrá, DEAC!
Magyar Kupa négyes döntő: hajrá, DEAC!
A debreceniek a Körmenndel csapnak össze az elődöntőben.
Vereséggel hangolt a kupadöntőre a DEAC
Vereséggel hangolt a kupadöntőre a DEAC
A pécsiek nyertek Debrecenben.
Egy debreceni a sereghajtó magyar válogatottban
Egy debreceni a sereghajtó magyar válogatottban
Eddig mind a négy mérkőzését elveszítette a csapat.
A Falco nem adott esélyt a DEAC-nak
A Falco nem adott esélyt a DEAC-nak
A debreceniek végig csak futottak ez eredmény után.
Komoly előnyt tékozolt el a DEAC Pakson
Komoly előnyt tékozolt el a DEAC Pakson
A debreceniek még az utolsó negyed elején is vezettek 13 ponttal…
Magabiztos debreceni győzelem
Magabiztos debreceni győzelem
A DEAC kosarasai nem hibáztak.
Megszakadt a debreceniek veretlenségi sorozata
Megszakadt a debreceniek veretlenségi sorozata
A Körmend magabiztos győzelmet aratott a DEAC ellen.
3x3: ismét Debrecenre figyel a világ
3x3: ismét Debrecenre figyel a világ
Pattog majd a labda a Nagytemplom előtt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nem lesz áram több hajdúhadházi utcában
Nem lesz áram több hajdúhadházi utcában
Április 28-án karbantartást végeznek.
Hirdetés
Megérkeztek a Munkácsy-képek Hajdúszoboszlóra
Megérkeztek a Munkácsy-képek Hajdúszoboszlóra
Március 21-én nyílik a kiállítás.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Az Audi 7500 alkalmazott elbocsátását tervezi
A politikai bizonytalanság is hatalmas kihívások elé állítja a vállalatot – írták.
Ártánd és Tépe mellett is szólt Polgár polgármestere
Nem lehet engedményt tenni, minden forintra szükség van az államkasszában.
Árrésstop: a Lidl, a Tesco és a Spar is korlátoz
Mennyiségi korlátozást vezettek be az érintett termékekre.
Palóc André: működik a profitplafon
A szóvivő szerint akár 40 százalékkal is csökkenhettek egyes élelmiszerek árai.
Reptéri vezető a vádlottak padján Debrecenben
Lezajlott a légi úton becsempészett cigaretta miatti büntetőper első tárgyalása.
A Richter vezérigazgatójának munkásságát ismerték el
A Magyar Érdemrend tisztikereszt kitüntetést vehette át.
Hirdetés
Támogatott tartalom
Prof. Dr. Vizi E. Szilveszter Jedlik Ányos-díjas
Prof. Dr. Vizi E. Szilveszter Jedlik Ányos-díjas
Kutatásai révén számos nemzetközi szabadalom született.
Közös nevezőn a lányok és a női mérnökök
Közös nevezőn a lányok és a női mérnökök
Folytatódik a nagysikerű WATCH az Agórában.
Kalandokra hív a Zsuzsi gőzös!
Kalandokra hív a Zsuzsi gőzös!
Tavaszi feltöltődés.
Rágcsálóirtás Debrecenben
Rágcsálóirtás Debrecenben
Elszaporodtak a házi és a vándorpatkányok.
Hirdetés
Hirdetés