Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Részegen gázolta el a miskolci nő élettársát

birosag.hu | 2025. 06. 19. | 14:02:53
Ráadásul direkt. Debrecenben folytatódik a büntetőügy. Első fokon 6 év 8 hónapot kértek rá.
Részegen gázolta el a miskolci nő élettársát
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott élettársi kapcsolatban élt a sértett férfival, azonban gyakoriak voltak közöttük a konfliktusok. 2022 júliusában miskolci lakásukban mindketten alkoholt fogyasztottak, majd féltékenység miatt szóváltásba keveredtek. Ezt követően az asszony a késő délutáni órákban távozott a lakásból, beült élettársa autójába, elindult, majd a házuktól távolabb megfordult, és az utcán integető, őt megállítani szándékozó élettársát lassítás nélkül, 40-50 km/h sebességgel szándékosan elütötte. Ezt követően megállás nélkül továbbhaladt. Egy közeli útkereszteződésben belehajtott egy vízelvezető árokba, majd gyalogosan távozott. A férfi az ütközés következtében felrepült a gépjármű motorháztetejére, betörte a szélvédőt, és az út melletti járdára hanyatt esett. A szomszédai nyújtottak elsősegélyt neki a mentők utasításai alapján. A férfi közvetetten életveszélyes állapotba került, a halálos sérülés elkerülése a véletlenen múlt. 

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2024 decemberében a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete, járművezetés ittas állapotban vétsége és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt 

6 év 8 hónap börtönbüntetésre, 7 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleg eltiltotta a vádlottat a közúti járművezetéstől.

A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. 

Távmeghallgatás lesz az ügyben a Debreceni Ítélőtáblán június 24-én 9 órától.

Hirdetés
További híreink
Több mint ezer riasztás Hajdú-Biharban
Több mint ezer riasztás Hajdú-Biharban
A károk felszámolásán folyamatosan dolgoznak.
A Debreceni Egyetemet sem kímélte a vihar
A Debreceni Egyetemet sem kímélte a vihar
Az erős szél 150-200 fát rongált meg.
Debrecenben elvitte a vihar a Spar tetejét
Debrecenben elvitte a vihar a Spar tetejét
Hatalmas vihar tombolt végig a cívisvároson.
Csúszik a Végzősök Napja Debrecenben
Csúszik a Végzősök Napja Debrecenben
Az eredeti időpontban nem lesz strandidő.
Kíméletlenül tépázta meg a vihar Debrecent
Kíméletlenül tépázta meg a vihar Debrecent
Hirtelen jött, döntött-borított.
Nem csak természettudományi múzeum épülne Debrecenben
Nem csak természettudományi múzeum épülne Debrecenben
Gyűjteményi központot szeretnének az egyetemi innovációs parkba.
Vihar: a debreceni vonatközlekedést is érinti
Vihar: a debreceni vonatközlekedést is érinti
Megrongálódott a felsővezeték.
Szexuális erőszak: elítélték a hajdú-bihari férfit
Szexuális erőszak: elítélték a hajdú-bihari férfit
Az elkövető meg akarta erőszakolni a nőt.
Figyelmeztetés: heves zivatarok jönnek
Figyelmeztetés: heves zivatarok jönnek
Több hullámban számíthatunk rá.
Ifjú gitárművészek versenyeztek Debrecenben
Ifjú gitárművészek versenyeztek Debrecenben
Harmincadik alkalommal rendezték meg.
Papp László: a vita színtere a közgyűlés
Papp László: a vita színtere a közgyűlés
A polgármester hangsúlyozta, küldetésük, hogy a debreceni fiatalok számára kiszámítható jövőt, biztos megélhetést és elérhető otthont teremtsenek.
Nyilvános vitára hívták ki Debrecen polgármesterét
Nyilvános vitára hívták ki Debrecen polgármesterét
Dombi Mihály szerint van miről beszélni.
Vádemelés: csalás a biharkeresztesi lottózóban
Vádemelés: csalás a biharkeresztesi lottózóban
Egy férfi összejátszott az alkalmazottal.
Szexuális erőszak: elítélték a hajdú-bihari férfit
Szexuális erőszak: elítélték a hajdú-bihari férfit
Az elkövető meg akarta erőszakolni a nőt.
Több mint ötezer autót vonnak ki a forgalomból
Több mint ötezer autót vonnak ki a forgalomból
Szabálytalanul jelentették be a járműveket.
Lövéssel végződött a vita a debreceni iskolában
Lövéssel végződött a vita a debreceni iskolában
Vádat emeltek a 14 éves fiú ellen.
Rekordfogás Nagykerekinél
Rekordfogás Nagykerekinél
A csomagtartókba rejtették az árut.
A debreceni férfi megbízott kollégájában – hiba volt
A debreceni férfi megbízott kollégájában – hiba volt
Ilyen munkatársat senkinek nem kívánunk!
Vallott a debreceni tragédia vádlottja
Vallott a debreceni tragédia vádlottja
A Mercedes vezetője eddig nem beszélt; a műszaki szakértők ellentmondásban állnak.
Bedrogozva vezetett a debreceni férfi
Bedrogozva vezetett a debreceni férfi
Kábítószergyanús anyagok kerültek elő a táskájából.
Jogtalan elsajátítás: 13 ezerért megérte?
Jogtalan elsajátítás: 13 ezerért megérte?
A fiatalkorú vádlottak séta közben találtak egy mobiltelefont Debrecenben.
Lesújtott a törvény keze a nőre, aki elütötte élettársát
Lesújtott a törvény keze a nőre, aki elütötte élettársát
Jogerős ítélet született Debrecenben a miskolci ügyben.
Szeszt, tésztát, aprót vittek el a debreceni boltból
Szeszt, tésztát, aprót vittek el a debreceni boltból
Elvezették a rendőröket a tettesekhez a földúton hagyott cipőnyomok. +Videó
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Évtizedek óta nem láttak ilyet a Sárréten
Évtizedek óta nem láttak ilyet a Sárréten
Pusztított az orkán erejű szél.
Hirdetés
Hirdetés
Debrecenben marad a fiatal védő
Debrecenben marad a fiatal védő
Harmadik idényét kezdik majd a DEAC-nál.
Vádemelés: csalás a biharkeresztesi lottózóban
Vádemelés: csalás a biharkeresztesi lottózóban
Egy férfi összejátszott az alkalmazottal.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nem csak természettudományi múzeum épülne Debrecenben
Gyűjteményi központot szeretnének az egyetemi innovációs parkba.
Megjelent Európában a bőrcsomósodáskór
Jelentős a betegség gazdasági kártétele.
Belvíz, bor és bölcsesség Hosszúpályiban
Zara András polgármester realista programot követ – közmunkától a borlovagokig.
CATL: átfogó vizsgálatot rendelt el a minisztérium
Munkaerőpiaci ellenőrzés kezdődik a kínai cég debreceni gyáránál.
A CATL munkaerőpiaci ellenőrzését kezdeményezi a város
Debrecen számára minden magyar munkavállaló fontos - írják.
Támogatott tartalom
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
A Bocskai korona nem nosztalgia – valódi pénz, valódi hatással.
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
A célállomáson kedvezményes strandbelépő vár!
Zsuzsi születésnap
Zsuzsi születésnap
Utazzon július 12-én, szombaton a Zsuzsi vonattal!
Szeptemberben lesz a Könnyek a vízben segélykoncert
Szeptemberben lesz a Könnyek a vízben segélykoncert
Az adományozás tovább folytatódik.
Hirdetés
Hirdetés