Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nemzetközi partnertalálkozónak adott otthont a DKV Zrt.

civishir.hu | 2025. 04. 11. | 20:29:29
42 forgalomszámláló szenzort telepítettek Debrecen ipari parkjai köré.
Nemzetközi partnertalálkozónak adott otthont a DKV Zrt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ááprilis 2-án és 3-án rendezték meg a DKV Zrt. Smart City divíziójának szervezésében, az INTERREG CE EnCLOD projekt nemzetközi partnertalálkozóját, ahol olasz, szlovén, cseh, szlovák partnerek mellett a debreceni közlekedési vállalat kollégái is beszámoltak a 2024 tavaszán indult munka eddig elért eredményeiről.

“EnCLOD – a helyi hatóságok kormányzási kapacitásának növelése, a nyílt adatok felhasználásával” elnevezésű projektet egy 10 partnerből álló konzorcium valósítja meg, amely öt közép-európai ország helyi hatóságait, egyetemeit és technológiai kkv-it foglalja magában. A projekt célja, az adatalapú döntéshozatal elősegítése, a nyílt adatokban rejlő potenciálok népszerűsítése.

A projektben a DKV Zrt. célja, hogy feltárja a város forgalmi adatforrásait. Ezen célkitűzés részeként 42 forgalomszámláló szenzort telepítettek Debrecen ipari parkjai köré. A szenzorokból kinyert és feldolgozott adatokat a közösségi közlekedés fejlesztése során tudja majd a cég felhasználni.

A forgalmi adatokat meteorológiai és egyéb szenzoros, vizuális adatforrásokból gyűjtött adatokkal kiegészítve további útforgalmi és útbiztonsági információ is elérhetővé válik. A projektben részt vevő akadémiai partnerek segítségével, további mobilitási, városfejlesztési, és klímavédelmi fejlesztési lehetőségeket tárnak fel.

A programot Barcsa Lajos alpolgármester nyitotta meg, melyet követően a projektben érintett egyes városi vállalatok képviselői és a HungaroMet Zrt. meteorológiai vezérigazgató-helyettesének, Horváth Gyulának az előadása követett. A találkozó további része a közös munkáról, a partnerség előtt álló feladatok tervezéséről szólt.

A projekt következő szakaszában a város polgárainak és gazdasági szereplőinek aktív részvételével hackathonok és edukációs rendezvények szervezését is tervezik, melyek elősegíthetik az adatalapú döntéshozatalban rejlő potenciálok széleskörű kihasználását és azzal kapcsolatos tudás bővítését.

A program társfinanszírozója az Interreg Central Europe.

Hirdetés
További híreink
Kéksárga fiókák és jácintkék világritkaság Debrecenben
Kéksárga fiókák és jácintkék világritkaság Debrecenben
Új, korszerű papagájröpde építésébe kezd az állatkert.
Ingyen utazhatnak a Loki-szurkolók
Ingyen utazhatnak a Loki-szurkolók
Kellemes utazást és jó szurkolást kíván a DKV Zrt.
Szakmák költöznek a Dósa nádor térre
Szakmák költöznek a Dósa nádor térre
Május 17-én újra jön a Debreceni Szakmafesztivál!
Az első debreceni, aki az új pápával találkozott
Az első debreceni, aki az új pápával találkozott
Az új pápa nagy erővel akarja folytatni a keleti egyházakkal való szoros kapcsolattartást - mondta Kocsis Fülöp.
Két kontinens, egy diploma – Debrecenből
Két kontinens, egy diploma – Debrecenből
A Debreceni Egyetem és a Dél-Dakotai Állami Egyetem precíziós mezőgazdasági képzése európai mérföldkő az oktatásban.
Debreceni orvosokat ismertek el
Debreceni orvosokat ismertek el
Barta Juditot és Csanádi Zoltánt tüntették ki.
Hiányolják az akkumulátorgyárak miatti sokk kibeszélhetőségét
Hiányolják az akkumulátorgyárak miatti sokk kibeszélhetőségét
A Civil Fórum szerint az EVE Power a CATL útját járja, és ez baj.
A Golgota fél év után hazatér Debrecenbe
A Golgota fél év után hazatér Debrecenbe
Újra együtt Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája.
Késelés Debrecenben: a tartalékos katona azonnal segített
Késelés Debrecenben: a tartalékos katona azonnal segített
Lonscsák Erik János nem habozott, amikor meghallotta a segélykiáltásokat.
Debrecen új esélye – roma fiatalok a munkaerőpiacon
Debrecen új esélye – roma fiatalok a munkaerőpiacon
A Debreceni Szakképzési Centrum programot indított a hátrányos helyzetűek integrációjáért.
Miért éppen Debrecen? – Amandine Hubert válaszol
Miért éppen Debrecen? – Amandine Hubert válaszol
Franciaországba biztosan nem tér többé vissza.
Nádudvar számos pontján indul fejlesztés
Nádudvar számos pontján indul fejlesztés
Út, közvilágítás, járda, parkolók.
Hiányolják az akkumulátorgyárak miatti sokk kibeszélhetőségét
Hiányolják az akkumulátorgyárak miatti sokk kibeszélhetőségét
A Civil Fórum szerint az EVE Power a CATL útját járja, és ez baj.
Száj- és körömfájás: kártalanítják a sertéstartókat
Száj- és körömfájás: kártalanítják a sertéstartókat
Az igényeket a járási hivatalokhoz kell beadni.
ATM: a tranzakciós illeték sem hárítható át a lakosságra
ATM: a tranzakciós illeték sem hárítható át a lakosságra
Nincs kötöttség abban sem, hogy melyik szolgáltató automatájából kíván valaki pénzt felvenni.
Elindult a debreceni Zöld Őrszem
Elindult a debreceni Zöld Őrszem
Nem csodaszer, de jobb döntéseket hozhatnak a monitoring rendszer adatai által, mondta Papp László.
A termálfürdő medencéjének felújítóját keresik
A termálfürdő medencéjének felújítóját keresik
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
A feldolgozóiparban jelentősen visszaesett a termelés
A feldolgozóiparban jelentősen visszaesett a termelés
Észak-Alföld: 11,4 százalékos volumenbővülés; Pest régió: 14,6 százalékos visszaesés.
Méhlegelőn gyülekeztek a Sensirion bringásai
Méhlegelőn gyülekeztek a Sensirion bringásai
A kerékpározás nemcsak gyors és gazdaságos – javítja a közérzeted, csökkenti a stresszt és hozzájárul egy élhetőbb városhoz is.
„Magyarország csoportkörös az autógyártás Bajnokok Ligájában”
„Magyarország csoportkörös az autógyártás Bajnokok Ligájában”
Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a BMW szeptemberben megkezdi a termelését Debrecenben.
Megreggeliztette a bicikliseket az amerikai multi
Megreggeliztette a bicikliseket az amerikai multi
A debreceni Emerson I NI a fenntarthatóság mellett.
A gyógyszergyártás árbevétele 10 százalékkal nőhet
A gyógyszergyártás árbevétele 10 százalékkal nőhet
A Richter jelentése az első negyedévről.
Évi 16 ezer tonna NMP-vel dolgoznának
Évi 16 ezer tonna NMP-vel dolgoznának
Veszélyes, de rendkívül hatékony oldószer, amelyet az EVE Power is használna a debreceni gyárában.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kinyit a Hortobágy!
Kinyit a Hortobágy!
Enyhítettek a ragadós száj- és körömfájás miatt elrendelt korlátozásokon.
Hirdetés
Hirdetés
Kéksárga fiókák és jácintkék világritkaság Debrecenben
Kéksárga fiókák és jácintkék világritkaság Debrecenben
Új, korszerű papagájröpde építésébe kezd az állatkert.
Tőkés László: Simion nem lehet Románia elnöke
Tőkés László: Simion nem lehet Románia elnöke
Az elnökválasztáson való részvételre buzdítja az erdélyi magyarságot.
Hirdetés
Gazdaság
Nádudvar számos pontján indul fejlesztés
Út, közvilágítás, járda, parkolók.
Száj- és körömfájás: kártalanítják a sertéstartókat
Az igényeket a járási hivatalokhoz kell beadni.
ATM: a tranzakciós illeték sem hárítható át a lakosságra
Nincs kötöttség abban sem, hogy melyik szolgáltató automatájából kíván valaki pénzt felvenni.
Elindult a debreceni Zöld Őrszem
Nem csodaszer, de jobb döntéseket hozhatnak a monitoring rendszer adatai által, mondta Papp László.
A termálfürdő medencéjének felújítóját keresik
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
A feldolgozóiparban jelentősen visszaesett a termelés
Észak-Alföld: 11,4 százalékos volumenbővülés; Pest régió: 14,6 százalékos visszaesés.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szakmák költöznek a Dósa nádor térre
Szakmák költöznek a Dósa nádor térre
Május 17-én újra jön a Debreceni Szakmafesztivál!
Hogyan újítsd fel házilag a kerti bútorokat?
Hogyan újítsd fel házilag a kerti bútorokat?
Az időjárás viszontagságai, a napfény, az eső és a szél gyorsan nyomot hagyhatnak a kültéri bútorokon.