Nem jött be a konyári rabló terve

A 28 éves férfi terve az volt, hogy csokikat lop egy derecskei élelmiszerboltból, majd eladja azokat. Április 21-én reggel bement az üzletbe, és annyi csokoládét tuszkolt a zsebébe és a nadrágjába, amennyit csak tudott – közölte a vármegyei rendőrség szerdai Facebook-posztjában.
A bolt biztonsági őre kamerán kiszúrta, hogy miben mesterkedik, és a bejáratnál több eladóval közösen megpróbálták visszatartani. A fiatalember értetlenül állt előttük, majd dulakodni kezdett velük, végül az egyikőjüket megtépte, az őrt pedig többször megütötte. Menekülése közben több csokoládé is kiesett a zsebéből, de végül sikerült kereket oldania.
Az őr a történtekből felocsúdva azonnal az elkövető után indult, azonban sehol sem látta már. Ekkor egy épp arra járó motoros rendőr jelent meg a bolt előtti útszakaszon, akit leintett, elmesélte neki a történteket és a pontos személyleírásról sem feledkezett meg. Veres László törzszászlós nem habozott, rögvest a rabló után indult. Átfésülte a környéket, utcáról utcára járt és sikerült megtalálnia. Igazoltatta, erősítést hívott, több tábla csokoládé is előkerült, majd előállították a 28 éves konyári lakost a rendőrőrsre.
Rablás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették, a bíróság pedig a letartóztatásáról döntött.




























































