Nem állnak meg az útépítéseknél Földesen

A korábbi közbeszerzések kedvező eredményeinek köszönhetően megmaradt pályázati forrásokat sem hagyja veszni Földes önkormányzata: a megtakarított összegekből újabb fejlesztéseket készít elő, miközben befejezéséhez közeledik a 4805-ös út teljes felújítása is. A közlekedés biztonságát, a parkolási lehetőségek bővítését, a belvízelvezetés korszerűsítését és a mezőgazdasági gépek belterületi forgalmának csökkentését szolgáló beruházásokról Jeneiné Egri Izabella polgármester beszélt a Cívishírnek.
Már nagyon rég várják
Július 10-én zárul a 4805-ös számú út felújításának műszaki átadása. A Bodó-szeri dűlőtől a 42-es főútig tartó szakasz hosszú évek óta rossz állapotban volt, amit az autópálya-építés idején erre terelt nehézgépjármű-forgalom tovább rontott.
– Mindenképpen szerettük volna elérni, hogy ez az útszakasz megújuljon. A kivitelezés előkészítése ugyan megtorpant egy időre, de végül újratervezték a beruházást, és mára egy minőségi utat kapott a település. Nemcsak a földesiek használják ezt az utat, hanem a környező települések lakói is. A Debreceni utcában élők korábban többször jelezték, hogy a kátyúk miatt a nehézjárművek rázkódását a házakban is érezni lehetett. Ezek a problémák most megszűnnek – mondta a polgármester.
Az önkormányzat már a következő beruházások előkészítésén dolgozik. Az Élhetőbb település programban közel 80 millió forintos maradványforrás áll rendelkezésre, amelynek felhasználásához a tervek elkészültek, az engedélyek rendelkezésre állnak, így a közbeszerzési eljárás akár már júliusban elindulhat.
– A főtér további fejlesztését és a belvízelvezető rendszer korszerűsítését szeretnénk megvalósítani. Olyan földmedrű csatornák kotrását is elvégeznénk, amelyek korábban már nem fértek bele a beruházásba. Emellett a 4805-ös út mellett, egészen a templomig parkolóhelyeket alakítanánk ki, valamint a vas-műszaki bolt előtti mély árok befedésével is új parkolók jönnének létre. Ezzel a főtér használata is kényelmesebbé válik – fogalmazott.
Fenntartható fejlesztések
A képviselő-testület egy másik fontos célja, hogy a mezőgazdasági gépek minél kisebb mértékben terheljék a belterületi utcákat. Ennek érdekében külterületi gyűjtőutak fejlesztésére készítettek elő pályázatot.
– Olyan burkolt utakat szeretnénk kialakítani, amelyekről a gazdák közvetlenül elérhetik a szárítót, így nem kell áthaladniuk a település központján. Ez nemcsak a mezőgazdaság számára jelent segítséget, hanem a gyalogosoknak, a kerékpárosoknak és az iskolába járó gyerekeknek is biztonságosabb közlekedést jelent – hangsúlyozta Jeneiné Egri Izabella.
A település hosszabb távon is a fenntartható fejlesztésekben gondolkodik. Az önkormányzat már előkészítette a zöld-kék infrastruktúra program terveit is, amely a csapadékvíz helyben tartását és az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodást szolgálná.
– Elkészítettük a szükséges terveket és szakmai dokumentációkat. Bízunk benne, hogy megnyílnak a pályázatok, és ezeket a fejlesztéseket is meg tudjuk valósítani. A képviselő-testület célja egyértelmű: Földes fejlődjön, és a beruházások valóban a lakosság mindennapjait tegyék könnyebbé – mondta.
















































