Mérgezés: reagált a debreceni városháza is

Közleményben reagált a TISZA Párt képviselőjelöltjének, Tárkányi Zsoltnak arra a Facebook-oldalán megjelent videóra, amelyben egy férfi az egyik debreceni akkumulátorgyárban történt mérgezésről beszél.
A mai napon (február 28-án - a szerk.) nyilvánosságra került egy olyan felvétel, amelyen Tárkányi Zsolt a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje interjút készít egy meg nem nevezett munkavállalóval, egy akkumulátorgyárként azonosított, de konkrétan meg nem nevezett munkahelyen történt munkahelyi balesettel kapcsolatban. Az interjúból az sem derül ki történt-e hatósági, illetve egészségügyi bejelentés az interjút adó munkavállaló vagy munkáltató részéről.
Az eddig megjelent információkból teljesen nyilvánvaló, hogy az ügy kezelése Tárkányi Zsolt részéről a politikai haszon maximalizálása és nem az, hogy ez az ügy a hatóságok által kivizsgálásra és megfelelően szankcionálásra kerüljön.
Minden munkahelyi baleset hatósági és egészségügyi vizsgálatot tesz szükségessé, amelyre tekintettel felszólítjuk az érintetteket, hogy tegyenek hivatalos bejelentést az esetről, a szükséges vizsgálatok lefolytatása érdekében. Ezzel együtt kérjük a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt, hogy az ügy kivizsgálására a szükséges eljárást indítsa el
- olvasható a városháza közleményében.
















































