TISZA Párt: mérgezés a debreceni akkumulátorgyárban

Legalább két dolgozó szenvedett mérgezést néhány napja az egyik debreceni akkumulátorgyárban - írja a Magyar Hang arra a rövid videófelvételre hivatkozva, amely a TISZA Párt debreceni országgyűlési képviselőjelöltjének, Tárkányi Zsoltnak a Facebook-oldalán jelent meg. A TISZA a teljes beszélgetést későbbre ígérte.
A felvételen egy, a kamerának háttal ülő, kitakart, eltorzított hangú dolgozó beszél arról, hogyan történt a mérgezés.
„Pont én voltam az a szerencsés ember, aki azt fogtam meg, amelyen a pólus kimenet hiányzott”
– mondja. Szavai szerint az volt a probléma, hogy a póluskimeneten keresztül, ahol a cellában található gázok, vegyületek vannak, a lítium, a mangán és a kobalt szivárgott.
„Fájt a torkom, lüktetett a fejem, ahogy a kollégák segítettek lemenni friss levegőre. Na ott még rosszabbul lettem, ott éreztem, hogy remeg a kezem-lábam (...) nagyon-nagyon kábult voltam, felmentünk és képszakadás” – fogalmazott a férfi. Kollégái tájékoztatása szerint elájult, és elkezdett reszketni, félrebeszélt és dadogott. Munkatársai azt is mondták neki, hogy a bal keze és lába egyáltalán nem mozdult.
A teljes beszélgetés közzétételét későbbre ígéri a TISZA Párt.
Reagált a CATL
A CATL Debrecen vizsgálatot indított a sajtóban megjelent hírek kapcsán, ami jelenleg még zajlik. A fejleményeiről tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot. A szükséges bejelentéseket megtesszük a hatóságoknak és a kivizsgálás kapcsán mindenben együttműködünk. Munkatársaink és a környezet védelme továbbra is kiemelten fontos számunkra
- írják közleményükben.















































