Magyar és Orbán után Dobrev is országjárásba kezd

A Demokratikus Koalíció (DK) bemutatta új, három – "meghallgat, megküzd, megvéd" – pillérre épülő kampányát, amelyet Dobrev Klára, a párt elnöke ismertetett onkótber 26-i online sajtótájékoztatóján.
Dobrev Klára azt mondta, ez a három szó, a meghallgat, a megküzd és a megvéd nem egy szlogen, nem egy reklámszöveg, hanem az új DK baloldali politikájának lényege.
A párt elnöke emlékeztetett arra, hogy immár 14 éves a Demokratikus Koalíció, amely most egy új korszak kezdetén áll, egy új DK született, amely már nem kizárólag klasszikus parlamenti pártként működik.
– Az elmúlt 14 évben azért küzdöttünk, hogy leváltsuk az Orbán-kormányt, de ez nem elég – mondta az ellenzéki politikus, aki szerint a kormányváltás mellett egy olyan "új élet, új ország, új társadalmi rend lehetőségét" is meg kell teremteniük, amit baloldaliként igazságosnak tartanak. – Baloldaliként nemcsak az a dolgunk, hogy a kormányt leváltsuk, hanem hogy az emberek életét jobbá tegyük – hangsúlyozta.
A három pillért bemutatva elmondta, az első pillér az, hogy meghallgatnak mindenkit, be fogja járni újra az országot, hogy mindenki leülhessen vele beszélgetni "testőrök, golyóálló mellény vagy éppen embereket félrelökő pártaktivisták nélkül". Az új DK második pillére az, hogy meg is küzdenek azokért az emberekért, akiket elnyom a rendszer", "akiket a bankok vagy a hatalom igazságtalanul kisemmiz" és "akik ma még félnek kiállni a jogaikért, mert senkinek nem szabad félelemben élni a saját hazájában" – ismertette. A harmadik pillérről Dobrev Klára azt mondta, hogy megvédik "az embereket, a kiszolgáltatottakat, a dolgozókat, a nyugdíjasokat, a fiatalokat és mindenkit, akit a hatalom magára hagyott".
Véleménye szerint ez a három pillér a garancia arra, hogy az új DK nem hagyja magára az embereket, és nem adja fel azt, amiben hisz. – Mi nem tatarozni akarjuk Orbán rendszerét, hanem lebontani, mi nemcsak lecserélni akarjuk a fideszes kétharmados kormánypártot és a miniszterelnököt, hanem egy új rendszert akarunk építeni – hangsúlyozta az ellenzéki politikus.
A DK igazságos, európai és szabad Magyarországot akar építeni, ahol a politika nem a hatalomért dolgozik, hanem az emberekért – emelte ki Dobrev Klára.




























































