Hirdetés
Hal köz: három hétig tart a helyreállítás
civishir.hu | 2025. 07. 28. | 09:44:45
Változás a debreceni utca forgalmi rendjében.

Hetekig dolgoznak majd a szakemberek (Fotó: Cívishír)
Ahogy arról beszámoltunk, csőtörés történt július 27-én, vasárnap a debreceni Simonffy utca és a Hal köz sarkán.
A Halköz üzletház mellett egy 200-as átmérőjű vízvezetéken történt a hiba. A Debreceni Vízmű Zrt. az észlelést követően megkezdte a hiba feltárását.
A Hal köz zsákutca szakasza a Simonffy utca felől nem közelíthető meg a helyreállítás végéig. Az érintett szakasz ideiglenesen gépjárműforgalma a Széchenyi utca felől balra kanyarodással biztosított. A helyreállítás előreláthatóan három hétig tarthat.

További híreink

Focimeccs a Nagyerdőn: máshogy járnak a buszok
A mérkőzés után rásegítő villamosjáratokat indítanak majd.

Reflektorfényben a Zsuzsi
Különleges kiállítás várja az érdeklődőket a FÓRUM Debrecenben.

Változik a forgalmi rend a Nagyerdőn
A Debreceni Rendőrkapitányság felhívása.

Tolatva ütött el egy gyalogost Debrecenben
Szemtanúk jelentkezését várják.

Orvosi váróban verte a kisbabáját Debrecenben
Az édesanyának súlyosabban minősülő testi sértés miatt kell a bíróságon felelnie.

A Malompark is zsebbe nyúlós övezet lesz
Az új rendszer célja, hogy a vásárlóknak jusson hely.

Csőtörés és vízáradat a Hal közben
Miután a debreceni tér egy részét elborította a víz, a mélygarázs felé vette az irányt.

Az éhezés nem jobb- vagy baloldali
Ismét nagyon sokan voltak a debreceni ételosztáson.

Battai Sugár az egyetlen!
Más magyar nem jutott nyolcaddöntőbe a Georgiában zajló világbajnokságon.

Hetedik emeleti erkélyen a tűzoltók
A Darabos utcára riasztották a segítséget.

Vihar: még nincs vége
A szombat esti inkább hangos volt, mint erős, de jöhet még ráadás.

Kétmilliós adomány a debreceni alapítványnak
A sürgősségi betegellátás fejlesztésére is jut belőle.
Hirdetés
Olvasta már?

Bondár Anna nyolcaddöntős Varsóban
A szoboszlói teniszező Harriet Dart ellen játszott.

Aszály: mi lesz az almával és a krumplival?
Magyarországon jelentősen növelni kell az öntözhető területek nagyságát.

A Debrecen simán elverte a szlovák bajnokot
Újabb felkészülési meccset játszott a DVSC Schaeffler.
Gazdaság
Ősszel kézbesítik az élelmiszer-utalványokat
Vendéglátóhelyeken nem használhatók fel, de közölték, hogy hol igen.
NAV: négy- vagy többgyermekes anyák kedvezménye
Tisztáztak egy félreértést.
Jó hírt kaptak az autósok
Kevesebbet kell fizetni a kúton.
Vámháború: egyezséget kötött az EU és az USA
Egységes, 15 százalékos vámtételben állapodtak meg az uniós exportról.
Kap egy kis „gyorsítót” a szakképzés
Jönnek a mikrotanúsítványok.
Durván emelkedhet minden dohánytermék ára
Ez a terv az EU-ban.
Támogatott tartalom

Reflektorfényben a Zsuzsi
Különleges kiállítás várja az érdeklődőket a FÓRUM Debrecenben.

Lánchíd, ahol a szabadság kezdődött
Ötven éve hozták meg életük legnagyobb döntését.

Mi mindenre van szükség egy működőképes vállalkozáshoz?
Hogyan érhetjük el, hogy fejlődjön?

Éjszakai fürdőzés, zene és élmények a Bihar Termálligetben
Strandok Éjszakája július 26-án.