Dúró Dóra lemondott a mentelmi jogáról

Eljárás indult Dúró Dóra, a Mi Hazánk parlamenti képviselője ellen egy ARC-plakát átragasztása miatt, ezért lemondott a mentelmi jogáról - olvasható a politikus május 9-i, pénteki közleményében.
„Az édesanyákról szóló hazug plakát kijavítása miatt szabálysértési eljárás indult ellenem, és azonnal le is mondtam mentelmi jogomról, hiszen a Mi Hazánk Mozgalom valóban eltörölné ezt a politikusi kiváltságot. Felháborítónak tartjuk, hogy a magyar anyákat hazug módon gyalázó plakát kihelyezése semmilyen jogszabályba nem ütközik, míg az olyan kifejezések kiragasztása, mint a hála, áldás, szeretet, gondoskodás, büntetendő cselekedetek a rendőrség szerint”
- olvasható Dúró Dóra közleményében. Úgy véli, „egy normális országban azok ellen indítanának eljárást, akik az édesanyákat hazug módon gyalázzák, nem pedig azok ellen, akik az ő megbecsülésükért harcolnak”.
„Ez a helyzet ismét mutatja, hogy a kormány másról beszél, és mást cselekszik. A Mi Hazánk képviselőjeként az akcióban részt vevő aktivistákkal együtt vállalom az eljárás lefolytatását, rájuk büszke vagyok. A politikában pedig tovább küzdünk azért, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő, és a törvény is a családokat védje”
- zárja sorait a Mi Hazánk politikusa, aki Országgyűlés alelnöke, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese.
































