Hirdetés
Betörtek a magyar olimpiai bajnokhoz, és ellopták az aranyérmét
Minden bizonnyal pénzzé akarják tenni a medált.

Csongrádi László olimpiai bajnok az aranyérmével (Fotó: Kovács Tamás/Facebook)
Ellopták Csongrádi László olimpiai bajnok kardvívó 1988-ban, Szöulban nyert aranyérmét, amikor betörtek az otthonába.
A Blikk úgy tudja, hogy a rendőrség megkezdte a nyomozást, ezenfelül Kovács Tamás kétszeres olimpiai bronzérmes kardvívó is sporttársa segítségére sietett, ő Facebookon próbál segítséget kérni az emberektől, abban bízva, hogy a megosztásoknak köszönhetően eljut a hír az éremgyűjtőkhöz és a piaci árusokhoz, mert minden bizonnyal pénzzé akarják tenni a medált.
A most 65 éves Csongrádi László az 1988-as nyári olimpiai játékokra a kardcsapat tartalékaként jutott ki, Csongrádi Nébald György sérülése után lépett a pástra. A magyar csapat a szovjetek legjobbjait verte a döntőben.
További híreink

Elkapták a vonatot szétverő vandált
Nem tudott magyarázatot adni a tettére.

Csavarhúzóval szúrta meg haragosát Hajdúszoboszlón
A rendőrök érszorítóval állították el a vérzést.

Rablásról szóló poszt borzolta a kedélyeket Debrecenben
A többiek készenlétben voltak a pengével – írta az édesanya.

Kerékpáros baleset Püspökladányban: keresik a szemtanúkat
Ha látott valamit, hívja a rendőrséget!

Szörnyű vonatbaleset Sápon: a mozdonyvezető elaludt
Évekre fogházba zárhatják.

Mindenre fittyet hányt a mezősasi sofőr
Jogosítvány nélkül, bódult állapotban okozott balesetet.

Vadászgépek alkatrészeit lopták el a kecskeméti légibázisról
A Honvédelmi Minisztérium belső vizsgálatot rendelt el.

Magyar Péter életének kioltására buzdított a férfi
Otthonában egy légpuskát, valamint vadászpuskához, karabélyhoz, pisztolyhoz tartozó lőszereket is találtak.

Debrecenben döntenek a bódvalenkei gyilkos sorsáról
A pénzéért ölte meg az idős asszonyt.

Bolti dolgozók sikkasztottak Polgáron
Több millió forint kárt okoztak.

Trükközés a debreceni bolt önkiszolgáló kasszájánál
Hús zöldség áráért?

Újabb bedrogozott debreceni sofőrt fogtak el
A kocsijában találtak kábítószergyanús növényi származékot.

Fucsovics Márton: nősülés után győzelem
Szűk körben tartották az esküvőt - írják a bulvárlapok.

Egy kis adalék a DVSC történelmi vereségéhez
Először nyert Debrecenben bajnokit a Nyíregyháza.

Két játékosától megvált a DVSC
Aligha fogunk rájuk sokáig emlékezni Debrecenben.

NB III.: a kis Loki kikapott, a DEAC nyert
A debreceni egyetemisták már előkelő helyen állnak a tabellán.

A karneváli hét után kosárshow-t rendez Debrecen
A Nagytemplom előtt felállított arénában látványos csatákat vívnak.

Tizenhét éve hunyt el Garamvölgyi Lajos
A debreceniek sikeredzőjének nevéhez fűződik az első Magyar Kupa-győzelem.

Tenisz: a legnagyobb visszaeső Bondár Anna
Itt az újabb világranglista.

Elbukta a DVSC a keleti rangadót
A debreceniek a végén kapták a gólt, amivel vesztettek.

Loki-Szpari: gondok a bejutással
A beléptetőrendszer nem az igazi.

DVSC-védjegyek kerülhetnek az önkormányzat tulajdonába
Erről is dönt a debreceni közgyűlés.

Szoros meccsen kaptak ki a debreceniek
A Ferencváros ellen játszottak edzőmeccset.

Jön az 50. Debrecen Nagydíj
A versenyen résztvevők egytől egyig a nemzetközi élmezőnyhöz tartozó vaspapucsosok.

Vívó-vb: ezüstérmesek a férfi párbajtőrözők
Japán ezúttal megállíthatatlan volt.

Vb-bronzérmes a magyar kardcsapat
A harmadik helyért rendezett mérkőzésen a japánokkal kerültek szembe.

A debreceni Battai Sugár főtáblás a világbajnokságon
A 2022-ben világbajnok magyar csapatnak mind a négy tagja ott van a legjobb 64 között.

Vívó-világbajnokság: 52 év után újra magyar érem
Szemes Gergő a dobogó harmadik fokára állhat fel.

Battai Sugárék döntő tussal vesztettek
A debreceni vívó így csapatban érem nélkül maradt.

Battai Sugár Eb-bronzérmes
A debreceni sportoló simán jutott a 32-es főtáblára.

Három debreceni vívhat az Európa-bajnokságon!
Így ez sporttörténelmi jelentőségű kontinensviadal lesz hajdúsági szempontból.

Világkupa: bronzzal zárt a debreceni vívó
Csapatban szereztek újabb érmet a magyarok.

Arany után ezüstöt nyert a debreceni vívó
Osváth Richárd elégedett lehet.

Világkupa-győztes a debreceni vívó
Hosszabb szünet után tért vissza a pástra.

Bronzérmes Battai Sugár
A DEAC vívója jó formában várta a Kréta fővárosban rendezett versenyt.

Világkupa: Battai Sugár parádézott
Vezérletével ezüstérmet szerzett a magyar csapat.
Olvasta már?

Isten éltessen, Magyarország!
Felvonták a nemzeti lobogót, majd tisztek tettek esküt.

Előléptették a hajdú-bihari rendőrfőkapitányt
Pályafutása során több rangos elismerésben részesült.

Összeütközött két autó Pródnál
Az autópályán történt baleset.
Gazdaság
Lovagkeresztet vehetett át a debreceni nagyvállalkozó
Szabó Miklós, a Tranzit Csoport alapító tulajdonosa kapta az elismerést.
Eladnák a Dóczy ABC alatti földet
A felépítmények alatti ingatlan önkormányzati tulajdon.
Szijjártó: leállt a kőolajszállítás
A panaszait – és a fenyegetéseit – mostantól küldheti a moszkvai barátainak - mondta ukrán kollégája.
„A hajdúnánási vállalkozások többsége a túlélésért küzd”
A helyi cégek kiszolgáltatottak a gazdasági környezet változásainak, a szakemberhiány pedig egyre súlyosabb gondot jelent.
Meg kellene tolni a beruházó szekerét
Elakadt a pallagi határban.
Az Apple negyedik éve a világ legértékesebb márkája
A top 100-ba bekerült a ChatGPT is.
Támogatott tartalom

Az ország kenyerét Debrecenben szegték meg
A Balmaz-Sütöde sikere nemcsak egy vállalkozásé, hanem a hajdú-bihari közösségé is.

Délibáb Mediclinic: gyógyuljon a hajdúszoboszlói központban!
Kezelések széles skáláját kínálják a pácienseknek.

Fiatal építészek és diákok közös alkotása Létavértesen
Cél a régió építőipari szakember-utánpótlásának biztosítása.

Köszörülni kell a síneket mindkét villamosvonalon
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. beszerzési hirdetménye.