Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Apát és lányát akarta elgázolni Szerepen

birosag.hu | 2025. 03. 14. | 10:26:20
A Debreceni Törvényszéken előkészítő ülést tartanak.
Apát és lányát akarta elgázolni Szerepen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Előkészítő ülést tart a Debreceni Törvényszék M. A. vádlott ügyében, akivel szemben több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség.

M. A. barátnője 2023. szeptember 10-én a kora délutáni órákban a szerepi vasútállomáson konfliktusba keveredett egy ott élő családdal. A vita végén a nő egy pofont is kapott, ennek hatására kérte telefonon a párját, menjen érte Szerepre.

A vádlott ezt meg is tette, de nem egyedül érkezett – erősítésként három ismerősét is magával vitte. Szerepen felvették a barátnőjét, majd elindultak a bántalmazó férfi lakóhelye felé. A településen autózva észrevették a hazafelé tartó családot, amelynek tagjai kisebb-nagyobb távolságra egymástól lemaradva haladtak. Leghátul ment a vádlott barátnőjét bántalmazó férfi, valamint mellette az egyik kiskorú lánya. A két családtag észlelte az autó hangját, ezért az úttestről a füves útpadkára mentek, meg akarták várni, hogy a jármű elhaladjon mellettük.

M. A. azonban felismerte a férfit és a mellette álló lányát, ezért bosszúból, szándékosan feléjük kormányozta az autót, el akarta őket ütni, azonban az autó elől félre tudtak ugrani. A sértettek az eset során nem sérültek meg, a járműben utasként tartózkodó személyeknek arról nem volt tudomása, hogy a vádlott a sértetteket el akarja ütni. 

A nyomozás során az is kiderült, hogy a vádlott úgy vezette a személygépkocsit Püspökladányból Szerepre, hogy el volt tiltva a vezetéstől.

A büntetőügyben a Debreceni Törvényszék március 17-én előkészítő ülést tart.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Autók ütköztek Pallagnál
Autók ütköztek Pallagnál
Két gépkocsi karambolozott.
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
A tudományos akadémia 199. közgyűlésén.
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Közleményt adott ki a debreceni társaság.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
Debrecenben nyomoznak a borsodi férfi ellen. +Videó
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Vége a rövid kényszerszünetnek.
Debreceni boltból lopott, majd kirabolt egy futárt
Debreceni boltból lopott, majd kirabolt egy futárt
Az előkészítő ülésen nem fogadta el a mértékes indítványt.
Megkezdődött a munka a Kádár dűlőnél
Megkezdődött a munka a Kádár dűlőnél
Debrecen déli és délkeleti részei irányában folytatjuk tovább az útfejlesztéseket – így a polgármester.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Súlyos baleset Hajdúhadháznál
Súlyos baleset Hajdúhadháznál
Tűzoltók, mentők a helyszínen.
Életveszélyesen megégett egy kisfiú Pocsajban
Életveszélyesen megégett egy kisfiú Pocsajban
Mentőhelikopter vitte kórházba.
Munkába állt az új jegyző Hajdúböszörményben
Munkába állt az új jegyző Hajdúböszörményben
Az előző április 1-jén távozott a hivatalból.
Illegális fakereskedelem: Hajdú-Biharban is vigyázni kell
Illegális fakereskedelem: Hajdú-Biharban is vigyázni kell
Megérkezett a 2024-es kockázati besorolás.
Kővel tarkón dobott egy gyereket Nyíradonyban
Kővel tarkón dobott egy gyereket Nyíradonyban
A kilencéves sértettet ezután meg is kergette.
Karambol a hajdúdorogi kereszteződésben
Karambol a hajdúdorogi kereszteződésben
Két személyautó ütközött össze.
Óvodákat újítanak fel Berettyóújfaluban
Óvodákat újítanak fel Berettyóújfaluban
Két helyen is korszerűsítés kezdődik.
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
A beruházás összértéke 7,5 milliárd forint.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
Debrecenben nyomoznak a borsodi férfi ellen. +Videó
Debreceni boltból lopott, majd kirabolt egy futárt
Debreceni boltból lopott, majd kirabolt egy futárt
Az előkészítő ülésen nem fogadta el a mértékes indítványt.
„Ennyi elég lesz?” – rendőröket akart megvesztegetni
„Ennyi elég lesz?” – rendőröket akart megvesztegetni
Súlyosabb büntetést akar a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség.
Kővel tarkón dobott egy gyereket Nyíradonyban
Kővel tarkón dobott egy gyereket Nyíradonyban
A kilencéves sértettet ezután meg is kergette.
Kiskorútól csalt ki pornográf felvételt egy debreceni
Kiskorútól csalt ki pornográf felvételt egy debreceni
Az ügy a törvényszéken folytatódik.
Fogva tartotta Debrecenben élettársát
Fogva tartotta Debrecenben élettársát
A fiatal nő életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Debreceni balhé egy sörért
Debreceni balhé egy sörért
Eladónőt vert meg egy férfi.
Komádi emberölés: az alkalmazott lőtt
Komádi emberölés: az alkalmazott lőtt
A 64 éves férfi a helyszínen belehalt sérülésébe.
Láncfűrésszel támadt debreceni közmunkásokra
Láncfűrésszel támadt debreceni közmunkásokra
Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hirdetés
Hirdetés
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Felszállt a fehér füst: megvan az új pápa
Felszállt a fehér füst: megvan az új pápa
A konklávé második napján máris dűlőre jutottak a bíborosok.
Hirdetés
Gazdaság
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Nagy Márton szerint ez a lépés 30 különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés