Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kondás Elemér, a nehéz idők bölcs döntése

| 2011. 09. 02. | 13:22:47
Debrecen – „Ebben a nagy faluban egy vagány pestinek annyi esélye van az érvényesülésre, mint a Pocsajnak a Barcelona ellen" – fogalmazott az egykori Loki-csatár, s lám, igaza lett. Ide az kell, aki a mi macskánk, a mi kutyánk. Az idegen ugatásra rá se mozdulunk.
Kondás Elemér, a nehéz idők bölcs döntése
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Most a válogatott szereplése miatt van egy kis pihenő a bajnokságban, s ráérünk értékelni, kielemezni. Mert a múltat igenis számvetni kell! És most már van mögöttünk hét bajnoki, ami a pontvadászat negyedét jelenti, egy félidőt felkerekítve. Írhatnánk most csupa szépet és jót, mert hétből hét győzelem után kinek jutna eszébe pocskondiázni, de a csapatot már eddig is agyondicsértük a tudósításainkban, most inkább azt az embert méltatjuk, aki a sikerek kovácsa. Az embert, aki annyira szerény, hogy minden győzelmet elfelejt, és minden héten elölről kezdi a bajnokságot. Nagy hatással lehetett rá Az 50 első randi című film, melyben a lányt rövidtávú memóriája miatt minden nap újra és újra meg kellett hódítani, a hős udvarló tehát nem csüggedhet. Mindenesetre jó lélektani stratégia, tavaly ugyanis éppen annak számlájára (is) írtuk a kudarcot, hogy leült, elfásult, jóllakott a csapat.

Kondás Elemér valamit nagyon jól csinál – mondta nekem a minap az egyik bennfentes, száz-akárhány NB I-es mérkőzéssel a háta mögött, mire megkérdeztem, hogy mi ebben a meglepő? Fényezhetnénk magunkat, mert mi már Kondás Elemér kinevezésekor azzal a címmel üzentünk a DVSC-vezetésnek, hogy „Bölcs döntés!”, de elegánsabb, ha a Loki-menedzsment bátorságát énekeljük meg. Az élvonalban addig csak pályaedzőként közreműködő szakembert megbízni egy nyilvánvalóan bajnoki címre törő csapat irányításával, minden kétséget kizáróan bátorság. Sokkal nagyobb, mint busás gázsiért cseh remeket szerződtetni, akiről ráadásul ki sem derül, hogy valóban remek-e, mert a nyelvi nehézségek miatt, a hatékony kommunikáció hiányában kölcsönösen keveset tudunk meg egymásról. A magyar labdarúgás szereplői körülbelül úgy állnak az idegen nyelvekkel, mint a kőművesek vagy a TSZ-elnökök, tehát nem mindig a cseheken múlik a siker, a lényeg az, hogy a nagytudású szláv mesterek Debrecenben nem jöttek be, és reméljük, a cseh vonalat egy időre lekapcsolják a Loki góréi.

Kondás Elemér kinevezésekor sokan érveltek mellette és sokan ellene, mert ami a hátránya, az az előnye is. Az NB I-ben sincs rutinja, de legalább nem elhasználódott, és ami a legfontosabb: a „mi emberünk”. Ha nem is tősgyökeres debreceni, de a velejéig lokista! Plókai Mihályt kérdeztem annak idején, milyen jövőt jósol Kabát Péternek Debrecenben, hiszen együtt rúgták a labdát Kispesten, azóta is ápolják a barátságot. Mihály nem köntörfalazott: „Ebben a nagy faluban egy vagány pestinek annyi esélye van az érvényesülésre, mint a Pocsajnak a Barcelona ellen” – fogalmazott az egykori Loki-csatár, s lám, igaza lett. Ide az kell, aki a mi macskánk, a mi kutyánk. Mentalitástörténeti értekezésbe most nem bocsátkozom, e fórumon megtette nemrég a jó tollú kollégám, a lényeg, hogy ebben a zárt közösségben a jövő-menő, alkalmazkodásra képetelen zsoldosokon lazán átnéznek.

A nehéz idők bölcs döntéseket kívánnak, márpedig tavasszal, amikor ütötték-vágták a Lokit, nehéz idők voltak. Másrészt a DVSC történetének legnagyobb sikerét is saját emberrel érte el, ezt azért ne feledjük! És most nem a kozmopolitizmust alázom, csak győzni akarok! Mert a Loki-győzelem mindennél többet ér, ha benned a vér...

Cs. Bereczki Attila
 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Az eső miatt nem léphet pályára Marozsán
Az eső miatt nem léphet pályára Marozsán
A szoboszlói teniszező párosban mérettette volna meg magát.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Szakítanának a fenntarthatatlanná vált gyakorlattal a reformátusok a Püspöki palotában
Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, az összes ingatlan elértéktelenedik – érvelnek.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
Gyermeknap a Zsuzsival
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.