Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bölcs döntés: Kondás Elemér marad a Loki edzője!

| 2011. 05. 24. | 01:13:34
Debrecen – A DVSC Futball Szervező Zrt igazgatótanácsa hétfőn este úgy döntött, hogy a jövőben is Kondás Elemér irányítja majd a csapat szakmai munkáját. A trénerrel kétéves szerződést kötött a klub.
Bölcs döntés: Kondás Elemér marad a Loki edzője!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kondás Elemér áprilisban, a cseh Zdenek Scasny lemondása után ült le a Loki kispadjára. Akkor még a hátralévő hét mérkőzésre szólt a megbízatása, vele a gárda három győzelem mellett két döntetlent ért el, és egyszer kikapott.

Kondás Elemér 1993 és 1995 között a Loki labdarúgója volt, a csapattal bronzérmet is nyert. Ezt követően Kabára igazolt, ahol Pellei Sándor elnöksége idején öt évet játszott. Később visszatért a debreceni klubhoz, és a juniorcsapat edzője lett, majd 2002-2004 között Szentes Lázár mellett pályaedzőként dolgozott az első keretnél. Szentes távozása után előbb fiókcsapatunkat, az NB III-ban szereplő Létavértest irányította, majd a Loki második gárdájának, az akkor a harmadosztályban induló DVSC-DEAC-nak lett a vezetőedzője, rögtön meg is nyerték a bajnokságot.

Edzőként a következő sikereket érte el: ezüstérem a DVSC juniorcsapatával (2002), bronzérem a DVSC felnőtt csapatával pályaedzőként (2003, 2004), NB III ezüstérem a Létavértessel (2005, 2006), NB III-as bajnoki cím a DVSC-DEAC-cal (2008), NB II-es ezüstérem a DVSC-DEAC-cal (2009, 2010) - írja a dvsc.hu.
 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Szomorú szezonvég: csak nyolcadik a Debrecen
Szomorú szezonvég: csak nyolcadik a Debrecen
A DEAC kosarasai ennél jóval sikeresebb szezonra számítottak.
Gazdaság
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.