Hirdetés
Sándor Tamást is eltiltották
| 2014. 10. 01. | 13:43:15
Több áldozattal járt a debreceniek paksi vendégszereplése.
A szombati, Paks elleni bajnoki mérkőzésen két debreceni labdarúgót, Kulcsár Tamást és Zsidai Lászlót, állított ki a játékvezető második sárga lap után.
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága tárgyalta a kiállított labdarúgók ügyét. Zsidai László, mint visszaeső 2, Kulcsár Tamás 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Vagyis a csatárnak a Honvéd elleni találkozót kell kihagynia, míg középpályásnak a szombati NB I-es meccs mellett a Videoton otthonában rendezendő rangadón sem léphet még pályára.
Sándor Tamás pályaedzőt is eltiltották, ő a kispadra 2 soron következő NB I-es bajnoki mérkőzésen nem ülhet le, mert a játékvezető ítélete ellen sértő módon tiltakozott - írja az mlsz.hu.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasta már?
Úgy odaégett a vacsora, hogy három ember kórházba került Debrecenben
Tízemeletes társasházban keletkezett a tűz.
Magyar Péter után Bayer Zsolt is utcára hív
Eljött az idő, hogy erőt mutassanak „a normális emberek” – mondta.
Gazdaság
Adóbevallás: pár nap múlva lejár a határidő
Egyre többen rendelkeznek adójuk 1+1 százalékáról.
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban – Debrecenben is
A Vodafone folyamatosan fejleszti hálózatát.
Három réteget hozna helyzetbe a Civil Fórum Debrecen
Másként képzelik el a lakásprogramot.
Orbán Viktor Debrecent hozta fel példaként
Amikor pénzről van szó és gazdaságról van szó, akkor a valóság inkább az együttműködés felé mutat - jegyezte meg a kormányfő.
Ki tartja majd rendben a debreceni uszodákat?
Keresik a megfelelő vállalkozót.
Támogatott tartalom
Parkolási rend a pünkösdi hétvégén Debrecenben
A DV Parking Kft. tájékoztatója.
Síncserére készül a DKV
Nyílt beszerzési eljárás.
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A Kuckó Önkéntes Program különleges kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az 1%-os rendelkezés fontosságára.
Élőzenés est Debrecen legújabb szórakozóhelyén
Minden korosztály otthon érezheti magát