DVSC-dilemma: Kiss Zoltán túl nagy pénzt akar?
A Rocky becenévre hallgató, debreceni ikonnak számító futballista szerződése december 31-én járt le, s ennek kapcsán több helyütt is nyilatkozott, nem leplezve csalódottságát: „A kényszer nagy úr, ha menni kell, akkor menni kell. Minden a városhoz köt, nagy lenne a váltás, de ha távoznom kell, akkor próbálom a legjobb megoldást választani" - mondta Kiss Zoli.
A DVSC hivatalos honlapján vélhetően erre reagálva azt közölte, hogy egyelőre nincs megállapodás a középpályás szerződéshosszabbításával kapcsolatban, ám szó sincs arról, hogy a játékosnak ne kínálnának újabb kontraktust. A Loki vezetőitől szerint a 30 éves labdarúgónak december elején szerződést ajánlott a klub ugyanazokkal az anyagi feltételekkel, mint az elmúlt két évben volt. A játékos gondolkodási időt kért, majd a felek karácsony előtt folytatták a tárgyalást, ám megállapodás ismételten nem született.
Úgy tűnik tehát, a klub szeretné, ha Kiss Zoltán Debrecenben folytatná, de - ahogy a honlapon olvasható - "természetesen reális anyagi feltételek mellett". A döntés tehát a DVSC szerint a Rocky kezében van.