Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Csúfos kudarcot vallottak a kedvenceink

| 2013. 07. 26. | 00:01:12
A debreceniek szinte számolatlanul kapták a gólokat, és rögtön az első akadályba belebotlottak az Európa Liga selejtezőjében.
Csúfos kudarcot vallottak a kedvenceink
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nem telt ház, de remek hangulat, mintegy 8 ezer néző fogadta a pályára lépő csapatokat a Szpari-stadionban. Első olvasatra igencsak védekezőnek tűnt a DVSC felállása, egy szem csatárt, Ibrahime Sidibét küldte pályára a Loki-mester, több Loki-drukker hiányolt mellőle még egy, de inkább két támadót. Éppen Sidibe került először helyzetbe az 5. percben, miután forintos labdát kapott Czvitkovicstól, de egy védőtől szorongatva mellé lőtt. A kezdeti nagy „rohanás” után leült a meccs, elkezdtek ismerkedni a fiúk, majd Trininics fölé szálló távoli bombája megtörte a csendet.


Az első félidőben Szakályék annyira passzívan játszottak, hogy arra az egyszeri szurkoló nem talált magyarázatot (További fotókért kattintson a képre)

A félidő derekán megnyugvással könyveltük, el, hogy a Strömsgodset képtelen a túl acélos rohamokra, inkább csak becsületből, mint fantáziából és ötletektől vezérelve tette a dolgát. A labdát mindenesetre többet birtokolta, és ez verejtékcseppekkel járt a debreceni halántékokon.  Sajnos a félidő második részében sem változott a játék képe, és ez már morgolódást váltott ki a hajdúsági hívek körében! A Loki ugyanis meglehetősen passzívan futballozott, a norvégok elkezdték uralni a középpályát. Az aggodalmak sajnos nem voltak megalapozatlanok, mert a 34. percben egy bal oldali beadást követően Kovács Péter – kapu előtti kavarodás után – betalált (0-1) . Ezzel a góllal a norvég együttes nemhogy ledolgozta a hátrányát, hanem egyenesen továbbjutó helyzetbe lőtte magát! A sokkhatás miatt hirtelen nem tudtuk eldönteni, hogy a hit, az akarat, esetleg a tudás hiánya akadályozta a debrecenieket, és a kérdésre a szünetig nem is kaptunk választ.


Zsidainak is bizonyítania kell még, hogy érdemes volt leigazolni... (További fotókért kattintson a képre)

Rohamra fel! – adta ki a parancsot a sok ezer, Nyíregyházára átruccant debreceni a második félidő kezdetén, de rögtön jött a hidegzuhany, egy újabb kapu előtti „idétlenkedésnek+ az lett a vége, hogy Boateng megszerezte a drammeniek második gólját (51. p.: 0-2). A DVSC ezzel egy fényévnyire került a továbbjutástól, a két gól a játék képét tekintve ugyanis azt jelentette!

A reményt természetesen ennek ellenére sem adtuk fel, a lelátóról a „Soha ne add fel!”, a kispadról pedig egy kettős csere jött. Mielőtt azonban felírtuk volna, hogy kik jönnek be, illetve mennek le, Strorflor lövése megpattant egy debreceni védőn, a labda pedig a tehetetlen Verpecz mellett a bal alsóban kötött ki (57. p. 0-3). Minden álmunk szertefoszlott! A Szpari-stadion végképp elnémult, illetve némi füttyszó megtörte a csendet, a kiábrándultságot jelezve.

A Loki becsületből még próbálkozott, az egyik új ember, a szlovén Volas lőtt egy kapufát, kiállíttatott egy embert, de csak ennyire tellett. A percek langyos játszadozással teltek-múltak, a B-középben felcsendült néhányszor a "Kurva a gyenge!", illetve a "Mi a f@sz van?", de ennek sem volt különösebb hatása, a piros-fehérek beletörődötten, szenvedve húzták ki a végéig. Persze nem is volt már sansz, négy gól kellett volna a továbbjutáshoz...

Európa Liga, 2. selejtezőkör, visszavágó
DVSC-Strömsgodset 0-3 (0-1)
Nyíregyháza, 8000 néző. Vezette: Szpatasz  (Szaraidarisz, Dimitriadisz - görögök)
DVSC: Verpecz – Nagy Z. (Ferenczi 76.), Máté, Mészáros, Korhut – Trninics (Kulcsár 57.), Zsidai – Czvitkovics (Volas 57.), Se. Bouadla, Szakály - Sidibe
Strömsgodset: Kwarasey - Vilsvik, Horn, Storbaek, Hamoud - Johansen, Nana (Brenne 85.), Ibrahim (Ovenstand 73.) – Storflor (Sveen 73.), Kovács, Wikheim
Gól: 0-1 Kovács (35.), 0-2 Nana (51.), 0-3 Storflor (58.)
Sárga lap: Trninics (33.), Nana (45.), Vilsvik (68.), Johansen (83.)
Kiállítva: Storbaek (71.)

Továbbjutott: A Strömsgodset, 5-2-es összesítéssel.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Háború és béke: telefonon tárgyalt Orbán és Zelenszkij
Háború és béke: telefonon tárgyalt Orbán és Zelenszkij
A kétoldalú konzultációkat folytatni fogják.
Gazdaság
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.