Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tankcsapda: telt ház után telt térre számítanak

| 2010. 12. 15. | 11:55:15
Debrecen – Még két nagy buli, aztán pedig az aktív feltöltődés vár a fiúkra: a Tankcsapda sikeres évet hagy maga mögött 2010-ben (is).
Tankcsapda: telt ház után telt térre számítanak
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Tankcsapda is támogatta a vörösiszap-katasztrófa érintettjeit! Ajkai koncertjük teljes bevételét, több mint másfél millió forintot, a decemberi koncertsorozat főtámogatója (a MOL) segítségével felajánlották a devecseri önkormányzatnak.
A debreceni zenekar ebben az évben már csak két koncertet ad, aztán januártól a tavasz elejéig elvonulnak egy kisebb feltöltődésre, hogy áprilistól újult erővel országos koncertkörútra induljanak. A pihenésre szánt hónapok azonban nem mind a három zenésznek telnek majd egyformán. A Tankcsapda frontemberére, Lukács Lacira például még egy operáció is vár, bal térde keresztszalag-szakadását kell januárban műteni.
Persze ez a sérülés nem befolyásolja a téli turné menetét, a telt házas ajkai és keceli koncertek után jön a két legnagyobb buli: december 18-án, Budapesten a Syma Csarnokban, szilveszterkor pedig Debrecenben, a Kossuth téren. Az évzáró koncert érdekessége, hogy a Tankcsapda eddigi pályafutása során csak egyszer koncertezett december 31-én, még 2003-ban. A hazai pályás esemény mind technikailag, mind pedig műsor tekintetében rendhagyó lesz, óriási bulira számíthatnak az érdeklődők.
A zenekar jövő év elején még egy meglepetéssel szeretne kedveskedni. Egy új könyvet készülnek kiadni, melyben a Tankcsapda életéről készült legérdekesebb fotókat gyűjtik össze. A zenekar népszerűségét pedig sok más mellett az is bizonyítja, hogy húszéves jubileumi koncert DVD-jük a napokban arany DVD lett.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Háború és béke: telefonon tárgyalt Orbán és Zelenszkij
Háború és béke: telefonon tárgyalt Orbán és Zelenszkij
A kétoldalú konzultációkat folytatni fogják.
Ingyenes lesz a múzeum a berettyóújfaluiaknak
Ingyenes lesz a múzeum a berettyóújfaluiaknak
Több helyi látogató, erősebb kötödés a városhoz.
Gazdaság
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.