Orbánnak Debrecenben is meggyűlt a baja a tüntetőkkel

Orbán Viktor szerint az ellenük megfogalmazódó összes vád és támadás valójában mellettük szóló érv; a korábban a mezőgazdaságáról és az egyeteméről híres Debrecent „fél Európa által irigyelt ipari központtá” változtatták, amelynek így 25-30 évre biztosították a jövőjét, hangoztatta a miniszterelnök a kormányzó pártszövetség április 9-i debreceni kampányeseményén. A Dósa nádor téri színpadtól ötven méterre már az ellene tüntetők sűrűn álltak, a hangzavar helyenként akkora volt, hogy Orbán Viktor a tiszásokhoz szólt az emelvényről. Ettől eltekintve – néhány ezer ember részvételével – békésen lezajlott a választási gyűlés.
A kormányfő az ellenzéki molinók és a mocskos fideszezés hallatán eleve azzal indított, hogy „örül azoknak érdeklődőknek, akik még nem tudják, hová húzzák az ikszet”, szeretné őket néhány gondolattal segíteni a döntésben, valamint „jó, hogy a tiszások is eljöttek”. Azzal folytatta, hogy az összes magyarországi város közül az ipari központtá vált Debrecen jövőjét látja a legbiztosabbnak, ahol még az unokáknak is a mostani gazdaságfejlesztés teremt munkahelyet. Majd ismét kiszólt, mondván, a kampányuk óriási sikerré állt össze. Mert
míg az elején az ő „polgári, nemzeti, keresztény értékek valló híveikre falkában uszult (sic! – a szerk.) az ellenfél”, addig mára a korábbi csöndes többség hangossá változott.
Orbán Viktor szerint a választás tétje a magyarok pénze, a kérdés pedig az, „megengedjük-e”, hogy elvigyék azt a pénzt az ukrajnai Donyeckbe… A miniszterelnök újfent hangoztatta: ha nem ők nyerik a választást, akkor a magyarok pénzéből Ukrajnának nyújtandó kölcsönök lesznek, amit sose látnak viszont az Európai Unió tagországai („a tiszások addig álljanak egy lábon, míg az ukránok visszafizetik a pénzt”). Magyarországot leválasztják az orosz energiáról – folytatta –, így oda lesz a védett üzemanyagár, a rezsicsökkentés és általában az elmúlt egy-két évben hozott jóléti intézkedések. A pártelnök elfogadhatatlannak tartja, hogy a titkosszolgálatok ki-be járkálnak, Szijjártó Péter lassan az édesanyját sem tudja felhívni, hogy le ne hallgatnák. A tiszások behívták a titkosszolgálatokat, hogy általuk nyerjék meg a választásokat – jelentette ki.

A miniszterelnök az orosz-ukrán háborúra célozva igazságtalannak tartja az elmúlt 4 évet, mert szerinte Magyarországnak kétszer, háromszor messzebbre kellett volna jutnia. Ugyanakkor a következő kormányzati ciklus végére a jelenlegi 4,7 millió foglalkoztatott helyett 5 milliót és 1 millió forintos átlagjövedelmet ígért.
Beszélt a „világrekord” családtámogatási politikáról, megjegyezve, „hiába volt a kelleténél jóval kisebb a gazdasági növekedés”, mégis megkétszerezték a gyermekek utáni adókedvezményt, élethosszig tartó személyijövedelemadó-mentességet kaptak a legalább kétgyermekes anyák.
Szerinte a mostani kampány fő tanulsága az, hogy „gyűlöletre nem lehet országot építeni”, miközben a „tiszások ezt csinálják, és ez lesz a vesztük”. Őket az különbözteti meg tőlük – tette hozzá –, hogy a szeret és az összefogás erejében hisznek.
– Komoly viharfelhők gyülekeznek Európa és Magyarország felett, nagyobb feladatokat kell megoldani, mint az előző négy év során. A háborúellenes szövetségünket meg kell újítani, amelyhez 3 millió szavazatra van szükség április 12-én. Ezért ezúttal ne még egy embert vigyenek el magukkal, hanem vigyenek el mindenkit – buzdított. Orbán Viktor „megérti a fiatalokat, akik hatalmat akarnak és sarzsit”. Megérti, ha egy fiatalember a „fejébe veszi, hogy miniszterelnök lesz, de mindennek rendelt ideje van és ez most nem az az idő”.
„Nem a mocsárra, a széthúzásra, a dühre”
Az eseményen beszéltek a Fidesz-KDNP debreceni képviselőjelöltjei, Barcsa Lajos, Széles Diána és Antal Szabolcs is. Barcsa Lajos szerint sorsdöntő választás elé nézünk, mely fő kérdése, hogy Magyarország a saját útját járja tovább vagy mások diktálnak. Ellenfelét, Tárkányi Zsoltot (TISZA) azzal támadta, hogy nem debreceni, hanem budapesti lakos, miközben a debrecenieket egy debreceninek kell képviselnie. A Nagyállomás és az autóbuszállomás felújítása mellett megígérte a Kishegyesi úti külön szintű vasúti csomópontot, a józsai északi elkerülőt és a 35-ös négysávosítását a településrész és Debrecen között, a Civaqua folytatását.
Antal Szabolcs arra hivatkozott, hogy 12 éve Hajdúsámson polgármestere, s szerinte ilyen zűrzavaros világban nem lehet kezdőkre bízni egy ország sorsát. Emlékeztetett arra, hogy a 2015-ös migrációs válság veszélyeit Európában előként Orbán Viktor ismerte fel helyesen és „ez a helyzet most a háborúval is”. – Az elmúlt 16 évben, aki szorgalmasan dolgozott, tudott egyről a kettőre jutni. 2010-ig lesajnálták Kelet-Magyarországot, a kormánynak köszönhetően már irigykedve nézik az eredményeinket – közölte. A választáson való részvételre úgy buzdított, hogy „jól állnak, de a meccset még nem fújták le, most kell a legkeményebben dolgozniuk”.
Széles Diána azzal kezdett, hogy „hangorkánt várt volna Debrecentől”, s azzal folytatta, hogy a megmaradás városának tartja Debrecent. – A református kollégium 488. éve mutatja nekünk az utat, mert az intézmény a hit, az összefogás sziklaszilárd erejére épült, nem a mocsárra, a széthúzásra, a dühre. Az a felelősségünk, hogy ez ne változzon. Debrecen megmaradásához is stabil alap, biztonság szükséges, amit a Fidesz nyújt – hangoztatta.

A kampányeseményen Papp László (Fidesz-KDNP) polgármestere úgy fogalmazott, hogy a rendszerváltás óta Debrecen jutott a legtöbbre a vidéki Magyaroszágon. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szintén a Fidesz-KDNP pártszövetségnek kampányolt. Nehéz időket élünk, amikor a világ rendje megváltozik, amikor a változás kockázat – jelentette ki.
Ratalics László





















































































































