Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mindkét debreceni sprinter búcsúzott

mti | 2024. 08. 08. | 11:48:22
A reményfutamból egyikőjük sem jutott tovább.
Mindkét debreceni sprinter búcsúzott
Kozák Lucának a nagyon erős mezőnyben nem jött ki a lépés (Fotó: MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kozák Luca és Kerekes Gréta is búcsúzott a reményfutamban 100 méter gáton augusztus 8-án, csütörtökön a párizsi olimpián.

Kerekes Gréta a szerdai előfutamban 13.50 mp-cel hetedikként ért célba, de teljesítményében közrejátszott, hogy a mellette lévő pályán bukott Michelle Jenneke, valamint megsérült a keze. A reményfutamban egyébként az ausztrál sprinter ismét Kerekes mellé került.

A vigaszágon a három versenyből az első két helyezettek jutottak az elődöntőbe, a debreceni sprinter az első futamban a hetes pályán kapott helyet. Az idei legjobb idők alapján nem számított esélyesnek, mivel 12.97-es eredményénél vetélytársai már jobbat értek el.

Kerekes, aki tavaly bronzérmet nyert az Európa Játékokon, remekül rajtolt, de féltávnál már látszott, hogy a továbbjutó helyekbe nem tud beleszólni, végül 13.20 mp-cel ötödik lett.

A vegyes zónában elmondta, délután elviszik röntgenre, hogy megvizsgálják szerdán megsérült kezét, de ez nem akadályozta a futásban.

Abszolút az volt bennem, hogy legyen meg az eleje, legyen meg az a Kerekes Gréta, hogy azt mondják, ez igen. Úgy éreztem, hogy nagyon harcos, jó futás volt. Hogy hol ment el az idő, azt nem tudom. Voltak benne apró hibák, de tökéletes futás nincs. Annak örülök, hogy a tegnapi horrorfutam után ez összejött. Küzdöttem, nem estem szét mentálisan 

- nyilatkozott Kerekes Gréta.

Hozzátette, összességében nehéz és fárasztó szezonja volt, mert csak egy hónappal ezelőtt tudta meg, hogy indulhat az olimpián, így addig "hajszolnia" kellett a kvótát.

"Büszke vagyok magamra, hogy idáig eljutottam 32 évesen és nem adtam fel az álmomat" - hangsúlyozta.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes Kozák Luca szerdai gyengébb futása (13.11 mp) után azt mondta, bizonyítani akarja, hogy helye van a legjobb 24 között. A debreceni atléta kisebb sérülése miatt a júniusi Eb óta nem versenyzett és még nem futott idén 13 mp alatt - az országos csúcsot 12.69-cel tartja.

A szerdai futamban a kettes pályáról rajtolt, jól futotta meg a táv első felét és szoros versenyben a harmadik helyre dobta be magát, idei legjobbjával, 12.96-tal.

Összességében nem volt egy rossz futás, főleg a tegnap után, mert rendesen össze kellett magamat szedni és fejben helyre tenni, hogy képes vagyok egy jobb teljesítményre. Örülök, hogy versenyben voltam végig. Azt éreztem, hogy ami az erősségem szokott lenni, hogy a végén még van egy fokozat, az most nem volt meg. Nyilván nagyon sok mennyiségi edzés kimaradt. Azt próbáltuk, hogy a gyorsaságom jöjjön vissza és már nem volt arra idő, hogy az állóképességet fejlesszük 

- mondta Kozák Luca. 

Kiemelte, nem ezért jött Párizsba, de most tud ennek az eredménynek örülni. 

"Nagyon erős a gátas mezőny. Az elmúlt hat-hét évben mindig hoztam világversenyen az extrát, most ebben az évben ez nem sikerült, de majd jövőre talán megint" - fogalmazott.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Nyílt nap a debreceni vívóknál
Nyílt nap a debreceni vívóknál
A Békessy Béla Vívócentrumban bárki kipróbálhatja a sportágat.
Magyar arany az öttusa-vb-n
Magyar arany az öttusa-vb-n
Két ezüstérem után jutott fel a csúcsra.
Meghalt Boros Gergely világ- és Európa-bajnok kajakos
Meghalt Boros Gergely világ- és Európa-bajnok kajakos
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a saját halottjának tekinti.
Kiharcolta a vb-részvételt a DEAC tornásza
Kiharcolta a vb-részvételt a DEAC tornásza
A dereceniek kiválósága a világkupán nyújtott kiemelkedő teljesítményének köszönheti.
Megkezdődik az év utolsó háromhetes viadala
Megkezdődik az év utolsó háromhetes viadala
Két év után szerepelhet ismét magyar férfi bringás Grand Tour-viadalon.
Az európai elitben a magyarok
Az európai elitben a magyarok
Két év múlva rendezik a Los Angeles-i olimpiát.
A magyar női maratonisták előtt le a kalappal!
A magyar női maratonisták előtt le a kalappal!
Legutóbb 1966-ban nyert magyar maratonista Eb-n érmet.
Kozák Lucával hatodik a női 4x100-as váltó
Kozák Lucával hatodik a női 4x100-as váltó
A debreceni sprinter a harmadik ember volt a váltóban.
Kozák Lucával EB-döntős a magyar sprintváltó
Kozák Lucával EB-döntős a magyar sprintváltó
A debreceni kiválóság és társai országos csúcsot javítottak.
Senánszky Petrának 4 század hiányzott...
Senánszky Petrának 4 század hiányzott...
A debreceni klasszis így a 9. helyen végzett.
Atlétikai Eb: hetedik hely a debrecenitől
Atlétikai Eb: hetedik hely a debrecenitől
Klekner Hanga bizakodó a jövőt illetően.
Vizes Eb: Milák Európa-csúccsal aranyérmes
Vizes Eb: Milák Európa-csúccsal aranyérmes
Kós Hubert az 5. helyen végzett.
Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt híreink
Debreceni tram-train: nincs ez megbeszélve
Az előző kormány sunyított az 1-es villamos ügyében – a jelenlegi sem sietteti.
Újabb határidő, újabb csalódás a Faraktár utcán
A lépcsőfokok még meg sem érkeztek a debreceni beruházás helyszínére.
Megalakult az egyetemi alapítvány új kuratóriuma
A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány felügyelő bizottságának elnöke Dékány Dóra ügyvéd.
Aranybika-vita: Tárkányi személyeskedésre váltott
A debreceni polgármester kifogásolta, hogy a tiszás politikus megkönnyebbüléssel fogadta a terv várható elmaradását.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Bihar
Pár napra bezárták a debreceni nyilvános vécéket
A Csapó utcai automata illemhelyek viszont üzemelnek.
Víz nélkül marad több debreceni társasház
Javítást végeznek a szakemberek.
Rektori megbízottal erősített a Debreceni Egyetem
Fealadata a vállalati kapcsolatokat segítése.
Mongol állami kitüntetés a debreceni kutatónak
Külföldieknek ritkán ítélik oda.
Hirdetés
Hirdetés