Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kerekes Gréta: 30 éves vagyok, de még sose kaptam ennyi szeretetet

| 2023. 08. 23. | 11:26:00
A debrecenit elragadtatta a publikum.
Kerekes Gréta: 30 éves vagyok, de még sose kaptam ennyi szeretetet
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Amint arról beszámoltunk, Kozák Luca továbbjutott, Kerekes Gréta és Tóth Anna kiesett 100 m gáton kedden a budapesti atlétikai világbajnokságon. A férfi kalapácsvetés mellett ez a szám volt az, amelyben a maximális számú három magyar versenyző indult, közülük ketten – Kozák és Kerekes – debreceniek.

Kerekes Gréta mutatkozott be elsőként, aki az első futamban kapott helyet. Az öt előfutamból az első négy helyezettek mellett a további négy legjobb idő tulajdonosa folytathatja szereplését a szerdai elődöntőben. A 2019-es Európa Játékokon harmadik Kerekes idén érte el 12.92 másodperces egyéni csúcsát, amely azonban a leggyengébb volt futamában. A debreceni sprinternek egy vetélytársát sikerült megelőznie, 13.09-cel hetedikként ért célba, így kiesett.

– Nem az idő a legfontosabb, persze meg lehetett volna koronázni a karrieremet egy egyéni csúccsal a hazai világbajnokságon, hanem ez az érzés, amikor ennyi ember előtt bemutatnak, és 30 éves vagyok, de még sose kaptam ennyi szeretetet

– mondta a vegyes zónában a futam után Kerekes, aki azt is kiemelte

"mindig is büszke voltam arra, hogy magyar vagyok, de most azt éreztem, hogy a nézők is büszkék rám".

Kerekes után következett az Eb-ezüstérmes Kozák Luca, aki egyértelműen a továbbjutás reményében állt rajthoz. Futamában kapott helyet a dohai világbajnok amerikai Nia Ali és a lengyel Pia Skrzyszowska, aki tavaly Kozák előtt szerezte meg Münchenben az Eb-aranyat. A két esélyes, valamint Kozák és a dél-afrikai Marione Fourie féltávtól ellépett a többiektől, innentől nem volt kérdés, hogy ők jutnak tovább helyezéssel. Kozák negyedikként 12.71 mp-cel, idei legjobbjával biztosította helyét az elődöntőben. Mindössze két századdal maradt el országos csúcsától és a 15. helyen került a 24 közé.

– Az volt a cél, hogy egy koordinált futást csináljak és ne görcsöljem el, hiszen ez egy technikai szám, és amikor az ember görcsösödik, akkor szokott általában rontani. Azt is figyeltem, hogy ne vigyen el a hév, mivel a Nia és a Pia is nagyon közel volt, inkább próbáltam a saját ritmusomat futni. Éreztem, hogy a környezetemben nincs mögöttem senki, így nem is kellett nagyon erőlködnöm a végén

- hangsúlyozta Kozák Luca, aki a szerda esti programban 20.40-kor áll rajthoz, hogy a fináléba jutásért fusson 100 méter gáton.

[Beillesztett cikk: Kozák Luca bejutott a világbajnoki elődöntőbe Budapesten]

 

Hirdetés
További híreink
Víz nélkül maradt néhány debreceni társasház
Víz nélkül maradt néhány debreceni társasház
Lajtos kocsit állítottak szolgálatba.
Kósa Lajost feljelentették a Legfőbb Ügyészségen
Kósa Lajost feljelentették a Legfőbb Ügyészségen
Sérelmezik, hogy a debreceni politikus neve a vádiratban még tanúként sem szerepel.
Galiba Gyermekfesztivál: hat nap, 91 program
Galiba Gyermekfesztivál: hat nap, 91 program
A családoké lesz a főszerep Debrecenben.
Felújítaná légkezelő rendszerét az élményfürdő
Felújítaná légkezelő rendszerét az élményfürdő
Hűtőkörök és szerkezeti elemek korszerűsítésére várják az ajánlatot.
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
A kedvezményes jegyértékesítés már elindult.
Alvó férfit fosztottak ki Debrecenben
Alvó férfit fosztottak ki Debrecenben
Két nő volt az elkövető.
Lángok csaptak fel szerte Hajdú-Biharban
Lángok csaptak fel szerte Hajdú-Biharban
A szárazság miatt keletkezett tűz miatt kellett beavatkozni.
Vízvizsgálati célokra költene a Debreceni Vízmű Zrt.
Vízvizsgálati célokra költene a Debreceni Vízmű Zrt.
Pályázat. A beruházás korszerűsíti és bővíti a laboratórium mérési lehetőségeket.
Súlyos baleset Debrecennél, a 33-ason
Súlyos baleset Debrecennél, a 33-ason
Mentők, tűzoltók a helyszínen.
Másképp jár a villamos a karneváli héten
Másképp jár a villamos a karneváli héten
Az 1-es és a 2-es villamosok közlekedését is érinti.
Forgalomkorlátozás a debreceni körforgalomban
Forgalomkorlátozás a debreceni körforgalomban
Aki teheti, válasszon másik útvonalat!
Atlétikai Eb: hetedik hely a debrecenitől
Atlétikai Eb: hetedik hely a debrecenitől
Klekner Hanga bizakodó a jövőt illetően.
Vizes Eb: Milák Európa-csúccsal aranyérmes
Vizes Eb: Milák Európa-csúccsal aranyérmes
Kós Hubert az 5. helyen végzett.
Párizsi Eb: Kós Hubert aranyérmes
Párizsi Eb: Kós Hubert aranyérmes
Milák Kristóf és Sárkány Zalán is bronzérmet szerzett – mindketten országos csúcsot úsztak.
Életveszélyes sérülés a Budapest Grand Prix-n
Életveszélyes sérülés a Budapest Grand Prix-n
A szövetség vizsgálatot indított.
Kozák Luca: Visszaküzdöttem magam Európa élmezőnyébe
Kozák Luca: Visszaküzdöttem magam Európa élmezőnyébe
A debreceni gátas az ötödik helyen végzett az EB-n.
Korábbi országgyűlési képviselő hunyt el a triatlonversenyen
Korábbi országgyűlési képviselő hunyt el a triatlonversenyen
2007-től 2010-ig volt az SZDSZ országgyűlési képviselője.
Gyászol a magyar evezősport
Gyászol a magyar evezősport
Elhunyt Melis Zoltán.
Három ifjú debreceni is utazhat Amerikába
Három ifjú debreceni is utazhat Amerikába
A magyar atlétika utánpótlása szárnyal?
Két debreceni arany a budapesti magyar bajnokságon
Két debreceni arany a budapesti magyar bajnokságon
Többen előkelő helyen végeztek a debreceniek közül.
Országos bajnok a debreceni gátfutó
Országos bajnok a debreceni gátfutó
Kozák Luca esélyeshez méltó teljesítménnyel győzött.
Vb-bronzérmes egyéniben a debreceni Battai Sugár
Vb-bronzérmes egyéniben a debreceni Battai Sugár
Világbajnokságon először végzett egyéniben dobogós helyen.
Hirdetés
Hirdetés
Víz nélkül maradt néhány debreceni társasház
Víz nélkül maradt néhány debreceni társasház
Lajtos kocsit állítottak szolgálatba.
Ismét emelkednek az üzemanyagárak
Ismét emelkednek az üzemanyagárak
Mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés következik.
Hirdetés
Horvátország: 58 magyart kellett kimenekíteni
Horvátország: 58 magyart kellett kimenekíteni
A horvát hatóságok és a Vöröskereszt gondoskodnak az ellátásukról.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kósa Lajost feljelentették a Legfőbb Ügyészségen
Kósa Lajost feljelentették a Legfőbb Ügyészségen
Sérelmezik, hogy a debreceni politikus neve a vádiratban még tanúként sem szerepel.
Pálinkafőzés: a NAV figyelmeztet
Pálinkafőzés: a NAV figyelmeztet
Magánfőzőként évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő jövedékiadó-mentesen.
Magyar Péter meghívását senki nem fogadta el
Magyar Péter meghívását senki nem fogadta el
Paksra invitálta a parlamenti pártok vezetőit.
Gazdaság
A legjobb hajdú-bihari portékákat keresik
Idén is lehet pályázni termékdíjra.
Nettó 62 millióból korszerűsítik az álmosdi iskolát
Festenek, burkolnak, akadálymentesítenek.
Felújítaná légkezelő rendszerét az élményfürdő
Hűtőkörök és szerkezeti elemek korszerűsítésére várják az ajánlatot.
Menesztették a Magyar Posta vezetőjét
Kapitány István jelentette be.
Aszály: azonnali segítséget kapnak a gazdák
Rengeteg kárbejelentés érkezett.
Újra apadásnak indult a Duna
Ez a paksi atomerőmű működése miatt sem jó hír.
Támogatott tartalom
Extra segítség a téli tüzelő előkészítéséhez
Extra segítség a téli tüzelő előkészítéséhez
Hecht rönkhasító fejszés rönkhasítás helyett.
Galiba Gyermekfesztivál: hat nap, 91 program
Galiba Gyermekfesztivál: hat nap, 91 program
A családoké lesz a főszerep Debrecenben.
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
A kedvezményes jegyértékesítés már elindult.
Borok, ízek, dallamok Hajdúszoboszlón
Borok, ízek, dallamok Hajdúszoboszlón
Szeptemberben is érdemes ellátogatni a fürdővárosba.