Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Izgalmas vasárnap délután elé nézünk. Hajrá, Loki!

| 2023. 10. 22. | 10:06:00
A debreceniek a Fehérvárt fogadják.
Izgalmas vasárnap délután elé nézünk. Hajrá, Loki!
Bárány Donát (Fotó: Cívishír)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Fehérvár FC-t fogadja a DVSC vasárnap 15.30-kor a Nagyerdei Stadionban. Ez a 87. bajnoki a két együttes között az élvonalban., ebből 35-öt a fehérváriak, 33-at a debreceni nyertek, valamint 18-szor osztozkodtak a pontokon a felek. Az örökmérleg a 2015-től tartó időszakban fordult át a székesfehérváriak javára, volt ugyanis egy 17 meccses, 2022-ig tartó sorozat, amikor a DVSC tizennégyszer kikapott, és csak három döntetlent ért el. Az ezt megelőző szezonban két debreceni siker és egy döntetlen született.

Ebben a bajnokságban a Fehérvár beragadt a rajtnál, de két utóbbi győzelmével elkerült a kieső helyről, és már ott van a DVSC mögött a tabellán. A Loki az első kilenc fordulóban hat alkalommal lépett pályára hazai környezetben, négy győzelem mellett (DVSC–Mezőkövesd 3–1, DVSC-ZTE 1–0, DVSC–Kisvárda 4–1, DVSC–Kecskemét 2–0) kétszer vereséget szenvedett (DVSC–MTK 1-3, DVSC-Újpest 1–2). A Fehérvár még nyeretlen idegenben, az Újpest, a Kecskemét és a Paks otthonában is kikapott, csak Felcsúton ért el döntetlent.

Mesterszemmel

Srdjan Blagojevic (dvsc.hu): – Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hisz erős ellenféllel állunk szemben. Már tavaly is említettem, hogy függetlenül a Fehérvár kiesés elleni harcától, az egyik legjobb csapatról van szó, nagyszerű egyéni kvalitású játékosokkal. A bajnokságon belül ők a topcsapatok közé tartoznak, nem lesz könnyű dolgunk ellenük. Feltételezem, hogy a két egymást követő győzelem miatt most az ellenfelünknek nagyobb az önbizalma. Ránk pont az ellenkezője igaz, hisz az elmúlt négy találkozón nem nyertünk, de az utolsó meccsen a Ferencváros ellen vissza tudtunk jönni, ami új energiát és hitet is adhat nekünk. Izgalmas meccsre számítok.

Bartosz Grzelak (fehervarfc.hu): – Olyan ellenfélre számítok, amelyik ügyesen bánik a labdával és vannak remek egyéni képességekkel rendelkező játékosai. Itt elsősorban Dzsudzsák Balázsra gondolok, aki egy kiváló támadó középpályása a Debrecennek, így kemény meccsre számítok. A felkészülés jól sikerült, a válogatott szünet első hetében egy kicsit keményebben edzettünk a megszokottnál, hogy felkészüljünk az őszi idény második felére. Az elmúlt hétvégén szabadnapokat kaptak a játékosok, majd a héten már a Debrecen elleni mérkőzés volt a fókuszban. Az edzésekkel elégedett voltam, de természetesen nagyon sajnálom, hogy Fiola Attila sérülten tért vissza a válogatottól. De ez is része a labdarúgásnak, és van egy erős egység a csapaton belül, így meg fogjuk oldani ezt a helyzetet is

Az NB I. állása

1 PAKSI FC 10 6 3 1 20 12 8 21
2 ÚJPEST FC 10 6 2 2 20 17 3 20
3 FERENCVÁROS 8 6 1 1 28 11 17 19
4 DVTK 9 5 1 3 17 11 6 16
5 PUSKÁS AFC 9 4 3 2 14 14 0 15
6 MTK BUDAPEST 9 4 2 3 11 14 -3 14
7 DVSC 9 4 1 4 15 14 1 13
8 FEHÉRVÁR FC 9 3 2 4 17 16 1 11
9 KECSKEMÉT 10 3 1 6 13 17 -4 10
10 ZTE FC 10 2 2 6 14 25 -11 8
11 KISVÁRDA  10 2 1 7 9 18 -9 7
12 MEZŐKÖVESD 9 1 1 7 10 19 -9 4
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Debreceni örömhoki: a Csíkszereda is kipipálva
Debreceni örömhoki: a Csíkszereda is kipipálva
A debreceniek zsinórban hét bajnokit nyertek meg.
Félpályás gól okozta a DVSC vesztét
Félpályás gól okozta a DVSC vesztét
A debreceniek kikaptak hazai pályán a Kisvárdától.
DVSC: az új tulajdonossal új sportigazgató is érkezhet
DVSC: az új tulajdonossal új sportigazgató is érkezhet
Sajtóhírek szerint nagy változások várhatók Debrecenben.
A Győr az őszi első
A Győr az őszi első
A debreceniek feljöhetnek a harmadik helyre.
A DVSC megszerezte a lengyel válogatott csapatkapitányát
A DVSC megszerezte a lengyel válogatott csapatkapitányát
Komoly nemzetközi karrierrel a háta mögött érkezik Debrecenbe.
Őszi első is lehet a DVSC
Őszi első is lehet a DVSC
Ebben a Puskás és a Diósgyőr segíthet a debrecenieknek.
Újabban jól megy a DVSC-nek a Ferencváros ellen
Újabban jól megy a DVSC-nek a Ferencváros ellen
A debrecenieknek hazai pályán kellene javulniuk.
A DVSC a Groupama Arénában győzte le a Fradit
A DVSC a Groupama Arénában győzte le a Fradit
Komáromi gólpassza és Bárány találata három pontot ért a Lokinak a bajnokcsapat ellen.
Debreceniek támadtak nyíregyháziakra
Debreceniek támadtak nyíregyháziakra
A Spartacus felajánlotta segítségét.
A DVSC vasárnapi nyerőemberének megjött az önbizalma
A DVSC vasárnapi nyerőemberének megjött az önbizalma
A debreceni csapat legjobbjaként nyilatkozott a meccs végén.
Az akkumulátorgyár bővítése a tét, mondja az álcivilséggel vádolt Kozma Éva
Az akkumulátorgyár bővítése a tét, mondja az álcivilséggel vádolt Kozma Éva
Ellenzéki akciók rendszeres szereplői a MIAKÖ-vel, de adott esetben a Fidesszel is tüntetne.
Gáspár Győzőnek nagyon fáj a debreceni szurkolók rasszizmusa
Gáspár Győzőnek nagyon fáj a debreceni szurkolók rasszizmusa
Azt mondja, így még soha nem alázták meg.
Kisebb csoda, hogy nem kapott ki a DVSC a Ferencváros otthonában
Kisebb csoda, hogy nem kapott ki a DVSC a Ferencváros otthonában
A debreceniek már a 16. másodpercben hátrányba kerültek.
Ha Firenzében elfárad a Ferencváros, lehet esélye a DVSC-nek
Ha Firenzében elfárad a Ferencváros, lehet esélye a DVSC-nek
A debreceniek három zakó után érkeznek az Üllői útra.
Budapesti rendőrök szólnak a debreceniekhez
Budapesti rendőrök szólnak a debreceniekhez
Fontos információk a szurkolóknak!
Három vereség után a DVSC-főnök: „Semmilyen visszaesés nincs”
Három vereség után a DVSC-főnök: „Semmilyen visszaesés nincs”
A debreceni három bajnokit vesztettek el zsinórban.
Emberhátrányban vérzett el a Debrecen
Emberhátrányban vérzett el a Debrecen
Hiába vezetett a DVSC, a mérkőzés hajrájára elfáradt a hazai csapat.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A magyarok a nap tizedét a YouTube-on töltik
A magyarok a nap tizedét a YouTube-on töltik
Szinte minden második válaszadó napi szinten használja ezt az online felületet információszerzésre, zenehallgatásra is.
Hirdetés
Kapu Tibort választották az év emberének
Kapu Tibort választották az év emberének
Az elismerést majd csak 2026 elején veszi át.
Hirdetés
Hirdetés
A nádudvari asszony újságpapírba csomagolt 1,6 milliót
A nádudvari asszony újságpapírba csomagolt 1,6 milliót
Azt mondták neki, a fia rendőrségi ügybe keveredett.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Családi ház 70 millióért? A Dryvit Profi Kft. megépíti
Hajdúböszörményben lakópark épül.
Adventi ellenőrzés: záporoztak a bírságok
Termékeket, szolgáltatásokat vettek górcső alá.
KSH: több mint 692 ezer a bruttó átlagkereset
Közölték az októberi adatokat.
Debrecen is ultragyors e-töltővel gazdagodik
A fejlesztések célja, hogy a vásárlók a decemberi, ünnepi időszakban is gyorsan és megbízhatóan tölthessék elektromos járműveiket.
De mi van az Nemzeti Oltóanyaggyárral?
Az influenzajárvány idején újra és újra felvetődik a debreceni vakcina-előállítás kérdése.
Támogatott tartalom
Berendezéseket cserélnének a Balmazújvárosi úton
Berendezéseket cserélnének a Balmazújvárosi úton
Műszakilag elavultak a meglévők. A Debreceni Vízmű Zrt. pályázata.
A csendes technológia
A csendes technológia
Hogyan változtatják meg a modern fűtési rendszerek az akusztikus komfortot?
Egyre több a megrendelés?
Egyre több a megrendelés?
Így támogathatod a növekedést a cég pénzügyeiben.
Fedezze fel Hajdúszoboszló adventi meglepetéseit!
Fedezze fel Hajdúszoboszló adventi meglepetéseit!
Szálláskedvezmények, gasztronómiai ajánlatok, családi és baráti kikapcsolódást kínáló programok.
Hirdetés
Hirdetés