Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Győzelem! Fél lábbal az elődöntőben a debreceniek

| 2025. 02. 16. | 19:20:33
A DEAC hazai pályán fejezheti be a párharcot.
Győzelem! Fél lábbal az elődöntőben a debreceniek
Sima győzelmet arattak a debreceniek (Fotó: Zubák Tibor)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A magyar bajnoki negyeddöntő első ütközetét vívta a DEAC jégkorongcsapata a Dunaújváros otthonában február 16-án, vasárnap este. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc egyértelmű esélyese a debreceni gárda, amely az Erste Liga alapszakaszában az előkelő harmadik helyet szerezte meg, míg a dunaújvárosiak jókora hátránnyal az utolsó pozícióban végeztek.

A debreceniek egyértelműen azzal a céllal utaztak a Duna-parti városba, hogy győznek, majd február 18-án, kedden este hazai pályán egy újabb sikerrel le is zárják a párharcot.

Ami nem sikerült a DEAC-nak az első húsz percben, a gólszerzés, az összejött a második harmadban négy perc alatt kétszer is. Ha ebben a játékrészben jobban összpontosítanak a kapu előtt az egyetemisták, akár ki is tömhették volna a hazaiakat, hiszen óriási fölényben játszottak. A sok eltékozolt lehetőségért büntetett a sors, az Acélbikák a harmad végén szépítettek, nyílttá téve így az utolsó harmadot.

A DEAC szerencsére nem adta meg az esélyt az újvárosi ellenfelének, hogy vérszemet kapjon. Senfeld emberelőnyös góljával „helyreállt a rend”, majd a végén Culigin üres kapus találattal tette fel az i-re a pontot.

Mindez azt jelenti, hogy ha a debreceni együttes február 18-án, hazai pályán is nyerni tud, akkor magyar bajnoki elődöntőbe jut. Amennyiben nagy meglepetésre egyenlítenének a dunaújvárosiak, akkor egy nappal később, február 19-én, szerdán játsszák a párharcról döntő harmadik mérkőzést, szintén Debrecenben.

OB I., negyeddöntő, 1. mérkőzés
Dunaújváros–DEAC 1–4 (0–0, 1–2, 0–2) 
Vezette: Juhász, Vincze P., Gottlibet, Kolláth
Dunaújváros: Tóth B. – Leiter, Tóth G. (1) / Kuuskeri, Mazzag / Faith, Sysak / Bánki – Sági Martin 1, Just, Watkins (1) / Jensen, Ritter, Hári N. / Cseh, Zohovs, Zorin / Sári, Kuminka, Csémi. Edző: Somogyi Balázs.
DEAC: Hetényi – Usztinyenka (1), Dobmayer / Jeliszejev, Bukor / Kloz, Jakabfy S. / Stensson – Mozer 1 (1), Galoha 1 (2), Culigin (1) / Bucskin, Kreisz (1), Senfeld 1 / Mihalik A., Bovonty, Mihalik G. / Atlas, Kozma, Szmirnov. Edző: Vaszjunyin Artyom.
Kapura lövések: 31–52
Gól – emberelőnyből: 1/0, ill. 2/2.
A párharc állása: 1–0, a DEAC javára.

Hirdetés
További híreink
A végén megnyomta a Loki, de nem járt sikerrel
A végén megnyomta a Loki, de nem járt sikerrel
A debreceniek döntetlent játszottak a bajnoki címvédővel.
Debrecen operálják meg a megsérült nyíregyházi játékost
Debrecen operálják meg a megsérült nyíregyházi játékost
A CT vizsgálatok után kiderült, hogy eltört az arccsontja.
A magyar női maratonisták előtt le a kalappal!
A magyar női maratonisták előtt le a kalappal!
Legutóbb 1966-ban nyert magyar maratonista Eb-n érmet.
NB III.: a DEAC nyerte a debreceni rangadót
NB III.: a DEAC nyerte a debreceni rangadót
Női játékvezetők dirigáltak.
Kozák Lucával hatodik a női 4x100-as váltó
Kozák Lucával hatodik a női 4x100-as váltó
A debreceni sprinter a harmadik ember volt a váltóban.
A bajnoki címvédő ellen javíthat a DVSC
A bajnoki címvédő ellen javíthat a DVSC
Debrecenben csapnak össze a nemzetközi porondtól búcsúzó csapatok.
Kozák Lucával EB-döntős a magyar sprintváltó
Kozák Lucával EB-döntős a magyar sprintváltó
A debreceni kiválóság és társai országos csúcsot javítottak.
Senánszky Petrának 4 század hiányzott...
Senánszky Petrának 4 század hiányzott...
A debreceni klasszis így a 9. helyen végzett.
Európa-liga: közelebb a főtáblához a Fradi
Európa-liga: közelebb a főtáblához a Fradi
Török csapat ellen kellene továbbjutni.
Atlétikai Eb: hetedik hely a debrecenitől
Atlétikai Eb: hetedik hely a debrecenitől
Klekner Hanga bizakodó a jövőt illetően.
Vizes Eb: Milák Európa-csúccsal aranyérmes
Vizes Eb: Milák Európa-csúccsal aranyérmes
Kós Hubert az 5. helyen végzett.
Anton Senfeld Debrecenben marad
Anton Senfeld Debrecenben marad
Hosszabbított a DEAC-cal a támadó.
A rekordbajnok ellen kezdenek a debreceniek
A rekordbajnok ellen kezdenek a debreceniek
Jó hír, hogy hazai pályán!
Magyar védőt szerződtetett a Debrecen
Magyar védőt szerződtetett a Debrecen
Az előző klubjánál csapatkapitány volt.
Öt edzőmeccset játszanak a debreceniek
Öt edzőmeccset játszanak a debreceniek
Elkezdte a felkészülést a DEAC.
Ötszörös magyar bajnok Debrecen jegén
Ötszörös magyar bajnok Debrecen jegén
Aláírt a DEAC-hoz Tóth Richárd.
Fiatal támadót igazolt a Debrecen
Fiatal támadót igazolt a Debrecen
Egyetemi tanulmányait is a városban kezdi meg.
Mihalik Gergő távozik Debrecenből
Mihalik Gergő távozik Debrecenből
A fejlődés reményében vált.
Egy visszatérő a debreceniek első igazolása
Egy visszatérő a debreceniek első igazolása
Csatárt szerződtetett a DEAC.
Távozott Debrecenből az egyik legjobb csatár
Távozott Debrecenből az egyik legjobb csatár
Visszatér sikerei helyszínére.
Erste Liga: szeptemberben rajtol az alapszakasz
Erste Liga: szeptemberben rajtol az alapszakasz
A debreceniek hamarosan jégre lépnek.
A debreceni élsportoló az államtudományok doktora
A debreceni élsportoló az államtudományok doktora
Íme, összeegyeztethető a profi sport és a tanulás.
Hirdetés
Hirdetés
A végén megnyomta a Loki, de nem járt sikerrel
A végén megnyomta a Loki, de nem járt sikerrel
A debreceniek döntetlent játszottak a bajnoki címvédővel.
Még egy kicsit kell bírni, aztán jön a hidegfront
Még egy kicsit kell bírni, aztán jön a hidegfront
Helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak.
Hirdetés
Debrecen operálják meg a megsérült nyíregyházi játékost
Debrecen operálják meg a megsérült nyíregyházi játékost
A CT vizsgálatok után kiderült, hogy eltört az arccsontja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A magyar női maratonisták előtt le a kalappal!
A magyar női maratonisták előtt le a kalappal!
Legutóbb 1966-ban nyert magyar maratonista Eb-n érmet.
NB III.: a DEAC nyerte a debreceni rangadót
NB III.: a DEAC nyerte a debreceni rangadót
Női játékvezetők dirigáltak.
Gazdaság
A kormány felülvizsgálja a 3 százalékos lakáshitelprogramot
A program rossz mellékhatásairól beszélt Vitézy.
Ismét emelkednek az üzemanyagárak
Mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés következik.
Pálinkafőzés: a NAV figyelmeztet
Magánfőzőként évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő jövedékiadó-mentesen.
A legjobb hajdú-bihari portékákat keresik
Idén is lehet pályázni termékdíjra.
Nettó 62 millióból korszerűsítik az álmosdi iskolát
Festenek, burkolnak, akadálymentesítenek.
Felújítaná légkezelő rendszerét az élményfürdő
Hűtőkörök és szerkezeti elemek korszerűsítésére várják az ajánlatot.
Támogatott tartalom
Extra segítség a téli tüzelő előkészítéséhez
Extra segítség a téli tüzelő előkészítéséhez
Hecht rönkhasító fejszés rönkhasítás helyett.
Galiba Gyermekfesztivál: hat nap, 91 program
Galiba Gyermekfesztivál: hat nap, 91 program
A családoké lesz a főszerep Debrecenben.
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
A kedvezményes jegyértékesítés már elindult.
Borok, ízek, dallamok Hajdúszoboszlón
Borok, ízek, dallamok Hajdúszoboszlón
Szeptemberben is érdemes ellátogatni a fürdővárosba.