Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debreceni vereség a dobogósok csatáján

deac.hu | 2024. 11. 22. | 21:02:49
A DEAC idegenben kapott ki.
Debreceni vereség a dobogósok csatáján
Háromszor került a korong a debreceniek kapujába (Fotó: Várhegyi Erna/BJAHC)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Két dobogós helyen álló csapat találkozott november 22-én, pénteken este egymással az Erste Ligában: a harmadik DEAC a második pozíciót elfoglaló Budapest Jégkorong Akadémia otthonában vendégszerepelt. A meccs előtt a fővárosiak eddig öt ponttal gyűjtöttek többet, mint a fekete-fehérek, akik viszont két mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

A Vasas Jégcentrumban rendezett összecsapás első harmada nagy küzdelmet, és sok helyzetet hozott, gólt azonban nem. A 8. percben Sofront küldték kényszerpihenőre a játékvezetők, ebben az időszakban beszorítottuk a hazaiakat, Bucskin és Galoha előtt is több lehetőség adódott, de lövésüket blokkolták a védők, vagy a kapus védett. A BJA sikeresen kihúzta tehát az emberhátrányt, majd Novotnyt kiállítása miatt nekünk is akadtak nehezebb perceink, de a próbálkozásokat sikerrel hárította Hetényi. Ahogy lejárt a cseh támadónk büntetése, beroppant a jégre, lecsapott a korongra és hatalmas ziccerbe került, Farkas azonban a helyén volt. Nem unatkoztak a kapusok, mindkét oldalon kialakult több nagy helyzet, de a háló egyszer sem zörrent meg.

A második harmad elején a fővárosi alakulat járatta a korongot a térfelünkön, Tóth Richárd és Szabó Dániel is kihagyott egy-egy lehetőséget, majd egy gyors ellentámadás végén Mozer lőtt mellé. A 31. percben aztán megszerezte a vezetést a DEAC: Galoha passzát Culigin lőtte a hálóba (0-1). Még egy perc sem telt el, és majdnem növeltük az előnyt, Mihalik András lövése azonban nem talált kaput. Kár volt érte, mert Keresztes Levente góljával egyenlített a BJA (1-1), majd rövid idő alatt fordított a hazai alakulat, ezúttal Molnár Bálint volt eredményes (2-1). Megvolt a lehetőségünk gyorsan egálra hozni a meccset, de Mozer próbálkozásánál Farkas résen volt, mint ahogy a játékrész hajrájában Mihalik lövésénél is.

A harmadik játékrészből közel négy perc telt el, amikor egyenlített együttesünk: egy vendégtámadás végén Usztyinenko tálalt Culigin elé, aki a kapuba továbbította a pakkot (2-2). A hazaiak nagy erőket mozgósítottak, hogy visszaszerezzék az előnyt, és sikerrel is jártak, a 49. percben Keresztes asszisztját Schlekmann Márk váltotta gólra (3-2). Újra az egyenlítésért kellett tehát küzdenie a DEAC-nak, voltak is próbálkozások, de a hazaiak is veszélyt tudtak teremteni. Az utolsó két percet kapus nélkül játszottuk, és mindent megtett csapatunk a gólszerzés érdekében, de nem sikerült a kapuba találni, így a BJA nyerte a mérkőzést 3-2-re.

Erste Liga
Budapest Jégkorong Akadémia HC–DEAC 3-2 (0-0, 2-1, 1-1)
Gólok: Keresztes (33.), Molnár B. (34.), Schlekmann (49., ill. Culigin (31., 44.)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
DEAC: újabb szoros vereség egy jobb csapattól
DEAC: újabb szoros vereség egy jobb csapattól
A debreceniek ismét a Nagymihállyal csaptak össze.
A szlovákok még előttünk járnak
A szlovákok még előttünk járnak
A debreceniek véigig partiban voltak, ami jó jel.
Először láthatjuk az újjáépített debreceni csapatot
Először láthatjuk az újjáépített debreceni csapatot
A DEAC a szlovák élvonalbeli Nagymihályt fogadja.
Kitömték Felvidéken a debrecenieket
Kitömték Felvidéken a debrecenieket
A debrecenbiek ötig jutottak, de kétszar annyit kaptak.
Újabb fiatal játékost igazolt a Debrecen
Újabb fiatal játékost igazolt a Debrecen
Jurkovics Bence a DEAC huszadik ismert játékosa.
Orosz támadóval erősített a Debrecen
Orosz támadóval erősített a Debrecen
Ponterős játékost szerződtetett a DEAC.
Visszatér Debrecenbe a közönségkedvenc
Visszatér Debrecenbe a közönségkedvenc
A 24 éves fehérorosz támadó először 2024-ben igazolt az egyetemi csapathoz.
Ennyiért járhatunk DEAC-meccsekre!
Ennyiért járhatunk DEAC-meccsekre!
A debreceni klub közzé tette a jegy- és bérletárakat.
DEAC: 69-szeres magyar válogatott a keretben
DEAC: 69-szeres magyar válogatott a keretben
A 35 éves hátvéd több mint másfél évtizede szerepel a hazai élvonalban.
Fiatal támadó a DEAC új igazolása
Fiatal támadó a DEAC új igazolása
Jelentős nemzetközi rutinnal rendelkezik
Anton Senfeld Debrecenben marad
Anton Senfeld Debrecenben marad
Hosszabbított a DEAC-cal a támadó.
A rekordbajnok ellen kezdenek a debreceniek
A rekordbajnok ellen kezdenek a debreceniek
Jó hír, hogy hazai pályán!
Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt híreink
Új tanév, új tervek a Debreceni Egyetemen
Lannert Judit a felsőoktatás előtt álló változásokról, Bács Zoltán az egyetem lehetőségeiről beszélt a Főnix Arénában.
Tizenöt év munkája sorakozott fel Hajdúsámsonban
Réthy Pál: nagyobb társadalmi és anyagi megbecsülést kaphatnak a közfoglalkoztatásban dolgozók.
Szendrei duplájával idegenben nyert a DVSC
A Debrecen már a szünetben két góllal vezetett, és végül 4–2-re nyert az atomvárosban.
EcoPro: közmeghallgatást tartanak Debrecenben
A rendezvény nyilvános, azon bárki részt vehet.
Tavasszal belevágnának az egyetemi park megújításába
Fontos egyeztetés következik a debreceni közügyben.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Bihar
Papp László: legyetek ti is debreceniek!
Az egyetem tanévnyitóján nem vett részt a polgármester – ezt a miniszter kérte.
Súlyos baleseteket „okoznak” Debrecenben
A zsűri gyakorló szakemberekből, képzett mentőorvosokból áll.
Jubiláló diplomásokat köszöntöttek Debrecenben
Olyanokat, akik 50, 60, 65, 70 éve végeztek.
A debreceni házaspár szárnyai alá vette Gólyuékat
Márton és Mónika nyáron sem hagyta magára a városban telelő gólyát
Hirdetés
Hirdetés