
Debreceni almába haraphattak

Saját almával tudta kiszolgálni a középiskoláit és a klinikai konyha révén az általa fenntartott Kenézy-kórház betegeit is a Debreceni Egyetem, miután termőre fordult a 2024-ben telepített pallagi ültetvényük.
A fejleményről szeptember 25-i sajtótájékoztatóján számolt be a felsőoktatási intézmény. Bács Zoltán rektor szerint rég várt folyamat érett be, ugyanis korábban célul tűzték ki azt, hogy saját terméssel jelenjenek meg a beteg-, a gyermek- és a munkahelyi étkeztetésben. – A minőségnek legalább annyira fontosnak kellene lennie a közétkeztetésben, mint az árnak. Ne a néhány forinttal valóban olcsóbb, de ismeretlen körülmények között termesztett import árú élvezzen előnyt – jelentette ki.
Kovács Petra Judit (TISZA Párt) országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Agrár- és Élelmiszergazdasági Bizottsága elnöke hangsúlyozta: a választási ígéreteik közt szerepelt az egészséges élelmiszerekre vonatkozó áfacsökkentés (5 százalékra), ami 2027-ben várható. A döntés a kormánytól, azon belül elsősorban a pénzügyminisztertől függ – utalt a politikus arra, hogy az áfacsökkentés szorosan kapcsolódik a jövő évi költségvetés kialakításához. A képviselő hangoztatta: a lépés, amely a magyarországi zöldségekre és gyümölcsökre is vonatkozik majd, új lehetőséget teremt a hazai termelőknek. – A sokszor átcímkézett import termékről nem tudjuk, hogy az az Európai Unióban elfogadott növényvédő szerekkel, kemikáliákkal volt-e kezelve vagy mással. Az allergiás és autoimmun betegségek felívelése részben emiatt történik, a zöldségek és gyümölcsök minsége nem olyan, mint amelyet régebben megszoktunk – közölte.

Harsányi Endre ágazati fejlesztésekért felelős rektorhelyettes jelezte, a Debreceni Egyetem 600 hektárra kiterjedő termelői tevékenysége szerteágazó, kutatóintézetek és tangazdaságok találhatók Látóképen, Pallagon, Nyíregyházán, Újfehértón, Kisvárdán, Nagykállóban és Kismacson. A pallagi almásukat egyszerre látogatják óvodások (élmény), középiskolások és hallgatók (gyakorlati oktatás). Ő maga a csapadékhiányos 2026 ellenére optimista, a fejlesztési irányok meghatározásánál az innováció, az alkalmazkodás képességét említette. A technológiai fejlődésben amerikai egyetemi együttműködésekre alapoznak.
Az egyetemi tulajdonú UD Agrár Kft. ügyvezetője közlése szerint a 2024-ben – állami támogatással – létrehozott, gépesített pallagi almás már tavaly is hozott volna termést, de akkor a hangsúlyt a fák erősödésére helyezték. A tavaszi fagyok csökkentették az öt szárazságtűrő fajta hozamát (7 tonna hektáronként), de az is bizonyos, hogy ebben az almában senki nem találhat veszélyes vegyszermaradványt – tette hozzá Tóth Attila. A terv az, hogy az újfehértói telepen is ültetnek almát a Pallagon jól vizsgázott fajtákból, s rendelkeznek hűtőkapacitással az eltartáshoz. A termelői ültetvények frissítését akár integrátorként is biztosítaná az egyetemi cég. Az almásból eddig 3 tonnányi termés került a gyermek- és betegellátásba, 5 tonnát értékesítettek, s van még termés a fákon.

A Debreceni Campus Kft. catering igazgatójtól megtudhattuk, számukra is megnyugtató, ha a gyümölcs rövid ellátási lánc végén, frissen kerül az asztalra (az import különféle minőségmegtartó kezeléseken esik át). Petróczki Gábor közlése szerint eddig ötezer gyermek és beteg kapott az „egyetemi almából”, szeretnék, ha a jövőben a berettyóújfalui kórházat is elláthatnák (ez az intézmény is a Debreceni Egyetem campusa).
Ratalics László































































