Debrecen csúcs, csak még nem tudják Amerikában

– Nálunk családi hagyomány, hogy a gyerek iskolát és házat kap a szüleitől. Onnantól kezdve, ha van esze, megtanulja magát eltartani, fenntartani, álmait megvalósítani. Én megkaptam a szüleimtől, apám is megkapta a nagyapámtól. Van három gyerekem, ugyanígy akarom őket elengedni az életben. A pénz ennyire érdekel. A tevékenységem nem arról szól, hogy újabb és újabb forintokat tegyek zsebre, még ha a pénz nagyon is fontos eleme egy vállalkozásnak – vallja az anyagiakhoz fűződő viszonyáról Herdon István, a debreceni ipari parkot és a repülőteret üzemeltető cég első embere, a száz leggazdagabb magyar egyike.

– Mátészalkán születtem, Ópályiban nőttem fel, kereskedő családból származom. Édesapám 85 éves, de még mindig ő adja le a legtöbb meggyet a faluban – magyarázza a családi hátteret, a duzzadó energia, a tettrekészség eredetét.

Demjántól a Xangáig

Herdon István a debreceni agráros évek után a Magyar Nemzeti Bank mátészalkai fiókjában helyezkedett el, ott sajátította el a banki szakma csínját-bínját, megismerve a kétszintű bankrendszert. Innen egyenes út vezetett a Magyar Hitelbankhoz, ahol Demján Sándor csapatában kapott helyet 1987 és 1993 között. Ezt követően a Magyar Fejlesztesi Bankban kockázati tőkebefektető volt.

– Azt szoktam mondani, hogy a bank és az adóhivatal a legjobb iskola, mert ott aztán mindenféle vállalkozással találkozik az ember, sokféle szakmába betekintést nyer, rengeteg információ jut a birtokába. Én ki is használtam a lehetőséget, ha olyan ügyfél jött be hozzám, akinek a vállalkozása ismeretlen volt számomra, addig nem engedtem el, amíg meg nem ismertem a tevékenységét – így „edződött” a fiatal Herdon István a 90-es évek elején. A kockázati tőkeprogramok kidolgozásában is részt vett, nyugati mintákat tanulmányozott, további szellemi muníciót halmozva fel. Ekkor már Debrecent, egyetemi éveinek városát választotta lakhelyéül. És beindult a biznisz. Betelepülő holland cégeket kiszolgáló vállalkozást alapított. Már akkor is a régiót, Kelet-Magyarországot prezentálta, kínálta a nyugati befektetőknek, és egy idő után, az igények meghallgatásával már befektetői szemmel kezdett gondolkodni.

Az első gyár

– Már vagy a századik holland mondta, hogy ha lenne egy gyár itt a határ mellett, akkor idejönne. Egyszer csak azt mondtam: építsünk egy gyárat! Így kezdődött az ipari park fejlesztése, és ahol most tart, az a lokálpatrióta szellemiség érdeme. Ha idejön egy idegen, másnap már profitot akar. Én itt lakom, itt élek, ide kötődöm. Nekem nem kell megtérülnie másnap a befektetett pénznek. Majd megtérül a gyerekeimnek. Vagy az unokáimnak. Éppen ezért bátran beruházom.

Herdon István szerint a debreceniek belülről nem látják, nem érzik a város rohamos léptékű fejlődését, pedig Debrecen egy oázis a kelet-magyarországi sivatagban. – Hátrányos helyzetű a régió – állapítja meg némi keserűséggel a hangjában az üzletember, hozzátéve, hogy ma már nem kérdés, melyik város a keleti régió központja. – A Határ úti ipari parkban több mint 40 cég telepedett le. Nem egy vagy két nagy multi lakik benne, hanem sok kicsi, különböző termelési tevékenységgel; ez adja a debreceni gazdasági élet stabilitását. Ha egy kiszáll, nem dől össze semmi, észre sem vesszük – mondja Herdon István, aki kockázati alapon építi az ipari csarnokokat, már akkor is, amikor még nincs bérlő. – Tizenöt éve ezt csináljuk.

Logisztika: álomból valóság

Hiába épültek halomra a csarnokok, a kiteljesedést gátolta, gátolja a logisztika hiánya. Ezzel indokolta Herdon István a konténerterminál megépítését. Az elmaradottságunkat jelzi, tette hozzá, hogy Nyugaton egy ekkora régióban legalább három konténerterminál található. Az autópálya logisztikai szempontból még kevés, jegyzi meg, de repülőtér és a vasúthálózattal együtt már aranyat ér. Éppen ezért már 2007-ben ajánlatot tett a repülőtérre, illetve az oda megálmodott logisztikai központra. A 2008-ban beköszönő pénzügyi válság és egyéb tényezők miatt az eredeti terv dugába dőlt.

A projekt azonban nem állt le, hanem csak megtorpant. Herdon István azt mondja, a logisztikai központ megépítésének tervétől nem álltak el, és változatlanul terveik voltak a debreceni repülőtérrel. Amikor a város oda jutott, hogy a reptér bezárása is felmerült (a vagyonkezelőnek tudniillik több száz milliós veszteségei voltak évente), a Xanga pályázott, és nyert.

Repülj, Debrecen!

Herdon István nem járulékos költségnek tekinti a logisztikai központja mellé a repülőteteret. Új szakmát tanul. – Mindenki azt mond, amit akar, de én biztos vagyok benne, hogy ebben a régióban nincs olyan ember, aki értene a repülőtér üzemeltetéséhez, a repüléséhez. Amikor belőlem repülőtér-üzemeltető lett, még gépet sem láttam közelről le- és felszállni. Egyelőre még mindenki tanulja ezt a szakmát. Folyamatosan fejlődünk, köszönhetően annak a komoly háttérmunkának. Ma már évi 150 ezer utasnál tartunk. Ez nem rossz. Szerintem.

Istvánnak szent meggyőződése, hogy a repülőtér előbb-utóbb nyereséges lesz. Elmondása szerint nem úgy, hogy zsákban viszik majd haza a pénzt, hanem úgy, hogy szakmai befektetők érdeklődését is felkelti. 

Az ingatlanpanama

A debreceni MSZP és a baloldali sajtó a Xanga kapcsán egy ingatlanpanamáról is értekezett. Varga Zoltán, mostani DK-s képviselő neve kerül szóba rögtön. Az ellenzéki támadás szerint a Xanga 600 forintos négyzetméter áron vásárolt 16 hektárt a várostól, azt azonban 6 000 forintért adta tovább. Herdon azt mondja, annyit költött a területre, az infrastruktúrára, hogy a 8 000 forintos ár fedezte volna a kiadásaikat, és azért adta el csak 6 000 forintért, tehát veszteséggel a területet, mert a Richtertől kapott vételárból hitelt tudott törleszteni, és újabb beruházásokat indítani.

– A Richter neve garanciát jelentett, hogy a többit területet értékesítem, ha úgy tetszik, ez befektetés volt, semmiképpen sem ingatlanpanama. Tegyük tisztába a dolgokat: négyzetméterenként 600 forintért kapta meg a területet a városi kft., az nekem ezer forintért adta tovább. Én felvettem egymilliárd forintot a CIB Banktól, abból megcsináltam az infrastruktúrát, és folyamatosan fejlesztgettünk. A 16 hektáros terület mára benépesült.

Hogyan tovább, Debrecen?

Herdon István meggyőződése, hogy Debrecen a lehetőségek városa. Arra a kérdésre, hogy miként árulja Debrecent a külföldi befektetőknek, hangosan felnevetett, majd hosszabb monológba kezdett:

– Debrecen unikum. A Debrecen-Nagyvárad tengelyben hárommillió ember él, köztük több mint százezer egyetemista, főiskolás. Nagyobbak vagyunk, mint Budapest! A régióban az infrastruktúra és a munkaerő ára olcsó. Összefoglalva: olcsó, képzett, fiatal munkaerőt kínálunk. Ez jelenti ennek a régiónak a versenyképességét. Technológiai forradalom zajlik a világban. A hagyományos iparágak közül az marad meg, amelyek az innovációba fektettek, tíz év múlva a tőzsdéken a technológiai iparágakban érdekelt cégek lesznek többségben. Ezek az új iparágak keresik a helyszíneket, az olyanokat, mint a Szilícium-völgy. Ebben az iparban nem tudnak nyolcosztályos emberek dolgozni, ide tudás kell. Ide egyetemi háttér kell. Ilyen Debrecen! Csak Amerikában, a Szilícium-völgyben még nem tudnak róla. Na de hamarosan megyek oda, előadást tartok ott, elmondom nekik. Bennük látom Debrecen jövőjét.

Cs. Bereczki Attila