Amerika egyszerű, de működik!
Elsőként azt szögezte le: a különbség Amerika és Magyarország között igen nagy. – Nem igaz az, hogy Amerika individualista társadalom – mondják ők, akik fél évet kint töltöttek. Amit magyarországi mindennapjaikba beültettek, az az emberi kapcsolatok türelmetlenséget nem ismerő hozzáállása. Vagyis az egymáshoz fordulás. Az egy közösségben élés. Zoltán és Anita reméli: a tévesen a magyar ember fejébe kódolt sztereotípiák egyszer végleg lebomlanak.
Kérdések és szokások kereszttüzében
Míg Zoltán a Michigan állambeli East Lansingben oktatott, addig felesége, Anita önkénteskedett és közösségi klubok életébe kapcsolódott be. Két gyerekük, Zsófi és Peti iskolába járt. Tele életerővel beszélnek az ott tapasztaltakról, bár nem csak jót mondtanak. Ott sem készen kapja az ember a beteljesült életet. Zoltán például oktatóként nehezményezte, hogy az egyetemi tanszékek mennyire személytelenek. – Oktató az oktatóval szinte csak a tanításról beszél. Az is furcsa, ahogyan a diák a tanárhoz áll, vagyis ahogy a tanár áll a diákhoz. Mert kérdezni jó a tanórán, de nem mindig. A tanárnak szinte ideje sincs elmondani a tananyagokat a kérdések kereszttüzében – mondta Simon Zoltán. Ennek van persze előnye is. A diák érdeklődik az elhangzottak iránt, de sok egyetemista túlságosan korlátolt. Hosszú levélváltások zajlanak: a diák minden apró-cseprő kérdésével megrohamozza a tanárt.
Hogy is van ez az önkéntesség?
– Dolgozzon bármennyit az amerikai ember, önkénteskedik. Magától. Mert rászánja az idejét. Nincs megszabva, hogy minden héten ugyanabban az időpontban kell elvállalnia feladatát; kötetlenül tehet másokért, amikor éppen a többi dolga úgy hozza.
Más a gyermekek szocializációja is. Innen, Magyarországról nézve túlzásnak tűnhet, hogy a 3 éves gyerek süteményt árul. Egyedül. Önkéntes alapon. A gyerek a maga kis világa szerint érti és tudja, hogy ő mit és miért csinál. Nála a segítségkérés és segítségnyújtás teljesen természetes minden embertársa iránt. Zoltán és Anita reméli, hogy az önkéntesség intézménye Magyarországon is befogadókra talál. Mert elsősorban arról van szó, hogy a kereslet és kínálat megtalálja egymást. Hogy a problémák, amik nap mint nap elérik az embert, nemzeti közösség szintjén találjon megoldásra úgy, hogy a civilek segítenek egymáson.
Icipici magyar
Ami valóban meglepő volt, hogy Anita azt mondta: két gyermeke kifejezetten szeretett kint iskolába járni. – A beilleszkedés egyszerű és zökkenőmentes volt számukra. Én magam is csodálkoztam. Vajon mit csinálhatnak velük az iskolában, ami miatt minden nap ennyire nagy örömmel kelnek útra? A gyerekek egyébként a fél év alatt heti 4-5 alkalommal tanulták az angolt. És tudjuk, egy 6 és 8 éves gyerek értelme ilyenkor hihetetlenül gyorsan képes elsajátítani egy idegen nyelvet. Ezek után most a szülőkön múlik, hogy ez a tudás mennyire marad és fejlődik tovább a gyermekekben. Mindenestre egy magyar szót, az icipicit az angolok biztosan tőlünk vették át.
---------------------------
Simon Zoltán
Simon Zoltán egyetemi adjunktus a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézetének Észak-amerikai Tanszékén. PhD fokozatát 2001-ben szerezte az Egyesült Államokban a Texas Christian University (Fort Worth, Texas állam) doktori programjában. Kutatási területei: amerikai irodalom és civilizáció, a technika és a kultúra kapcsolata, az írásbeliség és az elektronikus szöveg, angol szaknyelv (jog, könyvtár-informatika), a (szak)fordítás és tolmácsolás elmélete és gyakorlata.
Bogdán Szilvia
