A ciánszennyezésre emlékeztek Tiszacsegén

Tiszacsegén, a Tisza közepén, a kompon a negyedszázaddal ezelőtt történt ökológiai katasztrófára emlékeztek óvodások, iskolások, felnőttek február 3-án, délelőtt. 2000. február első napjaiban a Szamoson, annak torkolatától pedig a Tiszán végigpusztító ciánszennyezés szinte teljes egészében kiölte az élővilágot a folyóból. Az emlékezőket az önkormányzat nevében Szeli Zoltán polgármester köszöntötte, felhívva a figyelmet arra, hogy a jelen és az utókor felelőssége, hogy ne ismétlődhessen meg az, ami – ahogy fogalmazott – a Tisza számára felért egy csernobili katasztrófával.

A történtek előzményeiről és a természetre gyakorolt hatásáról Hartman Tünde, a tiszacsegei Fekete István Általános Iskola biológia-földrajz szakos tanára, az ökoiskola és a madárbarát szakkör vezetője beszélt az emlékezőknek. Mint mondta, 2000. január 30-án volt a ciánszennyezés. Az Aurul bányavállalt zagytározója átszakadt és több mint 100 ezer köbméter ciánnal és más nehéz fémmel szennyezett anyag került először a Lápos folyóba, majd a Szamosba és onnan február 1-én a Tiszába. A gyár nem tudta lokalizálni a szennyezést, részükről a védekezés csupán annyi volt, hogy szóltak az állami vállalatoknak és a vízügyeseknek. 25 éve úgy tűnt, a Tisza élővilága soha többé nem tud regenerálódni, de a magyar tudósok és szakemberek áldozatos munkájának köszönhetően visszatért az élet a Tiszába. A szennyezés idején még működött a halászat, a tiszacsegei halászok tették a kötelességüket, az ártérre kisodródott haltetemeket folyamatosan gyűjtötték és átadták a hatóságoknak. A ciánszennyezés február 12-én hagyta el Magyarországot. Összesen 1241 tonna hal pusztult el. A tetemek hatalmas természetvédelmi problémát okoztak, mert bekerültek a táplálékláncba. Azért, hogy a térség ökoszisztémájának csúcsragadozója, a rétisas ne menjen táplálékért az ártérre, ne egyen a haltetemekből, a természetvédők a fészkeikhez közel hússal táplálták a hatalmas madarakat.

– Az egész településnek megdöbbentő volt az az ökológiai katasztrófa. Az iskolánk madárbarát szakkörös tanulói minden évben eljönnek a Tiszához és megemlékeznek a ciánszennyezésről, a természetpusztításról. A Tiszával együtt él a város, nem szabad megfeledkeznünk, hogy volt egy ilyen tragédia. A megemlékezést környezettudatos műhelymunka előzi meg, aminek része a koszorúfonás. Ezek kizárólag természetes anyagokból készültek

 – tette hozzá a Cívishír kérdésére a tanárnő.

A szemtanú hitelességével

– Február 8-án ért ide a szennyeződés. A komp mellett, a rámpán, a beton szélénél tömegével voltak a még élő halak. Olyan érzése volt az embernek, hogy ki akarnak jönni a vízből, mert abban olyan rosszul érezték magukat. Tömény mandulaillat volt a levegőben 

– idézte fel a 25 évvel ezelőtti történéseket az akkor halászként dolgozó, ma a komposok vezetőjeként tevékenykedő Lévai Zoltán. 

– Rengeteg volt a szabad szemmel látható elhullott állat. De nem láttuk a csigákat, kagylókat, kérészlárvákat, amelyek ugyancsak elpusztultak. Öt-hat napig szedtük a haltetemeket, amiket teherautókkal szállították el. A vízen olyan sűrűn voltak az elpusztult halak, hogyha azok megbírták volna az embert, száraz lábbal átkelhettünk volna a túlsó partra. Négyzetméterenként öt-hat. Először a keszegek jöttek, majd a süllők, pontyok, kecsegék. A vermelő halakat kevésbé érintette a pusztítás. A Tisza regenerálódását segítette, hogy tavasszal egy rekordárvíz vonult végig a folyón, és az mintegy átmosta, átöblítette az egész medret, árteret 

– mondta a kompos, majd egy érdekes, de szomorú történetet is megosztott a jelenlévőkkel. 

– A gépháznak volt egy kis foxija, amit a ciánszennyezés előtt megkötöttünk, nehogy igyon a ciános vízből. Idővel szabadulni akart a mozgásában egyébként soha nem korlátozott kutya, és elrágta a pórázt. Leszaladt a folyóhoz, a haltetemek között lefetyelt néhányat, majd visszaszaladt a házhoz. Akkor már megrogyott, és néhány lépés megtétele után elpusztult. Nos, ennyire tömény volt a szennyezés.

A diákok verses-dalos emlékező műsora után az emlékezők a magukkal hozott koszorúkat a vízbe dobták, megkoszorúzva a Tiszát.