Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ahol az MSZP esélytelenebb, mint a Lencz-telepen

| 2011. 06. 24. | 12:47:07
Debrecen – Melyik pártra szavazol, ha magyarországi választójogot kapsz? – tettem fel a kérdést 119 erdélyi magyarnak, akiket a közösségi portálokon ismerősként vagy az ismerőseim ismerőseként jegyzek.
Ahol az MSZP esélytelenebb, mint a Lencz-telepen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Azt mondják, a kormány még idén kidolgozza, és terjeszti a parlament elé az új választójogi törvényt. Arra mérget vehetünk, hogy kevesebb lesz a képviselő, mert ezt a kormánypártok és az ellenzék is nagy hanggal követeli, legfeljebb technikai kérdésekben vannak még nézeteltérések. Az is eldőlt már, hogy valamilyen módon a határon túl élő magyarok választójogot kapnak. Készülhetünk tehát arra, hogy 2014-től az anyaországi nyolcmilliónál többen járulnak majd az urnákhoz.

Hogy mennyivel többen, azt egyelőre megjósolni nem lehet. Senki ne gondolja azt, hogy a székely fiatalok jobban érdeklődnek a politika iránt, mint hajdúsági, nyírségi, palóc vagy zalai nemzettársaik. A hetes BMW és 2011-es bikinidivat Csíkszeredán és Marosvásárhelyen is gyakoribb téma a választókorba lépő magyar ifjúság körében, mint a Politikatudományi Szemle aktuális száma, tehát vélhetően csak szülői „terror” hatására mennek majd el szavazni, ha „olyanok” a szülők. A korábbi választásokon ugyanis többször regisztráltak az országos átlag alatti szavazókedvet a többségében magyar lakta székelyföldi megyékben, tehát a közélet iránti lelkesedés foka ott sem az eget verdesi.

Mindenesetre furdalt a kíváncsiság, hogy ha a határon túl élő magyarok választójogot kapnak, akkor hova teszik az X-et, megkérdeztem hát a facebookos és iwiwes ismerősöket, száztizenkilencet. A felmérés természetesen nem reprezentatív, de azért beszédes. Huszonkilencen (kb. 25 %) válaszolták azt, hogy nem érdekli őket a politika, sem a romániai, se a magyarországi, nem mennek el szavazni. Ketten (2,38 %) mondták: erdélyi magyarként nem formálnak jogot arra, hogy beleszóljanak a magyarországi politikai események alakulásába, tehát semmiképpen sem szavaznak, bár nyomon követik a Magyarországon zajló politikai folyamatokat. A bizonytalanok mintegy tíz százalékot tettek ki. Abban bizonytalanok, hogy Orbán Viktor pártja adta-e vissza a magyar állampolgárságukat, mert ha igen – ezt majd 2014-ig kiderítik –, akkor arra fognak szavazni, „Gyurcsányra semmiképp”. A többség, 72 százalék egyetlen pártra szavazna, a Fideszre.

  

A megkérdezettek közül többen kikérték maguknak a kérdést, utalva 2004. december 5-re és a „23 millió románra”. Az MSZP azóta a gonoszság szinonimája a Székelyföldön, és egyetlen szavazatot sem kapott. A Jobbik is csak egyet, ami azért a meglepetés erejével hatott. Úgy tűnik, a Hargita lábától nézve nem menő a budapesti mélymagyarkodás. Az LMP-ről szó sem esett, de jegyezzük meg, hogy 0 szavazattal, holtversenyben végzett az MSZP-vel a harmadik helyen.

 

 

Ez volt a Cívishír rögtönzött közvélemény-kutatása. Mi annyi konzekvenciát levontunk, hogy az MSZP-nek Erdély-szerte nem kell majd kampányolnia, mert esélytelenebb, mint a Lencz-telepen, de legalább megspórol egy rakás pénzt.

Cs. Bereczki Attila
 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Úgy tűnik, ismét jégeső verheti el Debrecent
Úgy tűnik, ismét jégeső verheti el Debrecent
Felhőszakadásra kell számítani.
Hirdetés
Hirdetés
Szakképzés: Ladányban éppen úgy, mint Debrecenben
Szakképzés: Ladányban éppen úgy, mint Debrecenben
A legkorszerűbb technikával, technológiával ismerkedhetnek a szakmát tanulók.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.