Összetartozunk? Kivel?

Szóval nem egyszerű ez az összetartozás. Amikor először hallottam róla, kapásból azok jutottak eszembe, akikkel nem tartozom össze. Lendületből jött a felismerés: én nem vagyok egy összetartozós fajta! Ezen a napon, amikor arra emlékezünk, hogy 90 évvel ezelőtt ezt a nemzetet és országot rendesen hazavágták, sokkal jobban kísért 2004. december 5-e szelleme, mint a Trianoné.

Trianon megtörtént, és kész! Nincs mit rágódni rajta. Azoknak kellett feldolgozni, akik már meghaltak, nekünk csak meg kell tanulni. Az elmúlt húsz évben szép és nagy történelemkönyveket írtak, illusztrálták sok-sok fényképpel, hogy a gyengébbekre is ragadjon valami.

Az a nagy kérdés, hogy miért csak a jobboldali identitás hordozza magában a határon túli magyarok helyzete iránti érzékenységet? Azt értem, hogy úgy általában a kommunisták beintettek a nemzeti kérdésnek, mert az osztályharc minden idejüket és energiájukat lekötötte, de ha akkorát tudtak változni, hogy hirtelen a barikád másik oldalán kötöttek ki szociáldemokrata jelmezben, akkor némi puha revizionista vágyat igazán magukba szívhattak volna átváltozás közben, vagy előtte, vagy utána, mindegy.

Nem tartozom össze soha például a 23 millió román munkavállalóval riogató Böszmével, illetve azzal a felvidéki publicistával sem, aki ezt írja a minap: „Hitvallásom szerint európai, nem pedig szlovák vagy magyar, esetleg szlovákiai magyar, netán magyarul beszélő szlovák. Úgy gondolom, hogy a XXI. század már nem a nemzeti és hitbeli kérdésekről kell, hogy szóljon. A határok csak szétválasztanak, az empátia és a kommunikáció viszont összeköt. Ezúton üzenem minden szemellenzős, nemzeti gőgtől elvakult politikusnak: könyörgöm, ne akarjatok megmenteni és ide-oda csatolni, csak hagyjatok nyugodtan élni!”

Mit is mondjak erre? Sajnos a határon túli magyarok között is akadnak olyanok szép számmal, akik ha a sors lehetőséget ad nekik önnön idiotizmusuk szabadon eresztésére, akkor élnek is vele. Azt üzenem ennek a kozmopolitának – bár kötve hiszem, hogy az ő internacionalista „nagysága” tudomást venne rólam –, üljön le a tévé elé június 11-én este, és egy hónapon keresztül nézze végig, amint nemzeti hovatartozás alapján megkülönböztetett férfitársaságok esnek egymásnak nagy érzelmi töltéssel. Hullatnak sok-sok könnyet. Mert haza csak egy van! Akik meg Trianonnal élnek, azoknak a 21. század különösen a nemzeti és hitbeli kérdésekről szól, mert erős nemzeti identitás nélkül nem lehetsz európai. És hát mi a bőrünkön tapasztaltuk, hogy az antinemzeti progresszív semmitmondás hova vezet.

A határon túliak cinikus politikai manipulációk eszközévé váltak, és 2004. december 5-e mint lelki Trianon él bennünk. Egy emberöltőnyi idő kell, mire a teljes szellemi és az erkölcsi megújulás bekövetkezik. A törekvés, hogy a virtuális Magyarország határai a nyelv, a hit, a kultúra, a történelem és a hagyomány legyenek, nagyon szép, csak ki kell várni, hogy a böszme félék kihaljanak, mert Trianon lelki sebei általuk gennyeznek.

Majd az unokáink összetartoznak.

Cs. Bereczki Attila