Cívis Gerillák
Semmi baj, mire megindul a csődeljárás a világ ellen, mi már rég gyökereket fogunk fonni valamelyik lepusztult, faluvégi sírkertben. Addig azonban valahogy el kellene viselni a maradék teszkós minőségű hétköznapot. Nem kell irigykedni, aki a Louis Vuitton nívó félemeletén él, az is megjárta már a piros-kék csíkos hipermarket-színvonalat. Vagy majd meg fogja. Ezt csak arra értem, hogy mi, a humán massza elemei, valahol mélyen túlontúl is egyformák vagyunk. Biggyeszthetünk magunkra színt és virágot, akárhányat – kócosan, egységesen állott szagú szájjal ébred a világmindenség. (Még Megan Fox is). Így hát, míg be nem kopogtat az 5 forintos műanyag szatyornak öltözött ökológiai végítélet, addig valahogy őszintének kellene lenni. Ez a legtöbb, amit a nyugodt gyökérfonás érdekében megtehetünk. Magunkért; a gyerekeink örökségéért. (A többiek vegyék szívességnek).
Az az igazság, hogy a korban, amiben lassan levegőt is csak hatos zsugorfóliában lehet venni, eladhatatlan a valóság. Sztájlisztok élnek meg politikusokból, reklám kell a kultúrának – ami már tényleg a vég kezdete. Ha egy rádiószpotban bemondanák, hogy egy kiló spanyol paradicsomban ugyan fél kiló procimidon van, de pont ezért tud 230 forint lenni, akkor talán nem vennénk meg, de azt mondanánk: de tökös csávók ezek – vállalják. Ki lehetne állítani a 82 kilós asszonyt is az erkélyre, hogy tessék, tudom, sok, gusztustalan is némiképp, de van érzéke Tennessee Williamshez és érti a palóclevest, tehát szeretem – viselem. Álarcok híján nincs közönség. A mások életére azonban nagy a kereslet. Cirkuszba megyünk, állatok közé, sötét utcáról fényes nappalikat lesünk, 122 percen át izzadó gépfegyverekről mozizunk, csak kerüljünk végre az agyunk, a hétfők és a keddek hatókörén kívülre. Fárasztó saját magunknak lenni. Ráadásul az átlag filmjére nehéz lenne háromnál több jegyet eladni (és abban már anyád és apád is benne van).
A Cívis Gerillák smink és szakmai korlátok nélkül létező narrátorok. Nem magyarázzák, csak odatartják az elemlámpát vagy adnak egy szemüveget. Ahhoz, ami van. A fába nem látják bele a dicső múltat, a falba az eljövendő panelprogramot. Ők a vélt érdektelenség ürügyén soha le nem közölt, két lábon járó olvasói levelek. A Cívishír szakképesítés nélküli idegenvezetői elsősorban a helyiek szolgálatában járják a várost. Nem mind tetovált rockerek ultra alternatív kezdeményezése, ami alulról jön. Néha az a normális. Tartsanak önök is a Cívis Gerillákkál, hogy (újra)felfedezzék Debrecent. A szép, a hangzatos a plakátokon van. Az igazit megmutatjuk!
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
